BÉRLAKÁSOK ABLAKAINAK KARBANTARTÁSA

INFORMÁCIÓK BÉRLÕKNEK A lakástörvény és az önkormányzati tulajdonban álló lakások bérletéről ennek alapján megállapított helyi rendelet a bérlő-bérbeadó teendőit a lakásfenntartási munkák körében pontosan meghatározza.

 

 

 

en előírások a lakástörvény hatályba lépése, 1994 óta gyakorlatilag nem változtak, a kialakult nézeteltérések arról tanúskodnak, hogy a bérlők ismeretei nem mindenben teljes körűek. Szabó Jenő – Inszol Az önkormányzati rendelet szerint a homlokzati nyílászárók karbantartásáról a bérlő, felújításáról, cseréjéről pedig a bérbeadó gondoskodik. A törvény a felújítást és a cserét is a bérlő feladatai közé sorolja, de tekintettel arra, hogy a korábbiakban ez nem a bérlő hatáskörébe tartozott, az önkormányzat úgy döntött, továbbiakban sem terheli ezzel a bérlőket. Milyen munkák tartoznak a bérlő karbantartási körébe – Zárak, vasalatok javítása, igazítása, beszabályozása, műkö dést segítő olajozása, a tömítések igazítása, pótlása, és ha csere szükséges, az is a bérlő dolga. Faanyagú szerkezetek esetében az időszakosan szükségessé váló állagvédő mázolást a tapaszolás pótlásával, a légzárás javításához az illesztő lécek elhelyezését, vagy új tömítések szakszerű beépítését is el kell végeztetni. A karbantartási munkák közé tartozik még a faablakok és -ajtók szárnyának vagy tokjának fapótlással történő javítása is, ha az nem jelenti a tok vagy a szárny teljes cseréjét. A fentieket meghaladó munkák esetében a szárny vagy a tok cseréje, illetőleg a nyílászáró indokolt teljes cseréje a bérbeadó feladata. Több esetben előfordult, hogy a bérlő nem akarta elfogadni a szakszerű karbantartást, illetőleg felújítást, új szerkezet beépítésére tartott igényt. A jogszabályok a rendeltetés szerinti működőképesség biztosítását írják elő a bérbeadó kötelezettségeként, és ha ez szakszerű javítással is elérhető – függetlenül attól, hogy az kinek a feladata -, nem követelhető a csere. Hibabejelentés esetében az Inszol Zrt. szakemberei a helyszíni kivizsgálás során pontosan meghatározzák a javítás módját, és azt is, hogy kire tartozik a munka elvégeztetése. Amennyiben a nyílászárók felújítása vagy cseréje a bérlő karbantartási kötelezettségeinek elmulasztása, vagy erőszakos, rendeltetésellenes használat miatt válik szükségessé, a munkák költségei a bérlőt terhelik. A lakóház egyszemélyi tulajdonosa, vagy a tulajdonostársak energiatakarékos felújításra benyújtott pályázata esetében nem a bérlőknek kell megfizetni az ablakcserék költségének a lakástulajdont terhelő 1/3 részét, ennek kiegyenlítéséről az önkormányzat gondoskodik. A nyílászárók karbantartásáról a bérlő gondoskodik


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop