Elektromos fűtés, újgenerációs készülékekkel

A közhiedelem szerint az elektromos fűtés drágább, mint a gázfűtés, de napjainkban ez az állítás már nem egyértelmű. A két energiaforrás kilowattonkénti ára mind közelebb kerül egymáshoz, ha pedig napelemekkel termelünk elektromos energiát, nyert ügyünk van. Nem is szólva arról, hogy a ma kapható elektromos fűtőkészülékek az elmúlt évtizedben impozáns fejlődésen mentek keresztül.

elektromosfutes ujgeneracioskeszülek 720

Precíz vezérlés
Az elektromos radiátorok új nemzedéke kompozit fűtőbetétjüknek köszönhetően már nem hevítik fel túlságosan a levegőt, s a nagyon pontos vezérlés, valamint a jelenlétérzékelők révén nem pazarolják az áramot. Ugyanez vonatkozik a különböző infrapanelekre, fűtőfóliákra is. Takarékosságuk titka a beépített, nagyon pontos elektromechanikus vagy teljesen elektronikus szobatermoszát. Az elektromos fűtési rendszer a hagyományos vizes központi fűtésnél jóval pontosabban, akár +/- 0,1 ˚C pontossággal tartja a beállított szobahőmérsékletet. A vezérlő, amely méri a fűtendő helyiség hőmérsékletét, csak akkor enged a fűtőberendezésnek hőt leadni, amikor az feltétlenül szükséges. Az után, hogy a helyiség elérte az általunk beállított hőmérsékletet, a fűtőtest átlagosan percenként 20 másodpercen keresztül üzemel, ily módon névleges fűtési teljesítményének csupán harmadát veszi fel.

Takarékos működés
Mivel nincs felesleges felfűtési és lehűlési szakasz, a működés igen jelentős energiamegtakarításhoz vezet. Ezt a takarékosságot szolgálja egy pontos termosztát is: minél precízebb, annál kisebb az áramfogyasztás is. A Nyugat-Európában már elterjedt, de hazánkban is mind gyakrabban alkalmazott újgenerációs, intelligens vezérlésű elektromos fűtésekkel a fogyasztás akár felére csökkenthető a hagyományos villanyfűtésekhez viszonyítva. Az új típusú fűtőkészülékek beépített termosztátjával az is elérhető, hogy minden helyiségben teljesen azonos vagy igény szerint helyiségenként különböző hőmérséklet legyen. Így mindenki igényei szerint állíthatja be a szoba hőmérsékletét, nem használt helyiség esetén pedig temperálás vagy fagymentesítés állítható be, ami további energiamegtakarítást eredményez. Ez központi gázfűtés esetén egyáltalán nem vagy csak nehezen megvalósítható.

elektromosfutesujgener 1

Gyors, csendes, hosszú életű
Az elektromos fűtés legnagyobb erénye, hogy kimondottan jól és könnyedén szabályozható, gyorsan reagál a megváltozott igényekre és beállításokra. Az elektromos fűtés villanyórán mért villamos fogyasztása általában 99 százalék közeli mértékben, ténylegesen hőenergiában jelenik meg otthonunkban, nincsenek rejtett hőveszteségek, mint pl. a kémény, a bizonytalanul változó kazánhatásfok stb. A fűtőpaneleket nem kell karbantartani, nincs évenkénti felülvizsgálati költség sem, további előnye, hogy a meglévő fűtésrendszertől függetlenül üzemeltethető. Az esztétikus, formatervezett elektromos fűtőtestek beépítése gyorsan és egyszerűen kivitelezhető, a fűtőtestek önmagukban állnak vagy egyszerűen a falra szerelhetők, rendszert nem alkotnak. Az elektromos fűtőtest mellett szól még a hosszú élettartam, a csendes működés, valamint az egyenletes hőleadás. Az építőipar fejlődési irányából már látszik, hogy az energiatakarékos új házak fűtésigénye olyan alacsony, hogy a hőszivattyús vagy geotermikus fűtésrendszerek alkalmazása előbb-utóbb inkább drága és bonyolult hobbivá válik, mert a korszerű elektromos fűtések beruházási költsége töredéke ezeknek.

Mi micsoda?
ELEKTROMOS RADIÁTOROK. Valamilyen közvetítő közeget használnak a hőátadásra, ez általában olaj, víz, samott stb. A készülékben egy fűtőszál melegíti a közeget, amely sugárzó hővel fűti a helyiséget. Léteznek teljesítményszabályzós vagy termosztátos kivitelben is.
KONVEKTOROK. Ún. konvekció s hő átadással, vagyis a levegő mozgásával eredményezik a távolabbi részek melegedését (a környezeti levegő alul lép a fűtőtestbe, felmelegítés után felül távozik, ventilátor segíti a légmozgást). Az újgenerációs készülékek intelligens érzékelőivel kiváló ár/érték arányúak, modernek, csendesek.
FŰTŐPANELEK. A levegőt szintén konvekció útján szívják be alul, amely speciális kerámia fűtőbetéten ventillátor nélkül hang nélkül áramlik át. A fűtőbetét nem izzik, így alacsonyabb teljesítménnyel a hő teljes mértékben légfűtés formájában jelenik meg, egyenletes, gyors fűtést garantálva. Bizonyos típusai fürdőszobában is használható. A termosztát pontos hőfokbeállítást biztosít, programozható, a legújabb fűtőpaneleket okostelefonos vezérléssel is elláthatjuk.

 

Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop