Az ingatlanok túlnyomó része felújításra szorul

Egyes felmérések szerint a hazai épületállományok közel 70 százaléka felújításra szorul, további 10 százalékuk pedig életveszélyes, ezért bontásra várnak, különösen a vidéki ingatlanok. A felújítási munkák tervezésének nem kedvez a szakemberek leterheltsége és a gyakori építőanyaghiány sem – derül ki az újHÁZ Centrum őszi Trendriport tanulmányából.

azingatlanoktulnyomoreszefeluj 720

A Központi Statisztikai Hivatal 2015-ös kutatásában ingatlantulajdonosok nyilatkoztak arról, mennyire elégedettek otthonuk állapotával. A legtöbben hőszigeteléssel kapcsolatos termékcsoportok körében fennálló hiány miatt újra kell gondolni mindazt, amit a felújítási munkálatok tervezéséről gondoltunk” – mondja dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője, aki szerint egy átlagos családi ház felépítéséhez minimum fél, de inkább egy év szükséges. Azt javasolja, a tervezés folyamatát a téli holtidőszakban kezdjük el, az építkezésbe pedig érdemes tavasszal belevágni. „Fontos, hogy már a tervezéshez is szakember segítségét kérjük, akitől a tervek mellett árkalkulációt is kaphatunk, amelyből hozzávetőleges összegként ki tudunk indulni akkor, amikor a költségvetésünket összeállítjuk” – húzza alá.
A szakértők szerint időbeli csúszással mindenképpen érdemes kalkulálni, hiszen bármikor közbeszólhat akár az időjárás, akár egy nem várt építőanyag-beszállítói fennakadás az eredeti ütemtervbe. A legbiztosabb az, ha az időintervallumok összeállításánál a rendelkezésre álló építőanyagok esetén is minden fázisra rászámolunk néhány napot, esetleg egy teljes hetet, így kisebb az esélye annak, hogy egy vis major helyzet miatt mindent újra kell terveznünk. Az átszervezés, a különböző szakemberek munkájának átstrukturálása újabb csúszást és pluszköltségeket jelenthet.
Az időbeli tervezés mellett az anyagi megterheléssel is számolnunk kell, hiszen már egy kisebb munkálat is jelentős kiadással jár, egy új otthon felépítése pedig több tízmilliós beruházást is jelenthet. „A költségvetés tervezésekor a teljes keretünket vegyük figyelembe már az anyagok kiválasztásakor is. Ennek nagyjából 2/3-át szánhatjuk az anyagköltségre, 1/3-ot pedig a munkadíjra tartalékoljunk” – szögezi le Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatának cégvezetője, aki szerint az esetleges váratlan kiadások miatt még a legjobban tervezett építkezés esetén is legalább 5-10 százalékos plusszal érdemes számolni.

Jelentősen csökkenthetjük azonban kiadásainkat akkor, ha pontosan tudjuk, hogy mit is szeretnénk és kikérjük a szakemberek tanácsát az anyagválasztásoknál. Az építőanyagok kiválasztásánál ügyeljünk a praktikumra, a minőségre, az ár-érték arányra és a funkcionalitásra egyaránt. Mindenképpen érdemes az energiahatékony építőanyagokat preferálni és a látszatmegoldások helyett egyre inkább rendszerben gondolkodni., hogy lefektessük okosotthonunk alapjait.
Az építőanyagok gyártásával foglalkozó vállalatok szakemberei folyamatosan azon dolgoznak, hogy újabb és újabb innovatív anyaggal rukkoljanak elő a 21. századi ingatlanok követelményeinek megfelelve. A tetőcserepek piacát alapvetően tudja átrajzolni a jövőben a nemrég megjelent napelemes cserép, amely azon túl, hogy védelmet biztosít az ingatlan számára az időjárás viszontagságaitól, megújuló energiát is szolgáltat az elektromos eszközök használatához. A hulladéküveg üveghabbá történő feldolgozása és az építőiparban történő felhasználása szintén egy olyan innováció, amely nemcsak praktikus, hanem teljes mértékben környezettudatos is. Szintén érdemes kiemelni az intelligens vízérzékelő funkcióit, amely már néhány csepp vízveszteséget követően észleli a szivárgásokat, és riasztást küld az esetleges vízkárok bekövetkeztéről.

Remélhetőleg a felújítási trend a következő években nagyobb lendületet vesz, és minden korábbinál nagyobb figyelmet kapnak az energiahatékony megoldások, amelyek egyben azt is jelenthetik, hogy az 1900-as évek közepén ragadt hazai ingatlanállomány elindulhat a 21. század felé.

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop