Bekötőút téglakőből

Magyarországon eddig még nem használt térkövezési technológiával épül meg a veszprémi vadasparkhoz vezető egy kilométeres út; a mintegy 130 millió forintos beruházást helyi vállalkozók és a Holcim Hungária Zrt. felajánlásából valósítják meg.

 

Barabás Árpád, a térkövet gyártó Barabás Téglakő Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a hagyományos – kézi – térkőfektetési technológiától eltérően az új térkövezéssel négyszer gyorsabban, naponta 300-500 négyzetméter betonkő útburkolat készülhet el. Hozzátette: holland-amerikai tapasztalatok alapján speciális géppel, szőnyegszerűen terítik le a 8 centiméter vastagságú kiselemes burkolatot, az új út 3-4 hónap alatt elkészül. Barabás Árpád tájékoztatása szerint fő előnye, hogy könnyen javítható, kézzel fölszedhető, ezért az önkormányzatoknak a közműjavítás utáni útjavítási-kátyúzási költsége tizedére csökkenhet. A 130 millió forintból elkészülő útszakasz egy négyzetméterre vetített költsége – alapozás és a szegélykő építése nélkül – 4500 forint körül mozog.
Tengerdi Győző, HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója elmondta: az állami erdőgazdaság, a Barabás Téglakő Kft., a Veszprémi Állatkert és a város önkormányzatának együttműködésével készül el az egyedi lerakású, betonkőből készülő alternatív bekötőút. Közölte, hogy az állami területen lévő út alapjához az erdőgazdaság hatezer tonna murvát hozott, és a talaj-előkészítés gépi munkáit végezték el. Fontos célnak nevezte, hogy a 8-as főútról az állatkerthez vezető forgalmas út tehermentesíti a belvárosi forgalmat.
A magyar tulajdonú Barabás Térkő Kft. 2005-óta gyártja veszprémi és kiskunlacházi gyárában a beton térburkoló és falazóelemeket, évente 1 millió négyzetmétert értékesítenek. Az útépítéshez használható, 30-50 éves élettartamú téglakő térburkolatot 1,5 éve gyártják, évente 300 ezer négyzetmétert – az összes értékesített termék harmadát – adják el. Az ötven főt foglalkoztató cég 2010-es árbevétele 1,4 milliárd forint volt, idén 1,6 milliárd forintot terveznek.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop