Category: Archívum
Tetőtér a lombok között
A pesti olasz palota legalább 250 éves. A romlásában is gyönyörű épület egyik lakója Kő Pál, Kossuth-díjas szobrászművész. [...]

Aranyérmek az üvegfal mögött
Kulcsár Győző háza már utcai homlokzatával is barátságosan fogad, belépve pedig azonnal megérinti a látogatót otthonának bensőséges, polgári levegője. Nincs benne hivalkodás, de a terek kialakítása és minden egyes bútordarab, berendezési tárgy finom és elegáns. Pedig a házigazdának, a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőnek világraszóló sporteredményei okán akár még joga is volna némi fennhéjázásra. Ám ő - ahogy a mindennapi edzések, a kemény munka segítségével megőrizte izmos, nyúlánk test [...]
Otthonteremtés a fóti kastélyban
Az egyik legnagyobb magyar történelmi család leszármazottja, Károlyi László a maga nemében egyedülálló helyzetbe került: bérlő lett a fóti Károlyi kastélyban, az Ybl Miklós tervezte százötven éves családi fészekben. A helyzetet feleségével örömmel vállalták, s könnyedén igazodtak a ritmushoz is, pedig úgy érzi: számára kicsit későn jött el a hazaérkezés. A család 1944-ben és - 48-ban széthullott a nagyvilágban, de akiket még életben tartott az elmúlt ötven esztendő, hazalátogatnak vagy hazatel [...]
Fogyasztói szerződések – egyre kevesebb buktató
A szolgáltató és a fogyasztó közötti jogviszonyt minden esetben valamilyen szerződés szabályozza. A jogszabályok ma már egyre erőteljesebb védelmet nyújtanak a szolgáltatást igénybe vevőnek, sőt, kormányrendelet szól a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről. [...]
Mennyibe kerül –
Hogyan tüntetik fel a termék árát - Annyit kell-e fizetni, amennyi az árcédulán szerepel - Mit lehet még megtudni az áruról - Beleszámíthatják-e a borravalót az éttermi fogyasztásba - A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség január végén az árak feltüntetését vizsgálta országszerte. [...]
Forradalom a konyhában
A technikai fejlődés nem kerülte el a tűzhelyeket sem. A sütni-főzni szerető háziasszonyok számtalan villamos sütővel kombinált vagy gázsütővel felszerelt gáztűzhely, bútorba építhető gázfőzőlap vagy gázsütő közül választhatnak. [...]

Doromboló szépségek a lakásban
A háziállatokkal kapcsolatban - akár lakásban, akár kertben tartjuk őket - , számtalan kérdésre kell válaszolni: hogyan őrizzük meg az egészségüket, hogyan lehet - jellemformálni?, tisztaságra szoktatni a cicát, a kutyát, mit tegyünk, hogy a kertünk is szép maradjon, de a kutyusnak is maradjon hely a futkározásra, mikor forduljunk orvoshoz, mit tegyünk a kutya és macskaszerelem idején stb. [...]

Művészek Háza Telkiben
Októberben megnyitotta kapuit a Művészek Háza Telkiben, e Budapest környéki szép faluban. Elkészült egy hely, egy ház, amely fedelet nyújt a Zsámbéki-medence hagyományainak, régmúlt emlékeinek, népi művészetének és egy, immár köztünk megszülető huszonegyedik századi művészetnek. [...]
Építési lehetőségek a balatoni üdülőkörzetben
2000. december 3-tól megváltoztak az építési lehetőségek a balatoni üdülőkörzetben. A korábbi jogszabályok tiltották a part menti települések beépítésre szánt területeinek (belterületeinek) növelését és a már kijelölt beépítésre szánt területeken építési engedély csak teljes közművesítés esetén volt adható. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzatáról a 2000. évi CXII. törvény rendelkezik, ennek főbb pontjairól szólunk az a [...]
Pula, Fiumétól északra
Hazai barangolásainkat - melyet múlt számunkban Szanticskán, Észak-Magyarország kis gyöngyszemével kezdtük - most a Dunántúlon folytatjuk. Ha valaki elbizonytalanodna, hogy a római kori amfiteátrumáról híres Pula Horvátországban van, ne ijedjen meg, ott is van egy Pula, Fiumétól délre. Van azonban nekünk is egy Pulánk, mégpedig Veszprém megyében, a Kab-hegy déli lábánál, Tapolca és Veszprém felezőpontjában. Kalauzunk ezúttal Krizsán András, Pula főépítésze, aki egyúttal a helyi lokálpatriotizm [...]