Átadták a Média Építészeti Díjakat

Magyarország lenyűgöző építészeti hagyományokkal rendelkezik. Úgy véljük, hogy az általunk kiválasztott projektek mind hasonlóan magas színvonalat képviselnek.” – mondta az Uránia Nemzeti Filmszínházban 11. alkalommal megrendezett Média Építészeti Díja gálaestjén Indira van’t Klooster, az egyik legfontosabb nemzetközi építészeti szakfolyóiratként számon tartott A10 magazin főszerkesztője.

atadtakamediaepiteszetidijakat 720

Október 16-án este, a Média Építészeti Díján az alkotók látványos prezentációk keretében mutatták be munkáikat az ország vezető médiájának képviselőiből álló zsűri és a nagy nyilvánosság előtt. 2015 legjobb épületének járó díjat a természet tiszteletét és szeretét a modern építészet elemeivel ötvöző Galyatető kilátó nyerte, a legjobb építészeti tervnek a zsűri Athenaeum of Philadelphia, vagyis a természetes fényeket és a közösségi tereket egyedi módon kezelő philadelphiai könyvtár tervét választotta. A közönségdíjat – amelyről az Urániában jelenlévő közönség dönthetett – épület kategóriában, szintén a Galyatető kilátó alkotói vihették haza, terv kategóriában pedig Csaba Zita Zarándokszállása kapta. Az összesen 1,5 millió forint összdíjazású és értékes nyereményekkel kiegészített eseményen a két fődíj és közönségdíj mellett több különdíjat is kiosztottak.

Az 2015-ös Média Építészeti Díját épület kategóriában a Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron munkája, a Galyatető kilátó kapta, amelyet a győztes a Mapei képviselőjétől vehetett át. A zsűri által legjobbnak talált terv díját a MEVA jóvoltából Palotai Dániel vehette át az Athenaeum of Philadelphia újragondolásaért.

A zsűri különdíját a az ELTE Bölcsészkarának II. világháborús emlékműve, az MM-csoport képzőművészet és építészet határmezsgyéjén mozgó alkotása kapta. Az Austrotherm által létrehozott Energiahatékonysági Különdíjat a veszprémi állatkertbe tervezett Elefántház tervezője, Gaschler Gábor vitte haza, az Europa Design jóvoltából életre hívott Belsőépítészeti Különdíjat pedig a Szolnoki Agóra tervezői, Álmosdi Árpád és Csendes Mónika kapták.

A 2015-ös a MÉD Közönségdíját épület kategóriában a Galyatető kilátó nyerte, míg az Urániában összegyűlt közönség személyes szavazatai alapján a terv kategória díját Csaba Zita Zarándokszállása kapta a Canon képviselőjétől. Az index.hu-n zajló internetes szavazás győztesei a Kapucinus utcai lakóházat újjáalakító Garaguly Kinga és Hild Csorba Bernadett lettek. Idén ünnepli 350. születésnapját a Saint-Gobain vállalatcsoport, az ebből az alkalomból megrendezett Saint-Gobain 350 Award első helyezettjei Ferencz Edit és Sinka Bettina lettek, utóbbi a Kortárs Építészeti Központ különdíját is hazavitte.

Az epiteszforum.hu idén is egy elismert, nagyrabecsült mester köszöntésével kezdte a díjátadót: Kévés György Ybl-, Kossuth- és Prima-díjas építészt – a 60-as évek avantgard betonépületeinek tervezőjét, a rendszerváltás utáni másfél évtized építész-ingatlanfejlesztőjét, építészeti galéria-üzemeltetőjét üdvözölték 80. születésnapja alkalmából.

Az epiteszforum.hu szervezésében létrejött díjátadó előzsűrizését Indira van’t Klooster holland építész és újságíró vezette, amelynek eredményeként 5 terv és 6 épület került a döntőbe a díjra nevezett 84 épület és 60 terv közül. Az előzsűri az értékelés során az építészeti kvalitások mellett a munkák társadalmi és szociális kontextusát, valamint a koncepciót vizsgálta.

A Média Építészeti Díjának célja, hogy áttörje a kommunikációs korlátot az építészek és nagy nyilvánosság között, a magyar közéleti, kulturális nyilvánosságot megcélozva. Az épületeket és a terveket tehát nem csak önmagukban, hanem társadalmi és természeti kontextusukban is vizsgálták a zsűri tagjai. Ezért kér fel az epiteszforum.hu minden évben ismert média szereplőkből álló, nem szakmai zsűrit, hogy elemezze és díjazza a döntőbe került épületeket és terveket.

Az est főtámogatója Saint-Gobain vállalatcsoport hazai Rigips divíziója volt.
További információ: http://mediadij.epiteszforum.hu/
Fotók: Turós Balázs

A 2015-ös MÉD zsűrije: Balogh Ákos Gergely – Mandiner, Böszörményi-Nagy Gergely – Design Terminál, Devich Márton – Duna Zrt., Földes András – Index, Kántor Viola – HírTV, Jánossy Lajos – litera.hu, Dr. Komáromi Balázs – Gazdasági Rádió, Mohácsi Szilvia – DunaTV, Őrfi József – Magyar Nemzet, Sümegi Noémi – Heti Válasz, Szalai Anna – Népszabadság, Száraz István – vs.hu

Szakmai bírálók: Bardóczi Sándor tájépítész, Dúll Andrea környezetpszichológus, Martinkó József építészet-kritikus

Nemzetközi előzsűri: Indira van’t Klooster, Diogo Seixas Lopes, Andrija Rusan

Az est házigazdái: Pásztor Erika Katalina – epiteszforum.hu és Rózsa Péter – Klub Rádió

Főtámogató: a Saint-Gobain vállalat Rigips divíziója Kiemelt támogatók: Austrotherm (Energiahatékonysági Különdíj), Europa Design (Belsőépítészeti Különdíj), Hansgrohe, Lafarge, Nemzeti Kulturális Alapprogram Díjátadó támogatók: Canon, Mapei, Meva, Támogatók: Autodesk, Futureal, Graphisoft

Szakmai médiatámogatók: A mi otthonunk, archicentrum.hu., ÉMSZ, Magyar Építész Kamara,eptar.hu, épülettár.hu, Régi-új Magyar Építőművészet, Kortárs Építészeti Központ, Magyar Építéstechnika, Octogon architecture and design, Építész Klub, műemlékem.hu, ibuild.info, Proidea, ingatlan.com+iroda.hu

Ötletgazda és szervező: epiteszforum.hu
Közreműködők: Build Communication Kft., zerocom., ticketportal.hu, Klub Rádió, Uránia Nemzeti Filmszínház, Építészet XXI.

Sajtóiroda: Zerocom. Vásony Nóra nora@zerocomagency.com 0036 30 550 3192, Jakab Gergely gergo@zerocomagency.com 0036 30 376 0800


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop