Az autó lakhelye

Gyakori látvány, hogy sokmilliós autók "hajléktalanul" állnak igen drága környéken is, holott az ingatlanokhoz – jól láthatóan – garázs is tartozik. Persze, ezek régebben épült házak, és abban az időben a garázst is Trabantokhoz és Polski Fiatokhoz méretezték.

 

 

Új garázs építésekor az első és legfontosabb kérdés a benne tartandó autó mérete. Sajnos azonban még ezt sem elegendő figyelembe venni, hiszen számítani kell rá, hogy a házból sok minden előbb-utóbb a garázsban köt ki, főként ha pince és padlástér nélküli épületről van szó. Így például a gyermek pedálos kisautója, a szerszámosláda, a sílécek, a biciklik, a rekesz sör.

 

Tárolás és barkácsolás

A garázs méretének tervezésekor érdemes végiggondolni, hogy milyen autóápolással kapcsolatos berendezéseket kíván a családfő használni, tárolni – autóporszívó, nagynyomású mosóberendezés, elektromos pumpa, síléctartó doboz, kerékpártartó – , nem is szólva a család egyéb, kiselejtezett dolgairól. A garázst épp ezért célszerű úgy méretezni, hogy a nagyobb falfelületekre, de legalább a hosszanti oldalakon – az autó nyitott ajtajai mellett – még legalább negyven centiméternyi, polcrendszer építésére alkalmas hely maradjon. Legolcsóbb kétségkívül a műanyag, legszebb pedig a fa, de arra is gondolni kell, hogy a polc beszerzésének időpontjához képest alighanem egyre nagyobb súlyt tárolunk e polcokon. Ezért szerencsésebb a teherbíró acélt választani, és a pillanatnyi igénybevételnél mintegy 25 százalékkal nagyobbra méretezni a teherbíró képességét. A falra rögzíthető polcokat nehéz lerántani, érdemes azonban az önhordó, vagyis az aljzaton nyugvó polcokat is rögzíteni felül, főképpen ha gyerek is van a háznál, aki hajlamos a polcokat mászókának használni.
A garázs aljzatát úgy tanácsos kialakítani, hogy a téli időben az autóról leolvadó hó egy lefolyóval ellátott mélyedésbe gyűljön össze, így elkerülhetjük, hogy a sarat, havat behordjuk a házba, sőt azt is, hogy a fából készült polcok lába elkorhadjon.
A garázsban előbb-utóbb óhatatlanul kisebb-nagyobb munkákat is végzünk, ezért a megfelelő világításról is gondoskodni kell. Nem haszontalan a garázst ablakkal ellátni, bár ezzel a rakodótér csökken, továbbá hasznos a nagy áramfelvételt is elviselő, földelt dugaszoló aljzat is.
A fűtött garázs nyilvánvalóan luxus, de nem annak, aki a helyiséget félig-meddig műhelyként is kívánja használni. Ezt már az építéskor érdemes meggondolni, mert az utólagos, szedett-vedett megoldások nemcsak költségesebbek, de veszélyesek is lehetnek (például az elektromos fűtés zsinórja belelóg a kocsi alatt összegyűlt vízbe.
A legfőbb kérdés persze a garázs bejárata. Jelenleg két megoldás közül, a billenő és a szekcionált kapu közül választhatunk (garázsra ugyanis nem szokás tolókaput vagy hagyományos módon, két irányba nyíló kaput szerkeszteni). Mindkettő megoldható távnyitással, általában ugrókódos, vagyis mások által nem befolyásolható távirányító berendezés segítségével. E kapuk áramszünet esetén természetesen mechanikusan is nyithatók, többnyire belülről.
A billenőkapu előnye, hogy magában foglalhat egy kilinccsel nyitható személybejáratot is, hátránya viszont, hogy több helyet foglal el, és tisztes távolban kell megállnunk előtte, ha nem akarjuk, hogy a felnyíló kapu az autónak ütközzön.

Motoros, görgős

A szekcionált, vagyis redőnyhöz hasonlóan működő ajtó ezzel szemben alig foglal helyet: nyitott állapotában a garázs mennyezetéhez simul, és általában a kapu mellett (vagyis nem a kapu fölött) elhelyezett motorral is működtethető. A négygörgős megoldású kapu ezen felül még csöndes és finom járású is. Hátránya, hogy ebbe személybejárat nem vágható, legfeljebb külön a garázsfalba.
Mindkét változat kapható szigeteletlen és szigetelt változatban; a szigetelést általában freonmentes poliuretánhab képezi, vastagsága akár 5 cm is lehet. Létezik olyan kapu is, amelyet később burkolhatunk be tetszésünk szerint, de számos cég termékei közül akár tucatnyi szín- és anyagválasztékot is találunk.

Betörés- és balesetvédelem

A manapság kapható kapuk általában két szempontból is biztonságosak: egyrészt többpontos reteszelés teszi hozzáférhetetlenné a betörők számára, másfelől a nyitás és csukás megoldás megakadályozza, hogy akár egy gyermekujj is beszoruljon a mozgó kapu rései közé. Sok kaput mind lefelé, mind pedig fölfelé ellenállás-érzékelővel látnak el: ha akár az autó, akár a kutya készül a csukódó ajtó alá szorulni, a mozgatószerkezet megáll.
Végül figyelemre méltó e berendezések azon tulajdonsága, hogy gyakorlatilag nem igényelnek karbantartást, s várható élettartamuk sokszor meghaladja gazdáikét. A gyártók ugyanis általában tizenkét éves, de esetenként – életfogytig" tartó garanciát is vállalnak a garázskapu egyes részeire.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop