Kató Aladár, a Tondach Magyarország Cserép- és Téglagyártó Zrt. vezérigazgatója egyúttal a Magyar Téglás Szövetség elnöke is. A szakmai életút és a téglás szövetség (a kerámia építőanyag-gyártás) az ő esetében mindig összekapcsolódott, munkásságát a téglás szakma teljesen lefedte:1969 óta tölt be különböző dunántúli téglapipari üzemekben vezető pozíciót, az 1980-as években létrehozott Magyar Téglás Szövetségnek folyamatos elnökségi tagja, majd egy éve a tagság kérésére az elnöke. Vele beszélgettünk a természetes építőanyagok, jelesen a kerámiatermékek előnyeiről, a szövetség érdekérvényesítő képességéről, a Tondach stratégiájáról.
Napjainkban kiélezett verseny folyik a különböző építőipari termékek között. A kerámiacserép-ipar konkurenciája is kemény, hiszen az agyag kiégetése energiaigényes, aminek nyilvánvalóan az árakban is meg kell jelennie. Kevesebb jut hát a vásárlók felvilágosítására, a reklámra, pedig a négy őselem csodálatos eredménye, a kerámia önmagában képes biztosítani mindazt, ami az élhető emberi környezethez szükséges.
– Hogyan látja a természetes építőanyagok jelenlegi helyzetét és jövőjét, és egyáltalán, mi a titka a természetes építőanyagoknak?
– Abszolút bizakodó vagyok a kerámiatermékekkel kapcsolatban, mert ami jó volt évszázadokon át, a hagyományos, tradícionális termékek, úgy gondolom, jó lesz a jövőben is. Persze korszerűségi fokát, beltartalmát javítva, egy dolgot azonban nem megváltoztatva: az alapanyagot, amiből készítjük. Az emberiség korán felismerte a kerámia előnyeit, léteznek 2000 éves cserepek, téglák pedig még ennél is régebbiek, de a múzeumokban találkozhatunk akár 20-22 ezer éves agyagszobrocskákkal is. A technológiai folyamat során – amíg a kibányászott agyagból a kiégetéssel a kerámia elkészül -, a termék megváltozik, keletkezik egy kitűnő minőségű anyag. Nem keverünk bele semmit, nem adunk hozzá semmit, ez agyagból, vagyis földből, vízzel, levegővel, és tűzzel égetve készül. Magyarán a négy őselemből. Az égetett kerámia tehát csodálatos natúr termék, biztosít mindent, ami az emberi élethez szükséges. Beltartalmába bele van építve mindaz, ami jóvá teszi: környezetbarát, faltömeget biztosít, kitűnő hőszigetelő, porózus, átszellőzik, kellő nyomószilárdsággal rendelkezik. Jó benne lakni, sokkal jobb, mint bármilyen más anyagú épületben.
– A környezetvédelem szempontja manapság egyre inkább előtérbe kerül. E vonatkozásban a természetes építőanyagok nyilvánvalóan előnyt élveznek, de pontosan mit is lehet kiemelni a javukra?
– Nézzük meg, miért nem rombolják le a civilizált országokban a belvárosokat, ahol a régi épített környezet megmaradt. Azok a házak mind téglából épültek, és agyagcseréppel fedettek. Azért hagyják meg őket, mert szépek, mert tetszenek az embereknek, mert emberléptékűek. Azt gondolom, hogy épített környezetünk nagy hatással van ránk, meghatározza az életminőségünket. Miért nem akarnak az emberek kockaházakban lakni, a nyolcadik emeleten, erkély nélkül – Miért laknak szívesebben családi házban – A természethez való kötődésük miatt. Emberléptékű lakásokat kell építeni, emberi életformát kell biztosítani, és ezt tudja az égetett agyag, legyen az falazat vagy tető. Persze ebben a szakmában is bekövetkezett a technikai forradalom, magam mégis büszkén beszélek a korábbi „sáripar”-ról – a kézi vetésű vályogtégláról -, mert érdekes módon reneszánszát élik a régi téglák. A kibontott régi téglákat felhasználja a belsőépítészet, mert a tégla önmagában is szép és jó. Sőt, ma a modern technika próbálja leutánozni a régi kézi technikát, hogy a tégla ugyanúgy nézzen ki a falazatban, ugyanolyan sokszínű legyen és adjon rusztikus felületet. A technikai forradalom tehát itt is megvalósult, de ma már teljesen korszerűen, emberi kéz érintése nélkül, nem nehéz fizikai munkával készülnek a porózus, a nagy üregtérfogatú termékek. Létrejött a 45 centiméteres falazati vastagságú ún. HS tégla, kielégítve a legszigorúbb hőtechnikai előírásokat is. Nem kell arra semmiféle műanyagszigetelés, önmagában is elegendő. Sokan mondják a tégláról, hogy drága az energia miatt, de ez ennél sokkal bonyolultabb kérdés. Ugyan valóban jelentős energiaköltséggel állítjuk elő az égetett agyagot, amiből ház lesz, csakhogy ez a ház száz éven keresztül biztosan kiszolgálja a hőtechnikai elvárásokat, mert a tégla száz éven keresztül képes erre. Más anyagok valószínűleg nem élnek száz évig, mert elporlanak, elbomlanak, az UV-sugarak tönkreteszik. Azt az életérzést pedig, amit a tégla tud adni egy családi házban, nem sok termék tudja.
– Napjainkban milyennek mondható a magyar tégla- és cserépipar korszerűsége, hol a helyünk a környező országokéhez képest?
– Az 1990-es évek óta korszerűnek mondható a magyar tégla- és cserépipar. Magyarországon egy évben 1,6 milliárd téglaegységnyi tégla kerül beépítésre, ezen felül készülnek másfajta falazóelemek is, amit 2-3 nagy gyártó állít elő. Égetett agyagtetőcserépben a Tondach 90 millió cserépegységet állít elő, illetve hoz be külföldről választékbővítés címén. Ezer lakosra a mi termékünkből 550 négyzetméter jut, ami Európában jó középmezőnynek számít, persze a franciáknál, olaszoknál ez lényegesen magasabb.
– A Magyar Téglás Szövetség mennyire képes a nagyok és a kicsik, azaz a megmaradt, részint családi vállalkozásban lévő hazai téglagyárak érdekeit képviselni?
– Beszéljünk először az érdekről, a kicsik-nagyok viszonyáról. A szövetség teljesen azonos módon tudja képviselni a nagyot is, a kicsit is, hiszen a speciális területeken – mint energiaár, környezetvédelem, szén-dioxid kibocsátás, emisszió, termékdíj, bányagazdálkodás -, érdekközösség áll fenn, ezek valamennyiünket egyformán érintenek. A nagyoknak, mint például nekünk is, megvolna az önálló érdekképviseletre a szakembere, de a kicsiknek nincs, ezért csináljuk közösen.
A szövetség legfontosabb vezérelve tehát az, hogy nem az egyéni érdeket, hanem a közös szakmai érdeket képviseljük, ezért vannak benne szívesen a kicsik is. Itt van például a legújabb hisztéria a kisméretű tégla körül, hogy lehet-e belőle kéményt építeni. Egy kis cég önállóan képtelen a terméket bevizsgáltatni, hiszen 3 millió forintba kerül, de a szövetség ezt felvállalja. Ezen felül a szövetség bemutatja a szakmai újdonságokat, előadásokat tartunk, téglás napokat, szakmai napokat szervezünk, ahol megjelennek a tagok, tulajdonosok és alkalmazottaik. Szavazatilag minden cég egyet szavaz, de a tagdíj a kemencekapacitástól függ. Tehát például a Wienerberger fizeti a Tondach kétszeresét, a kicsik pedig a Tondach tizedét.
– A magyar gazdaság tudvalévőleg rossz állapotban van. Miben látja a kiutat?
– Nagyon könnyen ki lehetne lábalni ebből a helyzetből, csak az ország érdekeit kellene képviselni. A lakásépítés súlyponti kérdés. Ma mindenkinek kell valahol laknia, ez alkotmányban biztosított jog, véleményem szerint is az emberi élethez hozzátartozik a lakhatás. Tíz évvel ezelőtt létrehoztuk a Társaság a Lakásépítésért szervezetet egy koncepcióval 4 millió lakás megújítására. Annak idején el is indult ebből egy lakásépítési program, miszerint évi 40 ezer lakást kellene építeni, ha száz évet adunk egy lakás élettartamának. Ez ma nem egészen így van. Úgy gondolom, hogy csak egészséges környezetben lehet egészséges családot és nemzetet nevelni, ez a nemzet ugyanis olyan lesz, amilyen körülményekben mi a fiataljainkat fölneveljük. Manapság gyakran hallani azt az érvet, hogy az emberek törődjenek magukkal, építsenek maguknak lakást, az államnak nem feladata. Ebben elvileg egyet is érthetünk akkor, ha a fizetések, a jövedelmek tartalmazzák a lakáshoz jutás költségeit. A fejlett világban mindenhol tartalmazzák is, csakhogy 100 ezer fontos nettó fizetésből nem lehet családi házat építeni, de még tömblakást sem lehet venni. Tehát lakásnak kell lennie, maga az igény, az egészséges nemzet, az egészséges lakás alapkritérium kell hogy legyen. Ezért vagyunk mi, nem tagadva, hogy szeretnénk belőle jól megélni, de azért magához az épített környezethez is szeretnénk valamilyen szinten hozzájárulni. Azt gondolom, hogy a kiúthoz az is hozzátartozna, hogy az építésügy hatósági oldalát is rendbe kellene tenni. Ma nincs szakmai irányítása az építésügynek, pedig a hatósági jogköröknek, az érdekképviseletnek, a pénznek egy helyen kell lennie.
– Ilyen helyzetben mi a Tondach stratégiája – Gondolkodnak további fejlesztésekben?
– Meggyőződésem, hogy a Tondach sikerre van ítélve, mert olyan munkatársak dolgoznak benne, akik sikeresen működtetik. Jelenleg nemcsak a cég hazai, de a konszern életében is jelentős nagyságrendű beruházás van folyamatban, tehát a jövőt illetően optimisták vagyunk. Magam nagyon büszke vagyok az itt létrejött szellemi tőkére, az ebben lévő emberi kapcitásokra, értem alatta az egyszerű cseréprakókat is, egészen a helyetteseimig. Ez az 543 ember megtesz mindent a célért, mert hozzáállásuk adódik a múltból, a téglás nagy családból is. A téglás szakmáról tudni kell, hogy családi vállakozási alapon épült, a falusi téglagyárban 5-6 család ténylegesen ott élte az életét, ott születtek a gyerekeik. Ezt a familiáris múltat nem engedjük szétzilálni, a téglás szövetséget, a szakmát összetartjuk.
A Tondach konszern ma Közép-Kelet-Európa 10 országában van jelen, 3100 munkatárssal, 220 millió euró nettó árbevétellel. Ennek egyik zászlóshajója a Tondach Magyarország Cserép- és Téglagyártó Zrt. A Tondach története hazánkban 1992-ben kezdődött, a békéscsabai tégla- és cserépgyár privatizációjával. 1994-ben megvásárolták a csornai és beledi üzemet, 2002-ben pedig a tatai cserépgyárat, majd 2003-ban a három céget összevonva létrehozták a részvénytársaságot. Az 540 munkatárs mintegy 13 milliárd forintnyi euró árbevételt produkál. 1992-től óriási ütemű, 70 millió eurónyi fejlesztést hajtottak végre, a korszerű technikának köszönhetően megújult a teljes termelési paletta, és a közeljövőben további jelentős fejlesztésekre kerül sor.
Hozzászólások