Akadályok között

Számos jogi szakember úgy értelmezi az akadálymentesítésről szóló törvényt, hogy az a „megközelíthetőséget” írja elő, nem pedig a „használhatóságot”. Ezért ez utóbbi el sem várható. Nagy Bendegúz építész sportbalesete folytán maga is kerekesszékkel közlekedik, első kézből szerzett tapasztalatain érdemes hát elgondolkodnunk. A lehangoló jelenen talán a társadalmi összefogás változtathatna, hiszen a használhatóság szempontja mindannyiunk számára elengedhetetlen, közlekedjünk bár babakocsival, mankóval, kisgyekekkel vagy nagyszülővel.

 

 

„Tudom, hogy mindenkinek van baja, és mindenkinek a sajátja a legnagyobb. De ez engem nem vigasztal, míg nem tudok elmenni a Nemzetibe, vagy az új Millenáris kulturális központba, vagy a frissen felújított gyógyfürdőkbe. Vagy a bankomba, netán az egyetememre, ahol tanulok. Ugyanez igaz a sportpályára, ahova edzeni járnék, az uszodába, ahol úszni szeretnék, a parkolóba, ahol parkolnék, és akkor a felújított metróról még nem is beszéltem. A pesti boltok és hivatalok tízezreiről sem.” Ez a néhány gondolat annak rövid összefoglalása, amit Nagy Bendegúz építészmérnök, rehabilitációs szakmérnök mond az akadálymentesség kérdéséről.

 

Ehhez gyorsan hozzáteszi még: inkább nem akar nagyon őszinte lenni, ha az esélyegyenlőségről és az akadálymentességről beszélünk, mert a helyzet a felvázoltnál is rosszabb. Húszévesen, építészhallgató korában sportbalesetet szenvedett. Azóta kerekesszékkel közlekedik. Egyetemi hallgatóként öt évvel ezelőtt próbapert nyert a belvárosi Centrál Kávéház ellen; az igényesen felújított patinás kávéházba ugyanis lehetetlen bejutni kerekesszékkel, és a mosdót sem használhatják a mozgássérültek. Hiába a jogerős bírósági végzés, a kávéházat azóta sem építették át, és véleménye szerint nem is fogják.

Papíron akadálymentes
A szakmérnököt számos új és felújítandó épület tervezéséhez felkérik, ám mégis azt mondja, éppen ebben a fázisban kezdődnek a soha ki nem küszöbölt problémák. Hiába hágja át az akadálymentesség elveit egy terv, attól még az építési hatóságon átmegy, vagyis a második olyan ponton, ahol megfogható lenne a kérdés, nem történik semmi. A beruházás végén a használatbavételi engedély kiadását is köthetnék a törvényi előírások betartásához, mégis elkészül számos olyan épület, ahol enyhébben, vagy éppen súlyosabban sérül az esélyegyenlőség elve és a jogszabály is. Ha pedig egyszer már kiadták az engedélyt, hiába a bírósági per, semmivel nem lehet kikényszeríteni az átépítést.
A szakember több olyan épületről és köztérről beszámolt, amelyek papíron megfeleltek az akadálymentesség szabályainak. Csak a gyakorlatban nem.
Az építészeket is képző Budapesti Műszaki Egyetemen ma is lehetetlen számos épület, könyvtár és tanterem akadálymentes elérése. Sikeres EU-s akadálymentesítési támogatásból elvégzett munkálatok után még mindig lépcsők és használhatatlan rámpák tornyosulnak a sérült emberek előtt. Bizonyos épületekbe fel lehet ugyan jutni korlátlifttel, de csak ha ott a portás is, mert a liftet önállóan nem szabad kezelni.
– Tervezéssel foglalkozó, gyakorló építészként izgatottan vártam a New York Palota újbóli megnyitását – kezd a következő történetbe. – Az épület elé érve meghökkenve tapasztaltam, hogy egyik bejáraton sem lehet kerekesszékkel bejutni. A portás látva a problémát, megkérdezte, miért nem foglalok szobát inkább telefonon vagy interneten – … Magasabb rangú kolléga libériás inast intett, és levegőbe emelve vittek be a pazar hallba. Körülnézve kiderült, hogy nem a bejárat az egyetlen probléma. Mankóval közlekedő, vagy idős emberek számára csak-
úgy elképzelhetetlen feljutni a lépcsőkön a recepcióig, mint kerekesszékkel.
Egy ízben a Fővárosi Bíróság Markó utcai épületébe szerettem volna bejutni – folytatja a negatív élményeket Nagy Bendegúz. – A biztonsági őröket megkértem, hogy segítsenek fel a lépcsőkön, mert nem tudok bemenni. Azt felelték, hogy nem hagyhatják el a helyüket. A bíróság igazgatójának levélben feltett kérdésemre, hogy mit kívánnak tenni a törvény házában, hogy ilyen eset ne forduljon többé elő, azt a választ kaptam, hogy műemléki engedély kellene a lépcső átépítéséhez. Továbbá, hogy van ugyan egy lépcsőn járó szerkezetük, de ebbe át kellene ülni, és ez nagyon körülményes. Ezért felszerelnek egy csengőt, ami jelez a biztonságiaknak, akik értesítik a gondnokságot, onnan érkezik a segítség…

Akadályverseny haladóknak

„Akadálymentesen megközelíthető az az épület vagy berendezési tárgy, amely a használó fizikai, érzékszervi és szellemi fogyatékosságának mértékétől függetlenül is lehetőség szerint legönállóbban – külső segítség nélkül – kényelmesen, különösebb erőkifejtés nélkül elérhető. Ehhez megfelelő méretű, magasságú hely biztosított, miközben segédeszközének használata (bot, mankó, járókeret, kerekesszék) nem korlátozott.” /OTÉK/

Nagy Bendegúz hozzáteszi, nem csupán a régi épületek felújításánál nem valósul meg az OTÉK előírása. Például a budapesti Nemzeti Színháznál, a Művészetek Palotájánál, vagy a miskolci Művészetek Házánál ugyanez a helyzet. A Nemzeti Színház egyik-másik járdáján nem csak kerekesszékkel lehetetlen közlekedni; a kilátó melletti és a bejárathoz vezető járda még ép emberek számára is nehezen használható. Magas sarkú cipős hölgyeknek is akadályversennyel ér fel az áthaladás – teszi hozzá. Emellett nincs akadálymentes parkoló, ahol az autóval érkező, súlyosan mozgássérült személy a járművét letehetné, és az épület főbejáratát akadálymentes útvonalon gyalogosan megközelíthetné. Akadálymentes tömegközlekedési eszköz sem jár erre. A színház melletti zikkurathoz vezető rámpa lejtése öt százalék helyett hatvanhat. A laza szerkezetű, kacskaringós járdák nehezítik a közlekedést. Nincs akadálymentes öltöző és mosdó, vagyis sérült művészek meghívása lehetetlen – sorolja. A műélvezet előtt meredek rámpán közelíthető meg a mozgássérültek számára is használható páholy, a nézőtér más részeire nem is lehet kerekesszékkel bejutni – mondja. A vakok, siketek, értelmi sérültek számára semmiféle kommunikációs akadálymentesség nincs biztosítva. Ez utóbbi jellemző az egész országban.
Nagy Bendegúz, mint rehabilitációs szakmérnök vett részt a Művészetek Palotájának tervezésében, viszont meglepődve tapasztalta a számos építészeti díjat nyert intézményben, hogy az általa készített és a megrendelő által kifizetett akadálymentességet biztosító tervfejezet jelentős része nem valósult meg.

Pozitív diszkrimináció
– Egy vak barátom pert indított a Népligeti Volánbusz pályaudvar miatt, mert annak használatában mind az utastérben, mind a mosdóban, mind az épület előtti térben korlátozva volt. A busztársaság ügyvédje a kereset elutasítását kérte, arra is hivatkozva, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére és a hátrányos megkülönböztetés elszenvedésére nem is kerülhetett sor, ugyanis a vakok jelentős viteldíjkedvezményt kapnak. Nem úgy, mint mások.
A vasúti pályaudvarok többsége – például a Keleti is – e téren még inkább középkori állapotokat mutat – folytatja a fentiek után már kevéssé meglepő történetet. – Az alagsori pénztáraknál mindig meg kell kérni valakit, hogy vegyen jegyet nekem, mert nincs lift. A vonatra manuális emelővel tudnék felszállni, amit egy héttel előre meg kell rendelni. Van, hogy mégsem készítik ki az emelőt, és mindenkinek kellemetlen, hogy kézzel, mint egy csomagot tesznek fel a vonatra…
Úgy tűnhet, hogy bonyolult az akadálymentes épített környezet megtervezése. Ám amint babakocsival, mankóval, gyermekkel, vagy a nagymamával járunk a városban, nyomban kiderül, hogy ami a sérült embereket ellehetetleníti, az sokszor az épeket is gátolja. Ami a sérülteknek elengedhetetlen, az az épeknek kényelmes, komfortos, és könnyebben használható.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop