Balesetbiztosítás – minden eshetőségre

Szerencsére ma már számos eszköz áll rendelkezésünkre, ha csökkenteni szeretnénk a váratlan helyezekből adódó kockázatok mértékét. A balesetbiztosítások védőhálóként segíthetnek át bennünket és szeretteinket a küzdelmesebb időszakokon. Széles körben elérhető szolgáltatásaik révén mindannyian könnyedén rátalálhatunk az ideális megoldásra – lássuk is, hogyan!

Kép forrása: freepik.com

A balesetbiztosítások jelentősége és sajátosságai

A balesetbiztosítások a non life (nem-életbiztosítások) típusú biztosítások közé tartoznak, amelyeket önállóan, de kiegészítő fedezetként is igénybe lehet venni. Általában a lakás-, illetve életbiztosítások mellett szokták kötni a még átfogóbb védelem érdekében.
Céljuk, hogy egy váratlan szerencsétlenségből adódó egészségügyi probléma és regenerálódás esetén anyagi támogatást biztosítsanak. Ennek köszönhetően a hosszabb időszakra szóló munkaképtelenség során (betegszabadság vagy táppénz) sem kell a pénzügyek miatt aggódni. A balesetbiztosítások további előnye, hogy egy szerződésbe több személy is bevonható, így a fedezeti kör akár a család összes tagjára is kiterjeszthető. Ezeknek a pénzügyi konstrukcióknak a sajátossága, hogy a biztosítási díj fejében a választott társaság az adott kockázati elemhez (balesethez) tartozó összeget fizeti ki. Így az esetlegesen felmerülő többletköltségek nincsenek hatással a térítés mértékére, minden a megállapodásba foglalt feltételek szerint zajlik.

Kevesen tudják, hogy egy balesetbiztosítás:

  • Nem egyenlő az egészségbiztosítással, utóbbi kapcsán nem lehet anyagi juttatásra számítani, csak a szerződésben meghatározott szolgáltatásokat (például speciális kivizsgálásokat) lehet igénybe venni.
  • Nincs szerződéskötési limit, azaz annyi megállapodásra teszünk szert, amennyire szeretnénk. Ilyen módon több biztosító is hozzájárul a gyógyuláshoz szükséges költségeinkhez.
  • A balesetbiztosítás a világ minden táján érvényes, ha erre vonatkozóan nincs semmilyen egyedi korlátozás a szerződésünkben.

Tudnivalók a leggyakoribb biztosítási eseményekről

A biztosítótól és annak személyre szabott feltételeitől – valamint az egyedi szerződéstől – függően a biztosítási események mások és mások lehetnek. Általánosságban viszont több olyan kockázati elemet is fel tudunk sorolni, amely szinte biztos, hogy a megállapodás részét képezi.

Ide tartozik a(z):

  • csontrepedés és csonttörés,
  • baleset okozta maradandó egészségkárosodás,
  • balesetet követő kórházi tartózkodás napidíja és a műtéti térítés,
  • illetve a baleseti halál.

Bár látható, hogy egy balesetbiztosítás széles körben támogatja a biztosítottat, léteznek olyan helyzetek is, amikor nem számíthatunk a választott társaság segítségére. Amennyiben már a szerződéskötés előtt diagnosztizált betegség miatt történik szerencsétlenség – vagy a baleset versenyszerű sportolás vagy extrém sport közben ér bennünket –, nagy valószínűséggel saját magunknak kell finanszírozni az orvosi költségeket. Kivételes példa, ha hivatásos sportolóként tevékenykedünk, ilyenkor lehetőség van gyedi megállapodás összeállítására. Az utóbbihoz hasonlóan, a fokozottan veszélyesnek számító szakmák esetén is komplikáltabb a helyzet, a teljesség igénye nélkül például kaszkadőrként, tűzoltóként stb. szintén speciális kritériumok szerint igényelhetünk balesetbiztosítást.

Ha minden lépést biztonságban szeretnénk tudni

Ha minden lépésedet szeretnénk biztonságban tudni, egy balesetbiztosítás nagyszerű alternatívának bizonyul. Így a váratlan helyzetekből adódó szerencsétlenségek alkalmával mind magunkról, mind a hozzátartozóinkról is gondoskodhatunk. Rossz választás aligha létezik, ha azonban szeretnénk, hogy minél kifizetődőbb legyen a kockázatvállalási beruházás, feltétlenül hasonlítsuk össze a piaci kínálat ajánlatait!


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop