Dunai kilátások

A Budapesti Francia Intézet a Fő utcai otthonának 20. évfordulóját ünneplő kiállítást 2012. áprilisában nyitja meg ‘Dunai kilátások’ címmel, amely az épület tervezését, építésének körülményeit, funkcióváltozásait, a városlakók és a szakma általi fogadtatását mutatja be.

 

A kiállítás szervezőiként az épület köszöntésében, illetve a róla szóló reflexióban művészeti nézőpontokat is érvényesíteni szeretnénk, ezért a kiállítási projekt részeként közösségi művészeti pályázatot írunk ki. A pályázatra olyan, az épület által inspirált, az épületben, illetve az épület külső felületén megvalósuló ideiglenes művészeti beavatkozások tervét várjuk, amelyek az épülettel, annak fizikai tereivel, építészeti szellemiségével, kulturális feladatával vagy kultúrpolitikai jelentőségével, a budapesti kontextushoz való viszonyával, illetve más aspektusaival foglalkoznak.

A pályázat műfaja nyitott: bármilyen, a kortárs művészet eszköztárát használó munkával lehet jelentkezni, amely a Francia Intézet nyilvános, a közönség számára hozzáférhető, illetve látható tereiben valósul meg (pl. előtér, aula, kávézó, belső udvar, lépcsőház, médiatár, tető, homlokzat, járda, stb. – az Intézet kiállítóterme, a Salle Padrazzini kivételével). A nyertes, megvalósított pályamű kiállítási ideje minimum egy hónap (a kiállítás időtartama), de adott esetben meghosszabbítható.

Leadási határidő: 2012. február 6. 14 óra

További információ: kek.org.hu/fi20/palyazat/


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop