Ezt a házat ma már mások lakják. Másik család, más életforma, másféle berendezkedés – annyit azonban látatlanban is biztosan tudok: ha ma lépnék be az ajtón, ugyanazt érezném. Otthonba érkeztem.
Mitől válik négy fal otthonná – Papíron, helyesebben monitoron kispekulált formáktól, mégoly szellemesen kiagyalt szerkezetektől biztos nem. Ahhoz, hogy lelke is legyen a háznak, kell még valami, ami a puszta anyagban nehezen tetten érhető. Könnyebb megragadni a költészet nyelvén – gondoljunk Kőmíves Kelemenné szomorú sorsára. Hitvesünket mégse falazzuk be első felindulásunkban; nem árt mérlegelni a várható előnyöket: lehet, hogy mégis jobb helye van a konyhában, vagy bárhol, ahol eddig tartottuk. Az otthon melege mindenesetre valahol az asszony körül keresendő. Ám mi a dolga ez esetben a férfinak – Forduljunk ismét a költészethez. Weöres Sándorra ezúttal is hagyatkozhatunk.
Apukám házat épít. / Először a kéményt, borzasztó nagy füsttel. / Aztán a ház tetejét.
Azután az ablakokat, / nem látunk át rajtuk, olyan feketék, / csak a falakon látok keresztül,
mivel még nincsenek. / De meg kell építeni a falakat is, / meg a szobákat külön-külön.
Mikor a ház leér a földig, / apukám azt mondja: Ujjé! (Kisfiúk témáira)
{gallery}images/stories/verysimple/apukam/f{/gallery}
Nem tudom, észrevették-e: a versben kémény, tető, ablak, fal, szobák szerepelnek. Nem láttam még gyerekrajzot, ahol faltól falig üvegablakokkal, lapostetővel ábrázolták volna azok a komisz kölykök álmaik otthonát. A „házsághoz” hozzátartozik mindaz, amit a versbeli kisfiú felsorol. Ez lehet talán az egyik kulcs, amely az otthon fogalmának opálüveg ajtaját nyitja.
Gondolom arra is rájöttek: nem a kivitelezési ütemterv kivonatát olvasták ritmikus sorokba szedve. Mégis van min elmerengeni a sorok közt, kisfiúknak és kisleányoknak egyaránt. Már maga az indító sor sem gyakori manapság. Pedig, ha apuka építi a házat, az más – akkor van idő végiggondolni ezerszer is mindent, éjjel, lámpafénynél rakosgatva téglát téglára, dacolva ólmos fáradtsággal és lumbágóval. Akár a tetőtől haladunk az alapokig, akár fordítva, apuka és az egész család kórusban kiáltja a vakolatlan falak között, az ideiglenesen leterített parkettamintás PVC-n: ujjé!
Aztán telnek az évek, lesz ajtó, lépcső, korlát is kerül idővel, a plafonról lelógó textilcsíkot felváltja egy lépcső alá tervezett gardrób. A családi hagyatékból származó bútorok új huzatot kapnak, a falakra saját kezűleg gyártott lámpák kerülnek, a gyerekszobában pedig egyre szaporodnak az ágyak. A pad-lóról egyszer csak eltűnik a már szívünkhöz nőtt PVC, meleg fán tapodnak a 42-es gyereklábak. A konyha még a régi, puszta funkció – de apuka gondolt az ott serénykedő anyukára:
kis kukucskáló-ablakot épített a ház tömegéből kiugró konyha szekcióra, ahonnan épp a kapura látni. Aztán a cseperedő gyerekek is hozzáteszik a magukét az alkotáshoz: sokáig nincs meg a formája az étkezőpultnak, következésképp nincs meg maga a pult sem, míg egy nap a legidősebb fiú húz egy mesteri vonalat…
{gallery}images/stories/verysimple/apukam/a{/gallery}
És telnek az évek, és nem csak örömöt hoznak. De vajon hány embernek adatik meg, hogy szerettei körében hagyja el az életet – És hány gyerek szembesül időben azzal, hogy a halál nem feltétlenül félelmetes, bár nagyon szomorú. Szomorú, de viselhető.
És milyen szerencse, hogy apuka (és anyuka) a tradíciók híve, és tetőt, méghozzá cserepes magastetőt rakott a házra. Amikor már az egy szobába kényszerült csemeték között a feszültség tapinthatóvá válik, a tetőtérben újabb szobák létesülnek. S milyen szerencse ez egy építész házaspárnak: az évek során megváltozott divatot is becsempészhetik otthonukba egy mozaikkal burkolt fürdő, egy minimalista zuhanykabin formájában. Kiegyenesedik a konyhapult is, a régi amúgy is funkcióját vesztette; már csak a kerek asztal körül fér el a hattagú család. Végül ajtó kerül a konyhabútorra – a külcsín időközben lopva kialakult: téglakő és fa került a homlokzatokra és a tornácra, a teraszra.
A történet azonban itt nem ér véget. A valóságban ahhoz is hely kell, hogy a szépülés-gyarapodás anyagi hátterét előteremtsük. Így hát vevő jön, és fizet, és készülnek az új otthon tervei. A falakat már nem apuka fogja két kezével rakni – elszálltak az évek, csak a lumbágó maradt a régi. Meg a Család, amelynek tovább göngyölődő történetében a Ház története kitörölhetetlen fejezetet alkot. És talán ez a második kulcs a titkok kamrájába: otthonná csak olyan ház válik, amelyiknek történetét maguk a lakók írták. Aki nem hiszi, járjon utána!
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások