A Virágos Magyarországért

A „Virágos Magyarországért” verseny másfél évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye, és talán ennél is több: mozgalom. Az országos mellett ma már helyi – városi, megyei, régiós – versenyeket is rendeznek, amelyek évente közel kétmillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, megőrzése érdekében. A verseny szervezéséhez a Magyar Turizmus Zrt. biztosítja a működési hátteret.

 

Május utolsó napján járt le a jelentkezési határidő a XVIII. Virágos Magyarországért 2011. környezetszépítő versenyre, amelynek eredményét várhatóan októberben hirdetik ki. Idén több mint háromszáz település, illetve fővárosi kerület nevezett a versenybe, melyet 1994-ben rendeztek meg először. Idén a település főtere, főutcájának rendezettsége a központi téma. Tavaly a város kategóriában Balatonfüred, míg a falvak között Paloznak diadalmaskodott. A nyertes képviselheti Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak 2012-es versenyében.

Pollák Erika, a verseny ötletgazdája szerint minőségi követelményeknek is meg kell felelniük a pályázóknak, be kell számolniuk arról, hogy növelték-e a zöldfelületüket, hogy állnak az új növények telepítésével, használnak-e magyar nemesítésű virágokat, fákat. Azt is nézik, hogy mennyi munkát fektetnek bele a versenybe az önkormányzatok és a civilek, de a kommunikáció, a környezetvédelem is fontos szempont, és az is, hogy a létrehozott értékek megőrzéséért mit tesznek. Ezeken kívül természetesen az is számít, hogy milyen lesz a zsűri benyomása a településekről, milyen a városok, falvak megjelenése turisztikai szempontból. Az idei év kiemelt témája a települések főterének, főutcájának a rendezettsége, harmóniája lesz.

A fődíj Magyarország képviselete az Európai Virágos Városok és Falvak 2012-es versenyében. Az európai megmérettetésen 12 ország települései vesznek részt falu és város kategóriában. Eddig 22 magyar város és falu képviselte Magyarországot. Voltak aranyérmes nevezőink is: a városok között Siófok 1997-ben, Kaposvár 2004-ben, Nagyatád 2006-ban, Eger 2007-ben, a falvak között pedig 2002-ben Gerédlak, 2010-ben pedig Lipót (képünkön) került a virágosítási mozgalom legjobbjai közé.

Bővebb információ a www.viragosmagyarorszag.hu internetes oldalon található.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop