A TÖRLEY történet

A gyáralapító Törley József 1858-ban született Szabadkán. A grazi Kereskedelmi Akadémia elvégzése után a reimsi Teofil Roederernél, majd a Delbeck et Cie. cégnél dolgozik. A pezsgőkészítést megtanulva megalapította első saját gyárát Reimsben.

 

 

Később így nyilatkozott: „Évekkel ezelőtt azon célból utaztam ki Franciaországba, hogy ott a champagne-i bor készítését tanulmányozzam, s tapasztalatomat hazámba, Magyarországba visszatérve értékesítsem.” Törley 1882-ben Budafokra telepített gyárát.
Célja a francia pezsgő hazai uralmának letörése volt, mivel ebben az időben a felső tízezer csak a francia pezsgőt fogadta el, ugyanakkor Párizsban Törley pezsgőt ittak.
Felismerte a reklám fontosságát, amit jól példáz a korabeli plakátok, számolócédulák, menükártyák használata. 1905-ben az évi termelés már megközelíti az 1.000.000 palackot. A haladó szellemű iparos elsőként vásárolt Magyarországon teherautókat az árú szállításhoz, alapító tagja a Királyi Magyar Automobil Clubnak. A jubileumi 25. éves ünnepséget az alapító nem sokkal élte túl, 1907-ben Ostendeben meghalt. Gyermekei nem lévén a gyárat Törley testvérei és azok fiai örökölték. A gyár tovább virágzott az 1910-es években a termelés már meghaladta az évi 2 millió palackot.
1944 júliusában Csepel szőnyegbombázásakor találat érte az üzemet. 1949-ben a gyárat államosították, a Törley lett az ország egyetlen pezsgőgyára. Az egyre növekvő kereslet és az exportlehetőségek arra ösztönöztek, hogy folyamatos bővítésekkel az 1980-as évek végére 30 millió palackos éves kapacitást alakítson ki.
….. és napjainkban.
Az alapítása óta folyamatosan működő Törley megőrizte magyarországi piacvezető szerepét mintegy  35,6%-os (AC Nielsen DJ2011 value) részesedéssel, a legszélesebb fogyasztói igényeket kielégítve, évi 6-6,5 millió palackot állít elő.  Az 2011-es év legfontosabb eseménye, hogy megújult a Törley pezsgőcsalád külcsíne. Reprezentatív piackutatás alapján esett a választás az új elemeket magába foglaló címkékre. A Törley szakított a négyszögletes címkevilággal és a polcokon különlegességnek számító sokszögű hascímkével hívja fel a figyelmet a legkedveltebb hazai pezsgőkre. A nyakcímke sálszerűen öleli körbe a textúrált, eleganciát sugározó kupakot. A termékfelismerhetőséget szem előtt tartva a korábban megszokott színeket élénkebb változatban vonultatja fel a portfolió. Hiánypótlóként a 0,2 literes Gála Sec is bekerült a választékba.     

A közel 130 éve működő Pezsgőpincészet ma is magáénak vallja Törley József jelmondatát „Tökéletlen portékát nem akarok adni a renomé miatt.”

 

 

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop