Egy kert születése

Kerttervezőként gyakran keresnek meg családi ház kertjének tervezésével. A telefonos megbeszélés után izgatottan várom az első találkozást. Vajon milyen lesz a ház stílusa, melyek a megrendelő elképzelései, – tujakertet” kell-e kialakítani, vagy szeretik a virágzó lombos cserjéket is?A bemutatásra kerülő kertnél kedvező feltételek fogadtak: Szívemhez közelálló mediterrán jegyeket hordozó ház, tágas telken. A burkolatokat sem alakították még ki, szóval teljes VOLT a tervezői szabadság. AMI Nem utolsó szempont: a tulajdonosok is szimpatikusak VOLTAK, fiatal házaspár kisgyermekkel, s hogy jó ízléssel megáldottak voltak, azt a házuk is mutatta. Egy szép kert születése elsősorban a megrendelő érdeme, hiszen a kerttervezés közös munka, a megrendelő és a természet jóváhagyásával.

 

 

Lássuk a tervezés menetét! A feladat: könnyen fenntartható, az évszakok változásainak szépségét tükröző természetközeli kert létrehozása, ahol van játszóhely, kerti pavilon, grillező és tűzrakó hely, szerszámkamra, esetleg kis kerti dísztavacska. És ne feledkezzünk meg a nagy szabad gyepfelületről sem.

 

Először a – gépkocsiproblémát” oldottuk meg. A dupla garázs a ház részeként a főhomlokzat felől közelíthető meg. Szerencsére a lakóépület elhelyezése lehetővé tette gépkocsiforduló kialakítását is. Az így létrejött nagy burkolt felület egyhangúságát burkolatmintával törtük meg. A könnyű tisztántarthatóságot szem előtt tartva beton térkövet alkalmaztunk. Számos elképzelés közül a jó öreg Nap-mintát választottuk díszítésül. Mivel a ház homlokzati díszítése klinkertégla, a – Nap – anyagának is ezt javasoltam, mely a kivitelezés során a könnyebb kialakítás miatt vörös színű térkőre változott.

 

Vendégautók parkolására az épület északi oldalán egy három méter széles sáv bizonyult a legalkalmasabbnak.

 

Az előkertből íves vonalvezetésű terméskő út vezet a hátsó kertbe, a ház teraszához. A terasz nagyméretű, mindössze negyven cm-t emelkedik ki a terepszintből, ezzel szoros kapcsolatot teremt a kert és a ház között. E kapcsolat hangsúlyozására a kerti tavat a teraszhoz kapcsolódóan helyeztük el, a teraszon – feltörő” sziklás forrásból csobog a víz a tóba. A vízbe halakat telepítettünk, gazdagon beültettük vízi és mocsári növényekkel, a partjára vízparti hangulatot imitáló növényeket ültettünk. A tóban kialakul a biológiai egyensúly, ezt a tiszta víz és a gazdagon szaporodó halállomány jelzi.

 

A kert funkcionális egységeit a telekhatár mentén helyeztük el, ezek ölelik körül a szabad gyepfelületet. A gyerek játszóhelyét az épület közelébe tettük, hogy a házból is szemmel tarthassuk a játszó csemetéket. A játékhoz homokozót és egy bástyás kombinált mászókát biztosítottunk. A megvalósítás során kicsit magasra sikerült a bástya, de ezt a gyerekek cseppet sem bánják, hiszen így izgalmas – vadászlesből” láthatják a terepet.

 

A tó fölötti hídon átkelve a játszóhelyhez terméskő út vezet, melyen a játékok mellett elhaladva a kerti pavilonhoz és tűzrakóhoz jutunk. A filagória fából készült, tíz fős társaság befogadására alkalmas. Itt kapott helyet a grillező is, a szabadtéri sütés-főzés lehetőségét és hangulatát adja. A tűzrakó sütögetésen kívül a természetes kerti hulladék elégetésére is alkalmas.
A teraszról induló másik út a szerszámtárolóhoz vezet. A faház a kert másik oldalhatára mentén helyezkedik el. Elfér benne a fűnyírást biztosító kerti traktor is.
A középen keletkező szabad gyepfelületet változatos cserjék övezik, a gyepfelület egyhangúságát szoliter cserjék és örökzöldek törik meg, kisebb kerti tereket létrehozva. Természetesen úgy választottuk ki a bokrokat, hogy mindig legyen éppen virágzó növény. A fák között kis és nagy lombtömegű fajok egyaránt szerepelnek, a zöld különböző árnyalatai mellett a vörös levelű fajok is helyet kaptak.
A cserjeágyak gyakorlati és esztétikai okokból fakéregtakarást kaptak, ami megnehezíti a gyomok napfényre törését, mi-közben javul a talaj vízmegtartó képessége.
Így alakul ki egy új kert, mely az idő múlásával állandóan változik, egyre gazdagabbá váló növényzettel kedveskedik gondozójának. Az építésszel szemben a kerttervező élő anyagokból hozza létre alkotását, mely meghálálja a szeretetet, kellemes felüdülést jelent a városi élet forgalma után.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop