Selyemben, bársonyban

Manapság nagyon sokfajta szövettel készítenek kárpitozott bútort, a hagyományos bársony és selyem alapanyagoktól a pamutszövetekig. Egy azonban biztos, a mai bútorszövetektől már nem várhatjuk el, hogy egy életen át szolgáljanak bennünket.

 

 

Az antik és stílbútorok szövete adott, nem lehet mást feldolgozni rá, mint amit eredetileg terveztek hozzá, mert más, stílusában nem hozzáillő szövet használata esetén értékét veszti. Ha áthúzásra kerül a sor, ne sajnáljuk az időt több üzlet végigjárására, mert bőséges kínálat van hagyományos bútorszövetekből is. Előtte azonban egyeztessünk szakemberrel, hogy milyen anyagból, hány métert vegyünk, mert irányított mintázatú és felületű szövetből sokkal több kell, főleg ha a mintázat szimmetrikus. Ülőbútorhoz nagyobb kopásállóságú szövetet válasszunk. Az sem baj, ha a nappali szobában elhelyezett bútor szövete úgynevezett szennytaszító kikészítést kapott. Ezáltal nemcsak kevésbé tapad meg a piszok a felületén, de azt könnyebben el lehet távolítani, mint a hagyományos kikészítésű szövetekről.

 

Külön
vagy együtt

Hálószobába választott bútornál más a helyzet, hiszen azt csak éjszaka használjuk, és az ágynemű (derékalj, lepedő) lefedi, egyúttal megvédi azt. Ebben az esetben csak azt kell mérlegelni, hogy teljes bevonatú ágyat vásároljunk, vagy külön matraccal rendelkezőt, amelyről a fedőtakaró éjszakára eltávolítható. Azoknál az ágyaknál, ahol nincs külön takaró, és nappal az eredeti huzat látszik, szintén fontos, hogy jó kopásállóságú legyen a szövet. Általánosan elterjedt, hogy az emberek többsége lepedő alatt úgynevezett derékaljat (vagy más takarót) használ, ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy álmunkban gyakran változtatjuk a testhelyzetünket, így helyenként a bútor intenzív dörzshatásnak van kitéve.
Gyakori, hogy a franciaágyakat külön takaróval és díszpárnákkal látják el, amelynek a védelem mellett másik előnye, hogy külön tisztítható, sok esetben mosható is.
Akár új bútort vásárolunk, akár a régit kívánjuk felújítani, a vásárlás előtt gondosan tanulmányozzuk át a termékhez mellékelt vásárlási tájékoztatót. Ha az nincs a bútoron, vagy bútorszöveten, kérjük el az eladótól, mert a pénztárnál utólag kezünkbe nyomott tájékoztató már aligha segíti a döntésben. A vásárlási tájékoztatónak tartalmaznia kell a minőségtanúsítást és a használati?kezelési útmutatót. Nem hozható forgalomba az a termék, melyet az előírt és szükséges tájékoztatással nem láttak el.

Cserélhető
– ruhák?

Napjainkban új tendencia a gyártók egy részénél, hogy olyan textilbevonatú bútorokat készítenek, amelyek huzata levehető, mosható, sőt ugyanazt a bútort legalább két-három, esetenként még többféle szövetből készült huzattal forgalmazzák. Így, ha forma és méret tekintetében megfelelő a bútor, a kárpitot illetően a döntést tulajdonképpen ránk bízzák. Választhatunk a vékonyabb-vastagabb, egyszínű és mintás kivitelek közül saját és lakásunk hangulatának megfelelően, de akár kettőt is választhatunk, egy vidámabb nyárit és egy vastagabb télit. Előtte azonban gondosan tájékozódjunk arról, hogy a gyártónak ez csak egyszer piacra dobott terméke, vagy folyamatosan több éven keresztül gyártja azokat, mert így később kiegészíthetjük bútorunk – ruhatárát” néhány új darabbal. Különösen fontos ez akkor, ha valamilyen oknál fogva nem tudjuk megkímélni a bútort, de ugyanakkor szeretnénk, ha rendezetten nézne ki a lakásunk.
Döntés előtt azonban mérlegelnünk kell, hogy számunkra mi a fontosabb. A levehető, cserélhető, mosható huzat mellett szól, hogy alaposabb tisztítóhatás érhető el, mint például a fixen rögzített kárpitozásnál. Az utóbbit nedves tisztításnak nem lehet alávetni, csak szárazhabos vagy néhány speciális szerrel lehet tisztítani, viszont megkímélhetjük magunkat a mosás és vasalás fáradalmaitól. A vásárlás előtt gondoljuk végig, hogy a háztartásunkban lévő mosógép alkalmas-e a huzatok mosására. Nem elhanyagolható előny, ha a huzatok több részből állnak, mert ezeket – külön mosással – megvédhetjük a gyűrődéstől, törődéstől. A huzatok egy része kap valamilyen gyűrtelenítő appretúrát, ebben az esetben csak egy kisebb, simító vasalásra van szükség. A mosások során azonban ez a kikészítés gyengül, veszít eredeti állapotából. A huzatokat, ugyanúgy el kell látni bevarrt kezelési jelképsorral, mint a ruházati termékeket. Ugyancsak a termékbe kell varrni a nyersanyag-összetételt tartalmazó címkét is. Az összetételt a vonatkozó rendeletnek megfelelően magyar nyelven kell feltüntetni.
A kezelési jelképsornak öt ábrából kell állnia: mosás, klóros fehérítés, vasalás vegytisztítás, szárítás. Ezeket a termékbe maradandóan (bevarrt?szövött – nyomott, vagy más eljárással készített címkén) és olvashatóan kell elhelyezni. Fontos, hogy .a termék várható élettartama alatt mindvégig látható, értelmezhető maradjon.
Dísz
és védelem

Készíthetünk huzatot régi fotelre, heverőre, de akár az étkező székeire is. A legfontosabb a pontos méretvétel és formakialakítás. Célszerű először olcsó vagy elfekvő anyagból kialakítani a megfelelő formát, és csak azután kiszabni a végleges anyagból. Ha nem kaptunk pontos információt az üzletben a méretváltozásra, zsugorodásra vonatkozóan, akkor ne sajnáljuk az időt arra, hogy egy kisebb darabon megvizsgáljuk, mennyit megy össze a szövet. Így sok felesleges bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat. Az elvégzett mosási próba alapján eldönthető, hogy szabás előtt szükséges-e beavatni a teljes mennyiséget. Jó tanácsként még annyit: ha mi magunk készítjük a huzatot, ne válasszunk olyan anyagot, amelyet aztán tisztítóba cipelhetünk. Az üzletek nagyon jó minőségű pamut, len és pamut-len, esetleg szintetikus szállal kevert szöveteket kínálnak.
Ha olyan helyen használjuk a terméket, ahol nagy strapának van kitéve, akkor óvatosságból először csak egy kicsiny darabkát vegyünk meg belőle. Ebből vágjunk le egy akkora részt, amelyen valamennyi szín látható, tegyük félre, majd a maradékot – házi” vizsgálatnak vessük alá. Többszöri mosás után hasonlítsuk össze az eredetivel, napon szárítás után szintén, ha azt tapasztaljuk, hogy nagyon fakul, akkor fontoljuk meg a vételt. Nyaralók, kerti bútorok párnáinak, terítőinek talán megéri az olcsóbb, kevésbé színtartó anyagot megvenni, hiszen azt általában rövidebb időközönként szokás cserélni. Hintaágyak huzatának azonban már célszerűbb erősebb, színtartóbb esetleg vízlepergető kikészítésű szövetet választani.
Fontos, hogy az üzletben a blokkal együtt átvegyük, megőrizzük a termék vásárlási tájékoztatóját. A legkörültekintőbb vásárlás estén is előfordulhat, hogy hibás terméket vásárolunk, ebben az esetben viszont az árut a vásárlás helyén csak a fizetési bizonylattal tudjuk megreklamálni. Blokk híján az üzlet nem köteles minőségi kifogásunkkal foglalkozni. A vásárlási tájékoztatót – önvédelemből” szükséges megőrizni. Előfordulhat ugyanis, hogy a termék jó minőségű, de tartalmilag hibás tájékoztatót mellékeltek hozzá, ekkor viszont a meglévő útmutatással bizonyíthatjuk, hogy a meghibásodás a hiányos vagy nem megfelelő tájékoztatás következménye.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop