A porszívó

Legtöbbünknek még mindig csak a wattok lebegnek a szemünk előtt, ha porszívóvásárlásról van szó. Pedig nem merül ki ennyiben a tudomány! Megan?- nyi konstrukció, kiegészítő, szívófej létezik, amikről jó tudnunk a helyes választáshoz.

 

 

Mi alapján válasszunk?

Először is érdemes átgondolni, milyen felületeket és mekkora területen szeretnénk majd porszívózni. Ha nagyobb a lakás, érdemes nagyobb portartállyal vagy porzsákkal rendelkező modellt választani. Szempont lehet az is, hogy mekkora a porszívó hatótávolsága. Létezik akár 13 méter hatótávolságú is, ha nem akarjuk minden szobában átdugni a konnektorba. Ha a kemény padlót, a szőnyeget, sőt, a kanapét is porszívóval takarítanánk, figyeljünk oda a szívófejekre.

Porzsákos vagy porzsák nélküli?

A magyar piacon az elmúlt években körülbelül fele-fele volt a két technológia részesedése, idén a szakkereskedőknél a porzsákos modellek térnyerése figyelhető meg. Egy porzsákos porszívó általában erősebben szív, csendesebb, több levegőt szűr meg másodpercenként, és karbantartása is jóval egyszerűbb, hiszen a porzsák egyszerűen cserélhető. Ne felejtsük el, hogy a Magyarországon még mindig népszerű textilporzsákok az apróbb porszemcséket nem tudják megszűrni, és a porszívó várható élettartamát is csökkentik. A porzsák nélküli modelleket még mindig sokan választják abból a megfontolásból, hogy a fenntartási-karbantartási költség alacsonyabb lesz. De megfeledkeznek arról, hogy egy ilyen porszívóban is van egy szűrő, amit rendszeresen tisztítani, illetve cserélni kell. Ha mégis e technológia mellett döntünk, porleválasztó ciklonnal felszerelt porszívót vegyünk – ezekben a szűrő lassabban tömődik el, ergo ritkábban kell cserélni.

Teljesítmény=hatékonyság?

Még mindig közkeletű a tévhit, amely szerint minél nagyobb a porszívón feltüntetett watt érték, annál jobban szív a készülék. A szívóteljesítményt nemcsak a motor teljesítménye határozza meg. Befolyásolja a szívófej és a szívócső kialakítása, a levegőáramlás optimalizálása, és még több más, műszaki tényező. Jó példa erre az UltraOne Green modell. Ez a környezetbarát porszívó mindössze 1000 wattos motorteljesítményével ugyanolyan hatékonyan dolgozik, mint egy 2000 wattos modell, de 50 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt.

Mennyire lehet csendes?

Egy jól összerakott készülék csendesen hozza a csúcsteljesítményt. Ez az állítás igaz az autóra, mosógépre és kiváltképpen a porszívóra, ami takarítás közben sokaknak okoz fejfájást. A készülékek adatlapján fel kell tüntetni a zajszinteket – 3dB különbség azt jeleni, hogy a porszívónk fele annyi zajt csap, de négyszeresötszörös eltérések is előfordulnak! És az álomkategória, ami már elérhető: létezik olyan porszívó, ami 69dB zajszintjével kisebb zajt csap, mint amikor tévét nézünk.

Felszereltség, kiegészítők?

Egy-egy porszívótípus általában különböző felszereltséggel kapható – alapvetően a motor teljesítményében térnek el egymástól a modellek. Ezen kívül lehet még különbség a szívófejben, az elektronikai felszereltségben (például a markolatról távirányítással szabályozható a szíváserősség), illetve a kiegészítőkben (kárpittisztító fej, résszívó stb.). Természetes, hogy minden porszívógyártó igyekszik kényelmesebbé és mind hatékonyabbá tenni a házi munkát, a takarítási szokásainknak megfelelő technológiai fejlesztésekben gondolkozni. Így derült fény egy felmérés során például arra, hogy az európai háziasszonyoknak több mint a fele használ tollseprűt a takarításhoz. Ebből született meg idén tavasszal a jelenleg egyedülálló és hasznos tartozék: a tollseprű a porszívóban.

A házi allergiadoktor

Tegyük a szívünkre a kezünket: mikor takarítottuk le utoljára a könyvespolc tetejét, a csillárt vagy a függönykarnist? E helyeket nem tudjuk porszívóval megtisztítani, ezért többnyire ki is maradnak a heti nagytakarításból. Így csak gyűlik a por hétről hétre, mi pedig keressük az allergiánk okát. Seperjük ki a lakásunkból, életünkből a port!

A kis piros tollseprűt porszívózás közben is kihúzhatjuk egy mozdulattal a porszívóból, és letörölhetjük vele a szekrény, az asztal tetejét, a dísztárgyakat, könyveket és képkereteket. Zseniális.

Apor ólmot, arzént és egyéb veszélyes anyagokat tartalmazhat, amelyek akár légzés közben is bekerülhetnek szervezetünkbe. A Svenska Astma och Allergiförbundet kimutatta, hogy a nem megfelelően vagy ritkán végzett takarítás bizonyíthatóan növeli az asztma és a nyálkahártyával kapcsolatos betegségek kialakulásának veszélyét. Gondolta volna, hogy mindez egyszerűen, plusz erőfeszítés nélkül is elkerülhető, ha megfelelő eszköz van a kezünkben? Néhány hónapja már Magyarországon is elérhető az a két Electrolux porszívó, amelyek beépített tollseprűvel teszik egyszerűbbé, kényelmesebbé, és ami fontos: alapossá és higiénikussá a takarítást.

Az Electrolux SuperCyclone dust&gone és az Electrolux Jetmaxx dust& gone porszívókban van egy beépített tollseprű. A kis piros portörlőt akár porszívózás közben is egy mozdulattal kihúzhatjuk a porszívóból, s letörölhetjük vele a szekrények vagy ajtók tetejét, a könyveket, sőt, kihúzható nyelének és hajlítható fejének köszönhetően a karnisokat és a csillárt is. Amikor a portörlőt visszadugjuk a porszívóba, a készülék azonnal meg is tisztítja. Miközben kiszippantja a tollseprűből a port, elektrosztatikusan feltölti, hogy amikor újra elővesszük, akkor is hatékonyan takaríthassunk vele.

A porzsák nélküli Electrolux SuperCyclone dust&gone és a porzsákos Electrolux Jetmaxx dust&gone hagyományos porszívói minőségükben is kiemelkedően jól teljesítenek. Elképesztően gyorsan szívják a port, ezért rendkívül hatékonyan és gyorsan tudunk velük takarítani, ráadásul a hagyományos padlófelületek mellett a vastag ágybetétek, a sűrű szövésű, hosszú szőrű szőnyegek tisztítására is tökéletesen alkalmasak. Az új, dust&gone technológiával felvértezve felvehetjük a harcot az allergiával szemben is!


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop