Author: admin

1 398 399 400 401 402 423 4000 / 4225 POSTS
Pesti kúria masnikkal és angyalokkal

Pesti kúria masnikkal és angyalokkal

Miller Zoltán 31 éves, és már évek óta - beérkezett?. Azt sem tudom, színésznek vagy énekesnek tituláljam, hiszen mindkét műfajban óriásjelölt. A GNM színi tanoda, a Soproni Petőfi Színház, a duisburgi színház, a József Attila Színház után most a Madách Színházban mindkettőnek hasznát veszi. A Fantom szerepének eljátszásához ugyanis pont ilyen tehetséghalmazóra van szükség. [...]
A juhásznak volt a háza

A juhásznak volt a háza

Szomjas György filmrendező és Ardai Ildikó textilművész 25 évvel ezelőtt vásárolt házat a Káli-medencében. A 200 éves nagygazda ház eredeti jellegét a hagyományok tiszteletben tartásával őrizték meg. Õk voltak a pionírok, majd közreműködésükkel jó néhány barátjuk vált háztulajdonossá a Balaton-felvidéken. Környezetvédelmi társaságuk azóta is sokat tesz azért, hogy e varázslatos vidékre jó szándékkal és jó ízléssel érkezzenek az új telepesek. [...]
Levelek a Jézuskának

Levelek a Jézuskának

Három művész egy háromtagú családban. Ahányan vannak, annyifelé akad dolguk, a karácsony azonban szent dolog náluk is. akkor nem vállalnak munkát, és néhány napra édeshármasban bújnak el a világ elől. Idén első alkalommal balaton-felvidéki házukban töltik az ünnepeket. [...]

Vissza Budába

Dombóvári Gábor az egyik legrokonszenvesebb és legnépszerűbb médiaszemélyiség. Ha rádióban halljuk, oly simogató a hangja, mint valaha Gábor Miklósé volt. A televízió képernyőjén derűjével hat. Az elmúlt években több könyve jelent meg, legutóbb a Királyi Képernyő című interjúkötet, amelyben harmincnégy nagy nevű pályatársát szólaltatta meg. Azt vallja, hogy egy lakás kényelmes és barátságos legyen, igazi otthon, ahol jólesik megpihenni. Budai otthonában fogadott bennünket. [...]

Döriék faházát befogadta az erdő

Dörner György színművészt jó tíz éve már, hogy befogadta az erdő. Merthogy tíz évvel ezelőtt csak ők voltak itt állandó lakosok. Azóta másokat is befogadott: rohamosan körbeépítették őket, mert nagyszerű ez a hely. Régebben csak nyaralók, hétvégi háztulajdonosok fordultak meg errefelé szép időben, de azok is távolabb tőlük. Most már folyamatosan merészkednek föl ide az emberek, és bizony, nincs több talpalatnyi hely, ahová még lehetne építkezni. [...]

Alattunk repülnek

Három éve már jártunk Csepregi Éva otthonában, egy dunakanyarbeli, régi építésű házban. Az énekesnő most ismét vendégül látott bennünket, hiszen ha az utcanév nem is változott, a házszám igen: új házat építettek, följebb a hegyen. Az értelmi szerző ezúttal az énekesnő párja volt. új környezetüket napfény és meghitt családi hangulat járja át. [...]

Zsiráfok

Nincs csodálkoznivaló azon, hogy egy kajakozó lány a Duna közelségében keresi álmai otthonát. Viski Erzsébet Kismaroson nőtt fel, de a fővárosba költözve sem távolodott el a nagy folyótól. az egyik vízparti lakótelepen alakította ki önálló életterét. [...]

Mennyezetig érő érmek

Szabó Szilvia kajakbajnoknőnk soha nem akart kertes házba költözni. élete felét kényelmetlen hajókban tölti, így szabadidejében nem ellenkezett a társasházak nyújtotta kényelem ellen. Párja rábeszélő szavai és a silány lakáskínálat azonban két évvel ezelőtt házépítésre buzdította, s a nemrég elkészült otthonban gondolatai ma már csak a kert és a növények körül forognak. [...]
Hazajönni a legjobb

Hazajönni a legjobb

A Nők Lapja hajdani és mai olvasói közül sok százezren, de inkább milliónyian tudják, ki is SchÄffer Erzsi. Illetve éppen az a különleges benne, hogy tudják, és mégsem... Köznapi, szinte mindenkivel egy, mégis más, mégis senkihez sem hasonlítható. Nála a legegyszerűbb szavak, helyzetek is mindig kapnak valami különös ragyogást. Előbb a cikkek, interjúk, riportok, azután jöttek egymás után a könyvek: Pipacsvirágom, Bodobács, Egyszer volt történetek, találkozások. Róla az a XIX. század végi, XX. [...]
Résekbe bújt fények

Résekbe bújt fények

Néhány éve a végkimerülésig járt új otthon után Kálmán Olga és férje. aMikor félévnyi csalódáshullámot követően már teljesen reménytelennek látszott a helyzet, felbukkant egy kis ház a pilisi domboldalban. aránylag kicsi volt, nem is túl szép, a kertje rendezetlen, de ők tudták: megtalálták álmaik otthonát, legalábbis annak alapját. [...]
1 398 399 400 401 402 423 4000 / 4225 POSTS
0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop