Egységben a természettel

Kő, fa, beton, acél és üveg – kizárólag természetes anyagokból, naturális színekből állt össze ez az izgalmas belsőépítészeti megoldásokat rejtő passzívház. Robusztus falak, látszóbeton födém, csupasz szerkezetek, saját tervezésű belső ajtók, bútorok és lámpák, az építész férj valóra váltott elképzelései.

egysegbenatermeszettel 720

Bár Tamás munkája miatt idejének nagy részét külföldön tölti, a ház épülésének és szépülésének folyamatait végig ellenőrzése alatt tartotta. Az első tervek hat évvel ezelőtt készültek, de csak 2015 márciusára ölthetett végső formát a ház. Addigra azonban már részben ott lakott a család, így a munkálatokat Erika és két gyermeke közvetlen közelről is megtapasztalta.

A kivitelezésben részt vevő szakemberek döntő többsége először találta magát szemben ehhez hasonló kihívásokkal, de a feladatot jól megoldották, amire szükség is volt a magas passzívház-követelmények miatt. Ennek eredményeképpen a délkeleti tájolású ház megfelel a szigorú darmstadt-i passzívház kritériumoknak. Ennek titka többek között a múlt építészetét idéző robusztus, ám kiváló szigeteléssel ellátott falakban és az ablakok megfelelő elrendezésében rejlik, melyek amellett, hogy fénnyel látják el a tereket, télen jelentős hőnyereséget biztosítanak, csökkentik a fűtési szükségletet.

Hővisszanyerős szellőztető rendszer gondoskodik a külvilágtól teljesen izolált lakótér friss levegővel való ellátásáról. A fűtés lelke két 80 méteres talajszondára telepített hőszivattyú, amely télen a fűtést, nyáron a legmelegebb napokon pedig a belső terek temperálását biztosítja, a legforróbb időben is 25 fok alatt tartva a hőmérsékletet.
Az alacsony hőmérsékleten történő hőleadás feltételeinek a ház esetében legjobban a mennyezetfűtés felelt meg, csak a vizes helyiségekben alkalmaztak padlófűtést.
A használati meleg vizet a délkeleti tájolású előtetőn elhelyezett napkollektorok állítják elő: szerepüket csak tartósan borús időszakokban veszi át a hőszivattyú. A nap energiája ugyancsak besegít a ház villamosenergia-ellátásába: a tetőn elhelyezett napelemek a háztartás szükségletének közel egészét megtermelik.
A hasznos alapterület 286 négyzetméter, a mindennapi élethez kapcsolódó helyiségek a földszinten, a három hálószoba, két fürdőszoba pedig az emeleten található. A konyha tetején egy zöldtetős kertet magában foglaló terasz szolgálja a család töltődését.
Az enteriőr kialakítása elsősorban saját elgondolások alapján történt, Tamás ötletei nyomán számos különlegesség teszi egyedivé a belső tereket: saját tervezésű a görgős tévészekrény, a mindenütt felbukkanó katedrálüveg-berakásos tolóajtók, amelyeken minden betét más-más színű és mintázatú üvegből áll össze, de a lámpatestek is egyedi készítésűek. Izgalmas, ahogy a konyhát leválasztó tolóajtó színes üvegein átszűrődő napfény különlegesen meleg, barátságos atmoszférát teremt, de eredeti ötlet a konyhapultból kihúzható asztallap is, a helyiségenként változó kő- vagy kerámia padlóburkolat, vagy a szabadon hagyott falak, láttatva a csupasz épületszerkezeteket.

A ház az erdő közelségével maga a nyugalom és az elvonulás szigete olyan, amelyre a lakók mindig is vágytak. E környezetben a természettel egységben, egészségesen cseperedhetnek fel a gyerekek, hiszen a jövő építészeti megoldásait a régmúlt jellegével ötvöző otthon lesz az örökségük…

  

Tamás – aki maga is mérnökember – 2009-ben keresett meg, hóna alatt precízen felszerkesztett építtetői alaprajzokkal, metszetekkel. Fejébe vette, megmutatja, az
energiahatékonyság hangsúlyozása nem jelent építészeti kompromisszumot, és a passzívház nem cél, hanem a tervezési folyamatba integrálható korszerű eszköz.

egysegbenatermeszettel profil

Pintér Balázs építészmérnök

Tel.: 30/231-5581


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop