Alumínium redőnnyel olcsóbb!

Egyre hűvösebbek a napok, lassan feléljük falainkból a nyár utolsó tartalékait is. Október közepe hivatalosan is a fűtésszezon kezdetét jelenti, ami a legtöbb otthonra tetemes kiadásokat ró. De nem kell ennek idén így lennie!

aluredonnyelolcsobb 720

Még nem késő alumínium redőnyt felszereltetni a nyílászárókra, amelyekkel akár 30 százalékkal is kevesebb lehet a fűtésköltségünk. Számoljon csak, megéri! Az alumínium redőny okos befektetés, ami néhány év alatt megtérülhet, hiszen olyan hatékony ez a kültéri árnyékoló, hogy akár harmadával is csökkentheti a fűtésszámlát. Ez pedig jelentős összeg, de emellett nem elhanyagolható az alumínium redőny egyéb előnye, további jó tulajdonsága sem. Hiszen egész évben jó szolgálatot tesz, mert azon kívül, hogy télen segít az energiamegtakarításban, védi az ablakokat – otthonunk legsebezhetőbb elemeit – az időjárás viszontagságaitól: a hótól, jégesőtől, zivatartól, ezen kívül nyáron a túlmelegedés ellen hatásos. Óv az illetéktelen behatolóktól is, így redőnnyel idén nem csak a fűtés lesz hatékonyabb, de otthonunkat nagyobb biztonságban érezhetjük.

A külső tokos alumínium redőnyök bármikor, bármilyen meglévő épület ablakaihoz elkészíthetők méretpontosan, amit a Rollstar szakemberei a helyszíni felmérés során az adottságoknak megfelelően gyártanak le. Mivel gazdag színválasztékot kínálunk, ezért bármilyen stílusú épülethez megtalálhatja nálunk a harmonikusan illeszkedő redőnyszínt. Sőt. ezt látványtervezőnk segítségével meg is tervezheti. Komfortot fokozhatjuk azzal, hogy szúnyoghálóval egybeépítve rendeljük meg.

Ha már a tervezésnél tartunk, azzal is érdemes számolni, hogy a kézi működtetés helyett automatizáltatjuk a redőnyöket. Ez tervezhető kiadássá válik, hiszen akár később is lehetőség van arra, hogy csőmotorral és szél-, illetve fényérzékelővel ellássuk a redőnyeinket. Ezzel pedig egy fontos lépést tettünk az okosotthon megteremtése irányába, hiszen a programozható automatikával felszerelt redőnyök télen beengedik az üvegen át érkező melengető napsugarakat, majd sötétedéskor leereszkednek, így csapdába ejtik a napközben begyűjtött hőt – ezzel is segítik az energiatakarékosságot.

Kérjen ajánlatot a Rollstar szakembereitől, hogy a fűtésszezon többé ne okozzon megterhelő kiadást! Alumínium redőnnyel idén jobb lesz! www.rollstar.hu


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop