Egy kis árnyékolástechnika

A napsugárzás a legolcsóbb energiaforrás. Házunk, lakásunk megfelelő tájolásával és nagy üvegfelületek alkalmazásával a nap energiája ősztől tavaszig besegíthet a fűtési költségekbe. Ami azonban jó télen, az gondot okozhat nyáron. Ezen helyiségek nyári hővédelméről árnyékolással kell gondoskodni.

 

 

Rögtön azzal kezdjük, hogy a beltéri árnyékolók kevésbé hatékonyak a nyári meleg távol tartásában: a napsugárzás nagy része átjut az üvegen és vele a hő, amely melegíti az otthonunkat. Erre a célra alapvetően négyféle, külső árnyékoló hatásos: a napháló, a lamellás árnyékoló (zsaluzia), a redőny és a zsalugáter. Ha már külső árnyékolásról beszélünk, akkor kötelező megemlíteni a napellenzőket, napernyőket, buraernyőket is, amelyek szintén fontos elemei az árnyékolástechnikának.
Kültéri árnyékolókkal elérhetjük, hogy nyári hőségben se szaladjon a hőmérő higanyszála 28 Celsius-fok fölé az árnyékolt helyiségekben. Vagyis jól hőszigetelnek, amely tulajdonságnak télen is jó hasznát vesszük.

Redőny

Újépítésű házakban a redőny a nyílászáró felett a falazatban kialakított redőnytokba kerülhet, így láthatatlanná válhat. Hogy ez így legyen, arról már az építészeti tervezés során gondoskodnunk kell. Felújítás alkalmával a külső tokos vagy előtétredőnyöket a nyílászáró alá építik be, ami csökkenti a nyílászáró által beengedett fénymennyiséget. Az ilyen típusú redőnyökkel szemben éppen ezért alapvető követelmény a viszonylag kis felcsévélési átmérő (azaz a minél kisebb redőnyház). A redőnyök manapság már szinte kizárólag műanyagból vagy alumíniumból készülnek. Az alumínium redőnyök majd kétszer akkora fajlagos súlyúak, mint műanyag társaik, viszont időtállóbbak, minden időben stabil a működésük, és betörésbiztonság szempontjából is jobbak.

Zsaluzia

A tökéletes külső árnyékoló és a modern dizájn ötvözete a zsaluzia. Rozsdamentes anyagból készül, működése extrém időjárási körülmények között is tökéletes. Széles lamellái a nap bármely szakában gondoskodnak a helyiség megfelelő fényviszonyairól. Véd a nemkívánatos belátás ellen, ugyanakkor szabad kilátást biztosít. A lamellák és vezetősínek gazdag színválasztéka által a zsaluzia a homlokzat kreatív díszítőeleme.

Napháló

A speciális lyukacsos textília szabad szellőzést enged, a természetes megvilágítás és a kilátás útját sem gátolja. A krém, bézs, szürke és barna árnyalatú lyukacsos textília egy poliészterszál-erősítésű anyag, amely extrém hőmérsékleten, -30 és +70 Celsius-fok között alakváltozás nélkül látja el feladatát. Mivel a napsugárzás hőenergiájának majd száz százalékát(!) elnyeli, illetve visszaveri a speciális napháló, ezért a nyári hőségben „természetes“ klímaberendezésként működik, nem terheli a környezetét energiafelhasználással, és így a pénztárcánkat sem.  


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop