Gondolkoztak már valaha is azon, mi késztethet egyeseket arra, hogy lakásuk belsejét, szakszóval enteriőrjét lefényképezzék, mi több lefényképeztessék – Mert én még nem, annak dacára, hogy évente egy-két százezer fotót a kezembe fogok, kivétel nélkül mindet megnézem, az arra érdemeseket meg is jegyzem egyszer s mindenkorra. E fényképek közt akad szép számmal enteriőrfotó is: szobabelsők, nappalik és ebédlők, hallok és hálószobák, dolgozók és konyhák, fürdők, egyszóval minden, amit lakóterül kiszakítunk magunknak a nagy egészből.
ezeket a képeket. Elsőre az érdekel, ki készítette, aztán meg az, kinek a megbízásából, mi célból. Az is fontos lehet. Vizsgálom, mennyire felelnek meg a fényképészmesterség elvárt szabályainak, dőlnek-e a falak, hogyan exponálták ki a sötét és a világos részeket, használtak-e külön világítást vagy adott fénynél dolgozott, miként van a kópia installálva. Szóval, hogy ne vesztegessem feleslegesen a szót, a mívességét értékelem. Aztán az is kérdés, hogy alkalmazott fotó-e, azaz az elvárt feladatot jó szinten megoldó, feladatát betöltő, de többre, másra nem való fénykép, vagy valami más, több. Olyan, amelynek megpillantásakor megszólal az agyban egy halk csengő, uvaga, achtung, attention! És akkor – nagy ritkán – , ha ez megtörténik, bizton tudhatja az ember, hogy valami fontossal, értékkel, figyelemre méltóval találkozott.
Az itt bemutatott fotók között akad ilyen – Valószínűleg nem, bár valami érdekeset, odanéznivalót mindegyik tartogat számunkra. Egy-egy apró részletet, finom kis gesztust valamelyik arcon, egy látszólag hanyag véletlenséggel a kép valamely fontos pontjára helyezett tárgyat, amely árulkodóan álságossá teszi az egész szituációt, vagy egy szép bútort, épített elemet – Szóval ezek a képek érdekesek. Érdekesek, de csak azoknak, akik veszik a fáradságot, és elolvassák a fényképet, megfejtik sorról sorra, pontról pontra az üzenetét. Mert van neki. Mint ahogy az írott szöveg a mondatkezdő névelőtől az utolsó írásjelig olvasható, s ennek nyomán a betűk közvetítette információ, tudásrészlet átadható, átvehető, ilyképpen a fotó is jelek, jelcsoportok halmaza, amelyek kis odafigyeléssel, tanulással az írott közléshez hasonlóan olvashatóvá, érthetővé válnak.
Miért írom mindezeket egy nem kimondottan fotográfiai szaklapnak számító orgánumba – Mert ahogyan nem csak, sőt nem elsősorban az írók olvassák az általuk leírt betűket, szavakat, mondatokat, szövegeket, azonképp elvárható, hogy ne csak, sőt ne elsősorban a fényképészek tudják fotóik tartalmát felfejteni, dekódolni, elolvasni. Hanem a képet nézők is. Ugyanis ők vannak többen. Nekik készülnek a képek. Ezek is, amelyeket itt látnak.
Hozzászólások