A falu neve, Bakonygyirót romantikus csodákat sejtet. Ehhez mérten némi csalódást jelent, hogy a tágas, sík vidéknek csak a határában kéklik a Bakony, a faluban rendre kockaházak sorakoznak. A Németországból áttelepült fazekas-házaspár mégis itt találta meg otthonát. A falu szélén, félig-meddig erdővel körülvett telken álló, kétszáz éves házból az elmúlt tíz év alatt romantikus paradicsomot teremtettek maguk és kedvenc állataik számára, s mindezt szó szerint a két kezük munkájával.
Férj is, feleség is fazekas, műhelyük egyelőre a hajdani istálló – a ház rendbehozatala eddig minden energiájukat lekötötte. Tíz évvel ezelőtt költöztek Magyarországra, magyar fazekas barátaik tanácsára vették meg a bakonyalji faluban a kétszáz éves, romos épületet. Idővel megvásárolták a szomszédos telket is, megakadályozva ezzel, hogy a valóságos erdőként burjánzó növényzet helyére víztisztítómű kerüljön, közvetlenül a szomszédságukba.
Bár az utcáról a kiskapun át közvetlenül az udvarba juthatnánk, kerülő úton, az erdő felől közeledünk, így fokozatosan tárja fel a birtok a titkait. Sorban megismerkedünk a tyúkokkal, kutyákkal, majd találkozunk a műhelyben hasonmásaikkal is, sőt, a kert egy-egy zugában is lépten-nyomon kerámiamadarak, -békák, és egyéb két- és négylábúak vigyorognak ránk biztatóan. Az óriási kék papagáj viszont saját hangján üdvözöl, mielőtt a házba lépnénk, hogy megcsodáljuk, mit alkottak vendéglátóink az elmúlt tíz év alatt – természetesen a már említett kerámia-jószágokon kívül.
{gallery}images/stories/verysimple/bakony/f{/gallery}
Nem kis dologról van szó, hiszen az építkezés anyagi fedezetének előteremtése érdekében a fazekasmunka elsőbbséget élvezett. Frank, a férj minden héten „vásárra viszi a bőrét”, illetve a kész árut, méghozzá Ausztriába – a magyar piac egyelőre nem tűnik fogékonynak a derűs állatkák iránt.
Évente egy hónapot tudtak a felújításra áldozni, azt is januárban, amikor az építkezés igencsak nemszeretem dolog. Nagy eltökéltség, kitartás és imponáló szorgalom (hiába, német erények!), valamint jó adag kézügyesség és gazdag fantázia híján biztosan elakadt volna a projekt félúton – ahogy az annyiszor megtörténik manapság kishazánkban -, ők viszont, bővében lévén a fent felsorolt erényeknek, nem lankadtak, és szó szerint tető alá hozták az építkezést. Igaz, épp a tetőhöz nem kellett nyúlniuk, mert meglepően jó állapotban volt. Ugyanígy a vályogfalak is, mindössze az épület körüli vízelvezetést kellett megoldani dréncsövezés segítségével. A villany- és vízvezeték-szerelésen kívül azután mindent maguk végeztek: vakoltak, fűrészeltek, padlót burkoltak, ajtót ácsoltak. S ami igencsak meglepő, ebben a háziasszony ugyanolyan lelkesen vett részt, mint párja. Édesanyja otthon mezőgazdasági gépekkel kereskedik, úgyhogy, ha kell, motort is tud szerelni. Édesapjától fúrni és fűrészelni tanult; mestermunkái a ház belső ajtói és a konyha fából készült, faszögekkel ékes falburkolata. A vakolást a fürdőszoba falán gyakorolta, onnan merészkedett ki a ház többi helyiségébe. Az alvógaléria viszont férje keze munkáját dicséri. Ahogy a fazekasmunkát, az építkezést is közösen, és nem a hagyományos munkamegosztás alapján végezték. Doris nem is érti, a magyar nők miért fogadják el a számára szembeszökően nyilvánvaló férfiuralmat.
{gallery}images/stories/verysimple/bakony/a{/gallery}
Azért a női mesterségekhez is kiválóan ért, finom ebéddel vendégel meg bennünket, a kertben gyógynövény terem, a tyúkok zöldtojást tojnak (nincs benne koleszterin!), és persze mindenütt felbukkannak a házban a fazekastárgyak.
Ahogy az egy saját kezűleg kivitelezett otthon esetében lenni szokott, rengeteg az egyedi, a munka során adódott ötletekből kialakult részlet a lakásban. Vannak köztük gondos tervezés nyomán született remekek, mint például a konyha kézzel festett csempéi, amelyekhez a ház korával egyező mintát a háziasszony gondosan felkutatta, vagy az igazi kuriózumot jelentő korongozott mosogatómedence és mosdókagyló. Utóbbi játékos ötletként egy kimustrált Singer-varrógép állványán ékeskedik.
Az alaprajzon, a falak elhelyezkedésén nem változtattak, csak a helyiségek funkcióját cserélték fel esetenként, így lett a hajdani konyhából a Frank által készített galéria otthona, a tágasabb szobából pedig konyha, ahol a csillár is természetesen korongozott kerámia. Az utcai szoba és a volt konyha közé új nyílást kellett vágni, ide alacsony boltív került. A most hálóként funkcionáló konyha padlóját tetőcserepekből vágott lapokkal burkolták, így a kolostorok hálókamráinak padlójára emlékeztet. A konyhában viszont kékre pácolták a fapadlót, amely tökéletesen illeszkedik a fali csempéhez, és kiemeli a bútorok natúr fa színét.
A legtöbb attrakció persze az utcai szobában kialakított nappaliban fogad. Az elmaradhatatlan kandalló bontott téglái közt természetesen házilag készült kerámiabetéteket találunk. A bútorzat egyszerre modern, praktikus, hagyományokat idéző és kényelmes; a falakon a háziasszony festményei. Az utcai ablakokba – mivel a függönyt nem szeretik – színes, az átlátást megakadályozó üvegezés került – művészbarátok ajándéka. Cserébe mi mást is adhattak volna a háziak: kerámiát. Amiből bőven akad mindenütt: az ebédet gyönyörű cseréptálban kapjuk, a kávéhoz a személyiségünknek leginkább megfelelő állatos bögrét választhatjuk, a polcokról, ablakpárkányról, falakról pedig ördögi és angyali figurák sokasága kíséri figyelemmel csetlés-botlásunkat a házban.
Az állatokkal kialakított bensőséges viszony meghatározza a család mindennapjait. Négy kutya: kiskutya, nagykutya, öreg kutya és fiatal siheder vesz részt a családi ebéden – méltatlanul elhanyagoltam őket írás közben (mentségemre szóljon, hogy egyikük meg akart enni). Hiába, érezték, hogy nem kedvelem őket úgy, mint Doris, aki érti lelkük minden rezdülését, ahogy a papagáj felháborodott kiáltásait is. Munkáiban az állatokat ruházza fel emberi vonásokkal, megjelenítve ezzel az emberi gyarlóságot is. Cégük neve: Mutabor – gyerekkorom kedvenc meséjének, a Gólyakalifának a varázsszava. Segítségével érthetővé válik az állatok nyelve, kis időre az ő bőrükbe bújhatunk. Persze, aki elfelejti a varázsigét, az örökre gólya maradhat, hacsak a hű szerelem meg nem váltja.
Doris és Frank varázsszó nélkül is ért az állatok nyelvén, de ugyanilyen szépen beszélik a tárgyak nyelvét is, otthonuk minden szöglete harmóniáról mesél. És az emberi nyelvvel sem állnak hadilábon, a műhely asztalára magyar szavak vannak felírva, onnan tanulják választott lakhelyük nyelvét, na meg a környezetükben élő, őket segítő falubeliektől.
Szép volt a ház, jó volt az ebéd, jólesett a hűsölés a kertben, míg a tűző napon készültek a fotók, a kutya is életben hagyott, és tanulságos volt a háziakkal folytatott beszélgetés, aminek konklúzióját sajnos még ma is gyakran csak külföldiek példáján keresztül érthetjük meg: munka és kitartás híján a leghatározottabb, legmegnyerőbb egyéni elképzelés is halott marad.
Bakonygyiróton igazi, tartalmas élet fogadott, köszönet érte a kedves háziaknak!
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások