Creaton Építész Pályázatok eredményei

A Creaton három pályázatára „(Hozzuk együtt tető alá” kerámia tetőcserép az építészetben 2. „Equitone: az anyag természete” – gyakorló építészek munkáiban 3. „Equitone: az anyag természete” – építészhallgatók pályázata) beérkező 76 pályaműből húsz munka 45 építésze került a döntőbe. A díjátadón nyilvánosságra került 13 díjazott épület tervezői között a cég 1 900 000 Ft pénzdíjat osztott ki.

creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 720

2015-ben a Creaton kerámia tetőcserepekkel fedett épületek tervezőinek munkái mellett a cég azon építészek munkáját is díjazta, akik az Equitone szálcement homlokzatburkolatok felhasználása mellett döntöttek. Utóbbi kategóriában nem csak a gyakorló építészek versengtek, hanem a hallgatók is beadhatták a pályamunkáikat. Mára hagyománnyá vált a Creaton életében az év elején megrendezésre kerülő, szakemberek – tetőfedők és építészek – munkáját elismerő ünnepség. Az esemény fontosságát mutatja, hogy idén a tervezők és kivitelező szakemberek külön napon vehették át díjaikat.

Az építészeknek szóló versenyen a Creaton három, neves építészekből álló zsűri javaslatát kérte a díjazott épületek meghatározásában.

Hozzuk együtt tető alá!

I. helyezett – Álmosdi Árpád, Csendes Monika, Pölös István – Szolnoki Lakóház felújítása
„A szolnoki Tabán a város jellegzetes, középkori része, melyet a 80-as években szanáltak, de a zegzugos utcahálózat és a sűrű beépítés megmaradt. A kis házat az utolsó, bontásra ítélt tornácos parasztház helyére kellett terveznünk. A munkát a folytonosság fenntartása és a frissességre való törekvés, mint megbízói igény határozta meg. Az anyagok választásánál a hagyomány és a modernitás, a nyersesség és a kifinomultság, az illeszkedés és elkülönülés egyensúlyát kerestük. Hiteles, erős anyagokat használtunk: nyersbetont, fehérre meszelt nyerstéglát, sötétre pácolt fát, patinázott cinklemezt és sötétszürke kerámiacserepet.”
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 1
A pályaművet Marosi Miklós igazi gyöngyszemnek nevezte. Dr. Tamás Anna Mária értékelése szerint az építész ritkán tud úgy tervezni, hogy az épület hangulatában parasztházat idézzen, ezt mégis XXI. századi megoldásokkal érhesse el. Az eredmény pedig egy igazán izgalmas, kortárs épület, ami előremutató, mégis hozza az eredeti ház hangulatát, egyszerűségével méltón képviseli a múltat.

II. helyezett: Zsuffa Zsolt, Kalmár László építészek – várbeli foghíj-beépítésre épülő négylakásos lakóház tervei, Budapest I. kerület, Ponty utca
A műemléki környezetbe épült új kis társasház jól példázza, hogy a régi és az új egymáshoz illesztése során mennyire helyén való és indokolt egy akár modern formavilágú kerámia tetőcserép alkalmazása. A meglévő épület a XIX. század utolsó harmadában épült, azóta pedig többször átalakították, bővítették. Az épület új tulajdonosa a fentiek alapján az épület megtartása és bővítése mellett döntött, és a Tervezési program alapján olyan társasház építését tervezi, melynek földszintjén és tetőterében egy-egy nagy alapterületű lakás, középső szintjén (első emeletén) pedig két kisebb lakás megvalósítását teszi lehetővé.
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 2
III. helyezett – Gortva Anikó, Gortva Péter építészek Lakóház (Budapest XXI. kerület, Kórus utca)
„Az épület egy meglévő építmény bontása révén felszabadított, trapéz formájú telken, szellemes, a telekadottságokat, szintkülönbségeket, s utcaképi elvárásokat maximálisan kihasználó beépítésként valósult meg. A jól szervezett, a család igényeit kifogástalanul teljesítő pince-földszinti alaprajzok minden eleme nélkülözi a hivalkodó luxust, praktikusságra törekszik.”
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 3
„A tervezett épület a vidéki tornácos házak modern megfelelője. Az épület a telekhatárok adottságaihoz alkalmazkodóan lett trapéz formájú. A tömegalakítást a napra tájolás és nyitás határozta meg. A koncepció szerint az épületet körülöleli a vastag, fehérre vakolt sáv, melynek szegletében a legkedvezőtlenebb tájolásnál a kiszolgáló helyiségek helyezkednek el. A határoló sáv kinyílik a déli oldalon, ide kerülnek a lakóhelyiségek” – írták pályázatuk mellé az építészek.

III. helyezett – ifj. Benczúr László, Weichinger Miklós építészek – Villaépület felújítás, Budapest, Jagelló utca
A XX. sz. húszas éveiben épült, korstílustól független, nem kifejezetten értékes, visszafogott architektúrával, az azóta eltelt időben sok utólagos, igénytelen hozzáépítéssel, melyek bontásra kerülnek. Az építészeti koncepcióban az áll, hogy az eredeti épületet letisztítják a rárakódott sallangoktól, toldalékoktól. A feltehetően eredeti anyaghasználat újraélesztése, nyílászárók felújítása, a műhelysor helyén új támfal-garázs létesítése. A tetőtetet is beépítik; kutyaól és tetősík ablakoktól mentesen, egységes antracit színben (a héjalás, a bádogozás, és a nyílászárók is).
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 11
Különdíj – Winkler György és Somlyódy Sándor – Temetőkápolna felújítás, Pécsvárad
„A pécsváradi temetőkápolna Winkler György és Somlyódy Sándor által tervezett felújítása szép példája a hozzáértő épületrekonstrukciónak. Az épület eredeti paramétereinek részletes feltárása és elemzése alapján határozták meg a tervezők az anyagokat, színeket, felületi tagozatokat. A vakolat struktúrájával különítették el az eltérő korszakból származó felületeket. Az egységes, egyszerű és az eredetivel megegyező formájú magastető hagyományos vörös színű cserépfedése kontrasztjával kiemeli a fehér falfelületeket, az épület harmonikus arányait, tömegformálását. A kivitelezés szakszerűségének kiváló minősége méltó az építészeti, anyaghasználati megfogalmazás magas színvonalához.„
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 12
„Equitone: az Anyag természete” – szálcement homlokzatok az építészetben

I. helyezett – Halmosi Erik, Prohászka Benedek és Solymár Annamária – Budapest, Rókahegyi úti családi ház
Az építész-trió az épületükről így írt: „A hegyoldalba illesztett, lejtővel egybeforrt épület anyaghasználata kiemelt tervezési szempont volt. Az energiatudatos koncepció fontos eleme az átszellőztetett homlokzat. Az épület tömbszerűségét kiemelő nagyelemes burkolatok közül az EquitonTectiva felülete, anyagszerűsége megfogta a megbízókat és a tervezőket egyaránt. Külön öröm volt, amikor a szakkivitelezővel konzultálva kialakult a homlokzat vízszintes fugaosztása. A már említett tömbszerűséghez jól párosult a ragasztott rendszerű rögzítési megoldás.”
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 11 1
II. helyezett – Szabó Levente DLA – BME Sportközpont, Budapest
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az „ÉL”-jelű laborépületének részleges átalakításával új, funkcionálisan komplex sportközpontot valósított meg. Az „ÉL”-jelű épület a – szintén az egykori Középülettervező Vállalat építésze, Nagy Elemér által tervezett – Duna- parti „Z”-jelű toronyépület közvetlen szomszédságban épült a 70-es évek közepén.
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 10
III. helyezett – Szabó Tamás János DLA: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy úti kollégiuma
Az utcai és udvari homlokzatok egymásba átforduló felületei le- és megbontják a főtömeget, egyszersmind egységbe foglalják a szárnyakat. Az utcai homlokzat kiszakított közepét az eltávolodó felületek mintázata ellensúlyozza – egybetartozásukat sugallja, agyunk pedig a hiányt kipótolja. Absztrakt, geometrikus és tektonikus homlokzati kompozíció által keltett illúzió.
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 9
Különdíjak

Józsa Dávid Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház az 1970-80-as években a legnagyobb fesztávú térben kialakításra került barlangszínház: színpad és nézőtér. A mostani projekt keretében a kőfejtő területén az építészeti és tájépítészeti fejlesztések három területre oszthatóak: színház és az azt kiszolgáló infrastruktúra, az interaktív kiállítás a felszínen és barlangban, valamint a fogadó- és kiszolgáló-épületek.
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 8
Józsa Dávid – Soproni Szt. Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumbővítése
A Szent Orsolya Iskola 1747 óta áll a katolikus oktatás-nevelés szolgálatában. 2014-ben több változatban készült vázlattervben vizsgálták a teljes épületegyüttes fejlesztési lehetőségeit egyrészt belső, kisebb átalakításokkal és nagyobb beavatkozással járó bővítéssel. A lehetséges megoldások elemzésénél és kiválasztásánál törekedtek a műemlékvédelmi szempontok érvényesítése – az épületegyüttes értékeinek megőrzése – mellett az itt tanuló gyermekek számára kedvező környezet kialakítására.
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 7
„Equitone: az Anyag természete” – építészhallgatók pályázata

I. helyezett – Tóth Viktor, Szűcs Imre Ferenc(Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Építész szak) – Pályamű: ZENEPAVILON, Budapest, Városmajor.
A pályaművet Kertész András Tibor értékelte: A terv egy igazi ”object” terv, egy tárgy,egy design darab. Tökéletes a harmónia a kitalált forma és az anyaghasználat között. A nagytáblás burkolat ragyogóan egészíti ki a koncepciót, sőt szervesen építi azt. Elegánsan, szépen kidolgozott a terv, újszerű megoldásával kiemelkedik a mezőnyből.”
creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 6
III. helyezett – Péntek Ágnes (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) – Kávézó és kiállítótér – Zsámbék, Zárdakert.

creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 5
„A terv azon kívül, hogy finoman formált és elegánsan terepbe tett épület, jellegzetesen „műtárgy „szerű. Ez esetben az Equitone nagytáblás burkolat nagyon jól alátámasztja ezt az „object” hatást. A terv kidolgozása elegáns, esztétikus. A táblás burkolat kiosztási rajzolata finom és érzékeny.” – áll Kertész András Tibor értékelésében.

II. helyezett – Szilágyi Attila, Seres Ádám, Ficze László, Surányi Norbert (Debreceni Egyetem Műszaki Kar – építészmérnök BSC) – Többlakásos lakóépület Hosszúpályiban.

creatonepiteszpalyazatokeredmenyei 4

A tervpályázat emlékezetes nagyvonalú építészeti gesztussal mutatja be az Equitone termék használhatóságát. A javaslat az épület homlokzatán az emeleti közlekedő külső vonalában szintmagas álló lamellasort állít a választott Equitone anyag felhasználásával. A lamellákat sűrűn térbe forgatva sorolja, ezzel lendületet és térplasztikai értéket teremt mind a folyosón, mind a homlokzat előtt elhaladók számára. A vidám, látszólag könnyed építészeti alkotás indokoltan válik az épület karakterévé.


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop