Az egyetemi campusok területe az egyetemi autonómiából következően kívül esik a városrendezési koncepciókon. Egy egyetem területén túl sok funkció található – sokszínűségüket tekintve – túl kicsi helyen, és bár azt mondjuk rá, hogy pont ettől működik úgy, mint egy kis város, a hasonlat mégsem állja meg a helyét. Az egyetemi campusok területével megegyező területű városokban sosem kell egyszerre tízezer diákot etetni és atommagot hasítani, mint ahogyan nincsenek egyszerre légcsatorna-kísérletek és hőerőmű sem. A funkciók magas fokú színessége olyan építészeti találkozásokat eredményez, amely kifejezetten generálja az extravaganciát. Innen nézve pedig SANAA-ék épülete releváns ebben a környezetben. Újabb színfoltja egy amúgy is tarka szövetnek.
Ez persze még nem jelenti azt, hogy a ház hibátlan. Míg az épület elhelyezkedéséből következően a környezetével kapcsolatban nem kelt feszültséget, a belsőt tekintve ez már nincs teljesen így. A ház hordozza magában az összes olyan betegséget, amelyet az egy gesztusos házak hordoznak, és amelyek a kompromisszumok ellenére sem válnak kiegyensúlyozottá. Az építészeti koncepción belül olyan építészeti hierarchia alakult ki, amelyben az alapvetés mellett minden más, a házat érintő építészeti kérdés halmozottan eltörpül. Hullámzik a födém 20000 négyzetméteren, így ki a fenét érdekelne a belső terek koherenciája?
A kortárs építészetnek megvan az a tulajdonsága, hogy képes olyan házakat termelni, amelyeket jobb lenne, ha üresen hagynánk. Ékesen szólva: a kortárs építészetnek megvan az a tulajdonsága, hogy nem képes túlélni egy cigaretta automatát1. A berlini Zsidó Múzeum példáján megtanulhattuk, hogyan lehet túlzsúfolttá és igénytelenné varázsolni egy épületet, amelynek sem alapterülete, sem pedig építészete nem képes befogadni a tartalmat, amellyel végül feltöltötték. A Rolex Learning Center kapcsán a helyzet talán még esetlenebb. Nemcsak a rendeltetéséhez nélkülözhetetlen bútorok és cigaretta automaták mutatnak esetlenül benne, de azok a térosztók is, amelyek lehetővé teszik azt, hogy aki esetleg elvonulna tanulni ebben a gigászi térben, az megtehesse.
A Rolex Learning Center két hullámzó betonfödém egymástól egységesen három és fél méteres távolságra. És itt meg is állhatunk. Ha a Rolex Learning Center csupán ennyi lenne, és nem learning center lenne, hanem kegyhely, kősimogató vagy egy fiktív meteor becsapódás emlékműve, ahova az ember eljön, elmélkedik és sétál ezek között a hatalmas betonlemezek között és nem kell semmire koncentrálnia, csak ennek az épületnek a zsenialitására, akkor nem lehetne sehol belekötni ebbe a házba. De ez nincs így, mert ez a ház egy 37000 m2-es tanuló ház, amelyben helyet kap egy 500000 darabos könyv- és médiatár, egy könyvesbolt, egy kávézó, egy étterem, egy 600 fős előadó, tanulószobák, valamint az ezeket kiszolgáló helyiségek. Ezek a tevékenységek bármennyire is összefüggnek, a Rolex Learning Center hatalmas egybefüggő terét tagolni kell ahhoz, hogy ezeket befogadhassa. Legyen lehetőség egymástól függetlenül kávézni, tanulni vagy éppen böngészni a médiatárban. Ha ezek a tevékenységek külön-külön nem végezhetőek el, ha egy olyan helyen kell tanulnom és koncentrálnom, ahol mögöttem folyamatos forgalom van, vagy villák csörrennek a tányérokon, vagy ha ötpercnyi sétánál messzebb van egy wc, valahol a föld alatt, akkor a világ legszebb kilátása sem pótol, a ház kényelmetlenné válik. Ezek olyan hibák, amit SANAA-ék is pontosan ismernek, és igyekeztek elkerülni, kisebb – nagyobb sikerrel.
A főbejárat elegánsan a ház közepén, az egyik pációból nyílik, ahová az épület alatt végigsétálva juthatunk el. Jobbra és balra egy kisebb bankfiók, valamint kávézó fogad minket íves dobozszerű helyiségekben, s minden egyéb funkció is hasonlóképpen elhajigálva kap helyet az épületen belül, mint sejtmag a sejten belül. Egyedül az előadó az, ami tömör falas elhatárolást kapott. Az épület természetes megvilágítása a pációknak köszönhetően teljesen kielégítő, sőt az árnyékolás komolyabb gondot jelent a házban, így az összes ablak árnyékolható is. A sok funkció kényelmesen fér meg egymás mellett ezen a hatalmas alapterületen és bőven akad lehetőség a bolyongásra. Az épület alatt a betonfelület impozáns, mint ahogyan maguk a pációk is látványosak. Az első benyomás a házról tehát rendívül pozitív. A ház könnyed, légies.
Egy kis idő elteltével azonban hamar előtűnnek a ház ellentmondásai. Az említett funkciókat magukba foglaló dobozok falai nem futnak fel a mennyezetig, csupán két méterig és a fedésük sík. A síkok viszont gyakran élben találkoznak a hullámzó födémekkel, ami esetlen hatást kelt. A ház alapterületét tekintve a belmagassága rendkívül kicsi, így a dobozok nem tudnak a nagy térbe dobált elemekként viselkedni, hiszen hiányzik felőlük az a tér, amely ezt az érzést generálná. A vagyonvédelmileg problémás, azonban saját pációval nem rendelkező terek – mint például a könyvtár -, íves kerítések mögött kaptak helyet, annak érdekében, hogy a fény bejuthasson, de az illetéktelen behatoló ne. Nem hat elegánsan az sem, hogy az étterem, vagy a teljesen üvegfalú tanulószobák vízszintes dobogókon kaptak helyet az egyébként íves födémeken. Folytatva a sort, az épület alja sem ellentmondásmentes. Az ívek a kritikus helyeken oszloppal, máshol pedig falszakasszal vannak alátámasztva, gyilkolva a szél által fellibbentett terítő illúzióját. Ezek csupán azok az észrevételek, amelyeket az első találkozás során ki lehet szúrni és akkor még szó sem volt a mindennapos használatról, vagy azokról az apróságokról, mint például hogy minden fehér falon a Rolex stílusidegen, túlméretezett ezüstszínű órái akasztják meg a szemet.
Ezt a házat a tervezői egy nagyvonalú gesztusra tették fel. Egy olyan gesztusra, amely nagyon könnyen generál problémákat a tervezés során, amit végül építészeti erőlködéssel kell megoldani, és amelyek a háznak később támadási felületet adhatnak. Olyan építészeti erőlködés ez, amely a ház használhatóságának rovására mehet, és amely nem viseli jól a hosszú használat során betolakodó elemeket. Félreértés ne essék, ez a ház lenyűgöző és mindenképpen érdemes megtekinteni, de nem lehet elmenni amellett, hogy a benne alkalmazott építészeti eszközök nem tudják erősíteni egymást. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy egy adott építészeti eszköz válik a többi építészeti eszköz által támogatottá, és így egy olyan hierarchia alakul ki, amelyet lehet kezelni, de amelyet a tervezők most nem tudtak kezelni ebben az esetben. Ha bárki kíváncsi arra, hogyan néz ki egy ház, amelynek tervezése során háttérbe szorult a komplexitás, annak ajánlom figyelmébe a Rolex Learning Centert.
Smiló Dávid
Hozzászólások