Előszoba, hall, gardrób

Az egyes terek funkciója szempontjából lényegtelen, hogy lakásban, vagy családi házban lakunk. Természetesen más életformát igényel az egyik is és a másik is. Induló sorozatunkban a lakás, családi ház egyes helyiségeit járjuk körül, azt vizsgálva, melyek az általános elvárások a különböző terekkel szemben. Elsőként az előszobát, előteret, s az abban található bútorokat, anyagokat, kiegészítőket vesszük górcső alá.

 

 

Az előszobát sokan mostohagyermekként kezelik, mondván, csak átrohanunk rajta, elegendő egy kalaptartóval megfejelt fogas, egy cipőtartó a lábbelik számára, esetleg egy nagyobb méretű szekrény, amelyben az éppen nem használatos holmikat rejthetjük el.

 

Pedig az előszoba meghatározó szerepet tölt be mindennapjainkban: nap mint nap ide érkezünk meg, ide lépnek be először vendégeink, a postás, a gázóra-leolvasó. Mennyivel jobb úgy hazaérkezni, hogy már az első pillanatban kellemes, praktikusan berendezett helyiségbe toppanunk be, amely előrevetíti egész otthonunk hangulatát.

 

STÍLUS. Az előszoba színében és hangulatában harmonizáljon azokkal a helyiségekkel, amelyekhez kapcsolódik. Az

 

a leghelyesebb, ha az előtte levő lépcsőház vagy kert és az utána lévő konyha, nappali, egyéb helyiségek átmeneteként tekintünk rá.

 

RAKODÓHELY, FOGAS. Praktikusság szempontjából fontos átgondolnunk saját és családtagjaink szokásait is. Lényeges, kinek mire van szüksége, azt el kell-e rejteni, s ha igen, hogyan. Ha hazaérkezünk, a kosarat, szatyrokat le kell pakolni, szükséges tehát legalább egy asztalka vagy pad. Ha szeretjük a totális rendet, zárjuk szekrénybe a kabátokat, de van, aki inkább a nyitottabb előszobafalat kedveli.

 

Ha van elég helyünk, ajánlható egy hatalmas, mennyezetig érő gardróbszekrény, amelyben elrejthetjük a ritkán használt holmikat (bőröndöket, táskákat stb.), de itt jut hely annak a felsőruházatnak is, amelynek éppen nincs szezonja.
TOLÓAJTÓS SZEKRÉNYEK. Ha keskeny tér áll rendelkezésünkre, jó szolgálatot
tehet a tolóajtós szekrény. Arra azonban mindenképp gondolnunk kell, hogy maradjon elegendő hely a közlekedés számára, valamint a szekrényben való
keresgélésre is. Ezek a mozdulatok is megkövetelik a maguk terét, például ha leguggolva keresünk valamit, netán létrára kell másznunk a fölső polcra helyezett holmik eléréséhez.
GARDRÓBSZOBA. Ennél a megoldásnál már csak az jobb, ha van módunk külön gardróbszoba kialakítására, ahol még az évente oly keveset használt síléceket és egyéb tárgyainkat is tárolhatjuk. Ebben az esetben a kialakításnál ugyanazon szempontokat kell figyelembe vennünk, mint a beépített szekrényeknél, azzal a különbséggel, hogy itt nem fontos az egyes elemeket ajtókkal ellátnunk, hiszen rajtunk kívül itt nem jár senki.
SZEKRÉNYLIFT. Ha nem szeretünk létrázni, jó megoldást kínál a szekrénybe építhető ruhalift is, így egyetlen mozdulattal hozzáférünk a szekrény fölső részében tárolt akasztós ruhákhoz is.
TÜKÖR. Ha van rá helyünk, elengedhetetlen egy hosszú állótükör, hiszen indulás előtt még egyszer ellenőrizhetjük ruhánkat, sminkünket, és ugyanezt teheti a hozzánk érkező vendég is.
ÜLÕALKALMATOSSÁG. Különösen ajánljuk kisgyermekes családoknak, illetve ha idősebb családtag él velünk, hogy a cipőfelvételhez szék vagy pad rendelkezésre álljon. Helyhiány esetén megteszi akár gyerekszék vagy sámli is.
VILÁGÍTÁS. Nagyon fontos a megfelelő világítás. Kell egy mennyezetre szerelt lámpatest, jó, ha a tükör mellett is van némi fény, ahol sminkünket ellenőrizhetjük. Fontos, hogy a szekrénybe is bejusson némi irányított fény, fűszerezve egy belső megvilágítással, hogy ne a sötétben tapogatózzunk a ruhadarabok után.
KIEGÉSZÍTÕK. Az ajtó mellett elhelyezett kulcstartó szekrényke kényelmes megoldás, nem kell a reggeli rohanás alatt még a keresgéléssel is időt töltenünk.
A falakat díszíthetjük képekkel, csak egyre vigyázzunk: maradjon meg a tér átlátható jellege, hiszen ebből a helyiségből többnyire számos ajtó nyílik, amelyen továbbhaladhatunk a lakás belsejébe.
HALL. Az előtér vagy hall, ha nem vesszük szobaszámba, sokszor a lakás kihasználatlan tere marad. Ha van előszobánk, nem árt meggondolnunk, valóban szükség van-e rá. Néha praktikusabb egybenyitni valamelyik belőle nyíló szobával, és csak egy kis folyosót meghagyni belőle, így a többi szoba is megőrzi külön bejáratú voltát. Funkciója ugyanis épp abban rejlik, hogy az egyes helyiségeket ebből a térből egyenként lehet megközelíteni. Ha szükségünk van rá, miután túl sokat itt sem időzünk, ajánlatos a falak mentén egy-két apróbb tárolóbútort elhelyezni, ezen túl energiánkat inkább az egyes falfelületek díszítésére fordítsuk. Persze vannak lakások, amelyekben a hall mérete akkora, hogy átveszi a nappali szerepét, de akkor már eszerint kell kezelni.
BURKOLAT. Mindegyik helyiségben fontos a jól tisztítható, strapabíró burkolat. Előszobában nem ajánlatos a szőnyegpadló, használjunk helyette inkább kőből, égetett kerámiából, parafából, esetleg keményfából készült burkolatot vagy linóleumot.
Ha mindent jól átgondolva, célszerűen el tudtunk helyezni, és kellemes hangulatot varázsolunk magunk köré, mindig öröm a hazaérkezés felemelő pillanata.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop