Dózsa László színművészt oly sok szerepben láthattuk a színpadon és a filmvásznon, hogy nehéz lenne felsorolni mindegyiket. Mostanság rendezőként debütált, és Neil Simon Napsugár Fiúk című darabjában alakít felejthetetlen főszerepet. Látogatásunk napján ünnepelte születésnapját, úgyhogy ezúton is boldog születésnapot kívánunk.
A népligeti komédiás világba születtem, és ott is nőttem fel. Édes-anyám artista volt, így aztán a bohócokat és a mutatványosokat szinte a családtagjaimnak éreztem. Csodavilág volt az nekem Sutyibohóccal, Káposztás Zsuzsival és Kemény Henrik bábművésszel, akit sokan ismernek, mint Vitéz László figurájának megalkotóját.
Hároméves koromig a Népligeti Műszínkör volt az otthonunk, majd amikor azt lebombázták, lakókocsiba költöztünk. Tíz éven keresztül éltünk cirkuszi lakókocsiban, ami a maga módján varázslatos, ám nagyon kemény élet volt. Télvíz idején reggelre belefagyott a víz a lavorba. Jártuk az országot a társulattal. Imádtam az életet a guruló dobozban. Aztán államosították a Műszínkört, és az Izabella utcába, majd az akkori Lenin körútra költöztünk. Négyen voltunk testvérek, szerető nagycsaládban nőttem fel. Egytől egyig nagy „hodály” lakásokban éltünk, amelyekben nem éreztem jól magam.
Ezerkilencszázötvenhatban a Hegedűs Gyula utcában laktunk.
„Aki magyar, velünk tart!” – toboroztak a Lehel téren, én pedig rögtön beálltam a harcolók sorába. Amikor a Divatcsarnoknál a túlerővel szemben megadtuk magunkat, a társaimmal együtt a falhoz állítottak bennünket, és a nyakamba lőttek, majd közénk dobtak egy tojásgránátot. Csodával határos módon életben maradtam. Mednyánszky professzor nyolc órás műtéttel megmentette az életemet, majd a lábadozásom alatt gondosan rejtegettek a kórházban. Ez az esemény örökre meghatározta az életemet. Tele vagyok állami kitüntetéssel, kaptam kiskeresztet, nagykeresztet, lovagkeresztet…
Felnőttként gyönyörűbbnél gyönyörűbb lakásaim voltak, nagy terekkel és hatalmas belmagassággal, ám én egyiket sem szerettem igazán. Elveszettnek éreztem magamat bennük. Bizonyára ez a gyermekkoromra vezethető vissza, a guruló kis dobozra, amely háromtól tizenhárom éves koromig az otthonom volt. Ösztönösen a kis helyeket szeretem, a zártságot, ekkor telepszik rám a varázslat: az otthonlét érzése.
Ide, Káposztásmegyerre a véletlen folytán keveredtem. Azonnal beleszerettem a kerületbe. A családi és panelházak váltakozva követik egymást, kis kertekkel és hatalmas parkokkal övezve. Egy panelház földszintjén megtaláltam azt az otthont, amit világéletemben kerestem. Egy kertkapcsolatos kis lakást, amely dobozszerű kuckó is egyben. Azonnal leelőlegeztem, és két hét múlva be is költöztem. Ennek nyolc éve. Külön kis kertkapum van, és rengeteg virágom, amelyeket saját kezűleg ültettem. Tavasztól őszig tárva-nyitva van az ajtó és az ablak, így a kint és a bent eggyé válik. Kedves környék ez, szeretem a szomszédokat és a környező kis boltokat. Lakhatnék a Rózsadombon, egy kacsalábon forgó palotában, de én itt érzem otthon magam.
Az édesanyám csodálatos asszony volt. Õ fogta össze a mi kis családunkat. Sajnos nem olyan régen elveszítettük, ami rendkívül fájdalmas számunkra. Gyakorta vannak nálam családi összejövetelek. Olyankor itt van a fiam, a testvéreim és azok gyermekei.
Nyitott vagyok a világra, rendkívül érdekel az univerzum. Most éppen a Nagy Bumm című könyvet olvasom, ami fantasztikus mű. Azzal szembesíti az embert, hogy milyen picik is vagyunk a világegyetemben. Úgy vélem, nekünk, mindannyiunknak az igazi lakóhelye a föld, és nem csupán egyetlen ország vagy város. Szeretném ezt a kis bolygót minél jobban megismerni, ezért rengeteget utazom. Szinte mindegyik országban jártam már. Köztük van Brazília, Argentína, Peru. Dél-Amerika közel áll a szívemhez, de rajongásig szeretem Portugáliát is. Ha ott vagyok, olyan érzés tölt el, mintha ott születtem volna. Sohasem utazom utazási irodával. Gondolok egyet, vásárolok egy repülőjegyet, aztán leintek egy taxit, és egy jó szállodába vitetem magam. A többit az életre bízom. Beszélek egy keveset angolul, és ezzel a nyelvtudással jól elboldogulok. Volt idő, hogy nem engedtek ki az országból, mert ötvenhatos vagyok, de aztán bepótoltam mindent. Amikor hazatérek az én kis szeretett „dobozomba”, bezárom az ajtót, ablakot és komolyzenét hallgatok. Élvezem a muzsika lágy dallamait, és ez csodálatos érzéssel tölt el.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások