Ahol a szép ház kezdődik

Mindannyian szeretünk szép házakban gyönyörködni és mindannyian szeretünk álmodozni róla, mi lenne, ha a mi otthonunk is ilyen mutatós lenne. Azt már kevesen gondoljuk végig, vajon mitől olyan szép az a ház, miért olyan mutatós?

 

Elsőre a ház formáját, a falak színét sorolnánk az indokok közé, néhányunknak talán még a kert is eszébe jutna, pedig ennél sokkal többről van szó. Olyan „apró” részletekről, melyek észrevétlenül határozzák meg az összképet, például a nyílászárók, a tető, a kerítés, de még a függönyök is. Ez nekünk, álmodozóknak jó hír, hiszen lehet, hogy saját otthonunk sincs olyan messze az álomotthontól, mint elsőre gondolnánk! Lehet, hogy elég kicserélni az ablakokat és elültetni néhány virágot a kertben, vagy felújítani viharvert tetőnket, és máris képeslapra illő lesz átlagosnak hitt otthonunk.

Ha meghoztuk a nagy döntést, és belevágunk otthonunk kicsinosításába, nem árt körültekintőnek lennünk. Hacsak nem a függönyök lecserélése mellett döntünk, valószínű, hogy költséges változtatásokról lesz szó, ezért jobb, ha hosszú távon gondolkozunk. Ha egyszer ennyit szánunk rá valamire, az legyen tartós! Ne próbáljunk a minőségen spórolni, mert az megbosszulja magát! Jönnek az idő előtti felújítások, cserék, ismétlődő javítások és bosszúságok.

 

{gallery}images/stories/aktualis/2013_06/bramac/f1{/gallery}

 

A minőség ráadásul nem csak szebb, tartósabb terméket jelent, de sok esetben energiatakarékosabb, csendesebb, élhetőbb otthont is.

Ha tetőfelújításról beszélünk például, a jól megválasztott tetőcserepek (betoncserepek) akár 3-7 decibellel kevesebb zajt engednek be más tetőfedő anyagokhoz képest, így sokkal csendesebbé teszik otthonunkat. Egy jó állapotban lévő, minőségi tetőcserepekből készült tetőnek a hőszigetelése is jobb, így hosszú távon a fűtésen is rengeteget spórolunk.

A tető közvetlenül ki van téve az időjárási hatásoknak, ezért fontos, hogy strapabíró legyen, így nem kell állandóan javítgatni, idő előtt lecserélni. A betoncserép itt is jó választás, mert alig vesz fel nedvességet, így tartósan védelmet nyújt a felfagyások ellen, és jobban ellenáll a hevesebb esőknek és jégverésnek is.
Az sem árt, ha a tető az erős széllökéseket is jól bírja. A minőségi betoncserepeket gyártó Bramac pontosan ezért tetőcserepei ellenállóságát szélcsatornában is teszteli. Az már csak hab a tortán, hogy tetőcserepei hosszan ellenállnak a Nap fakító erejének, és tovább megőrzik eredeti színüket, hogy a gyártó szaktanácsadással segíti a vásárlókat és 30 év garanciát vállal betoncserepeire.

Ha tehát házfelújításban gondolkozunk, érdemes a Bramac-ot választani, mert tetőcserepei a fent említett elvárásoknak mind megfelelnek.
Most a minőségi tető mellé egy kis extra kedvesség is jár: vásárlási utalványt, extra ajándékot és viharkár biztosítást is kapunk. A Bramac tetőcserepekről és az akcióról részletesebben itt olvashat.

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop