Díjtalan épületgépész tanácsadás

November 27-én, azaz pénteken 46 cég szakemberei várják a bármilyen gépészeti felújítást vagy akár építkezést tervező magánembereket az idén 20. alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Épületgépészek Napján, november 27-én, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem „I” épületében megrendezésre kerülő kiállításon. A belépés a reggel 8.30 és 16.20 között tartó kiállításra díjtalan!

dijtalanepuletgepesztanacsadas 347

Mindazon építkezést vagy felújítást tervező magánembereknek is érdemes ellátogatni az épületgépészeti szakma szokásos éves seregszemléjére, akik a döntés előtt szívesen tennék fel kérdéseiket a kiállításon koncentráltan megjelenő, a szakmát meghatározó épületgépészeti termékeket gyártó cégeket képviselő szakembereknek. Sokakat érint az idén ősszel komoly hírverést kapott, az energiatakarékos kondenzációs kazánokat előtérbe helyező rendelet, amelynek értelmezésében és a megfelelő műszaki megoldások áttekintésében szintén szívesen nyújtanak tájékoztatást a kiállítók. Emellett az érdeklődők nem csupán a témában való eligazodásban kaphatnak segítséget, de akár tervezési tanácsokkal vagy ajánlott kivitelezők elérhetőségeivel gazdagabban is távozhatnak a kiállításról.

„Az épület felújítások kiemelt célja az energia hatékony megtakarításának módjai. Ez egy meghatározó szempont, de a végcél nem a megtakarítás, hanem az épületfunkciónak megfelelő belső komfort biztosítása az energia hatékony felhasználásával. Egy lakás értékét növeli, ha az ember jól érzi magát benne, azaz a termikus és akusztikai komfortot, a levegő-, ivóvíz-minőséget, biztonsági és szociális komfortot a belső építészeti kialakításokat jónak ítéli meg a maga számára.” – mondta el Kugler Géza, a szakmai napok főszervezője, a Rehau Kft. vezető tanácsadója.

Az a kiállítás, amelyre a magánvásárlókat – építkezőket, felújítást tervezőket – is várják, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség, a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozat és a BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszéke közreműködésével idén 20. alkalommal megrendezésre kerülő két napos, gazdag szakmai programmal zajló eseménysorozat része.

Le kell cserélni a kazánokat?
A válasz egyértelműen, hogy nem.
A rendelet célja, hogy 2015. őszétől felújítás vagy új építés esetén már kizárólag olyan rendszerek épüljenek be, amelyek megfelelnek a 2020. évi elvárásoknak, azaz az energia-hatékony működésnek. Ez tehát nem azt jelenti, hogy bárkinek idén ősszel le kellene cserélnie a kazánját, fűtőberendezését, de azt mindenképpen, hogy aki ilyen beruházást tervez, annak már csak a rendelet előírásai szerinti energiafelhasználású készülék, illetve teljes fűtési rendszer beépítésére lesz lehetősége.

És még sok más kérdésre is választ kaphatnak azok, akik meglátogatják 46 cég tudásbázisát felvonultató, a Magyar Épületgépészek Napja szakmai kiállítását.
Időpont: 2015. november 27. 08:30-16:20
Helyszín: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 1111 Budapest, Magyar tudósok körútja 2. „I” épület
További információ, a szakmai nap programja és a kiállítók sora a linkre kattintva érhető el.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop