A Terrán 100 éve az élvonalban

A több mint száz éves Terrán Közép-Európa egyik vezető építőipari nagyvállalata ismét jelentős mérföldkőhöz érkezett: szerb leányvállalata tíz éves lett. Most egy új telephely megvásárlásával lehetőség nyílik arra, hogy a termékek raktározása és az irodafunkció egy közös területen valósuljon meg. A cég azonban itt nem áll meg: továbbra is kiemelten fontosnak tartja, hogy az igényekre reagálva segítse mind a szakmát, mind a laikusokat, ezért folyamatos fejlesztéseken dolgozik.

10 éves a szerb leányvállalat

A Terrán az elmúlt évben idomcserépgyárat, valamint napelemes tetőcserépgyárat avatott, és a fejlesztések idén is folytatódtak. Tíz éves lett ugyanis a szerb leányvállalat, amit egy szabadkai telephelybővítéssel koronáznak meg. A cég száz évvel ezelőtt még egyetlen ember álmaként indult, mára az építőipar meghatározó szereplője lett itthon és Közép-Európában egyaránt. A vállalat korábban Belgrádban, Šabacon, Ćuprija-Jagodinában és Szabadkán bérelt ún. konszignációs telephelyeket, de szükségét látták annak, hogy saját logisztikai központtal legyenek jelen ebben a régióban is. „A Vajdaság egyébként is fontos piac, de Bóly és Kunszentmiklós viszonylagos közelsége is lényeges szempont volt akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy a szabadkai bázist erősítjük tovább. A legfőbb motivációnk az volt, hogy késztermékekből saját raktárkészlettel rendelkezzünk Szerbiában is, ezáltal a magyarországihoz hasonló ellátásbiztonságot szavatolhassunk. Fontos szempont az is, hogy azokat az országokat – Észak-Macedónia, Albánia, Koszovó, Bulgária – is ki tudjuk szolgálni, ahol eddig kapacitás hiányában vagy a kedvezőtlen fuvarozási költségek miatt erre nem volt lehetőség” – mondja Filákovity Zlatko, az ex-jugoszláv leányvállalatok vezetője.

Elérhető, érthető tudásanyag

Köztudott, hogy a nagyvállalatnak az elmúlt több mint száz éves fennállása során saját fejlődése mellett mindig rendkívül fontos volt a szakemberek munkájának megkönnyítése, illetve a lakosság edukálása is. Éppen ezért a cég a 360 fokos – egyszerre klasszikus és modern, mindeközben környezettudatos – termékpalettája mellett kiemelten fontosnak tartja, hogy számos felületen elérhető, érthető információkat, tudásanyagot adjon át. A Terrán blog naprakész információkkal lát el, az Ácskereső weboldalon szakemberekre kereshetünk rá, a Tetőtépítek weboldal pedig a tájékozódást segíti, akár inspirációra vágyunk, akár az ökotudatosság útjára lépnénk. És itt még mindig nem áll meg a Terrán, ugyanis tető-, illetve anyaszükséglet-kalkulátorral is jelentkezett, ezzel is megkönnyítve a lakosság és a szakemberek munkáját. Sőt, az alkalmazás segítségével a több száz otthon energiaellátását biztosító, RedDot termékdizájndíjas Terrán Generon napelemes tetőcserépre is kalkulálhatunk nagyságrendi árajánlatot, és hozzá tetőspecialistákat is kereshetünk.

Középpontban a termékfejlesztés

A piaci igényekre reagálva a Terrán az elmúlt években megújította sík termékeit: megerősített Zenit és Rundo cserepekkel frissült a cég termékportfóliója. A fejlesztésnek köszönhetően a Terrán Generonnal kompatibilis Zenit és Rundo tetőcserepek bordázottsága korszerűbb lett, emellett módosult a horonykapcsolat kialakítása is, ezzel jelentősen megnőtt a termékek törésszilárdsága, teherbírása, valamint eső- és viharállóssága is.
A Terrán korszerűsítette a szellőzőcserepeit is: a hullámos termékeknél (Danubia, Synus, Renova Plus és Coppo) is bevezette a modernebb szellőző megoldását, amelyet a 21. század építészeti igényeinek megfelelően a homogén, letisztult fedésképet szem előtt tartva alkottak meg. Míg korábban a szellőzőcserép két különálló félkésztermék utólagos összeragasztásával és festésével készült, a modernizált cserepet már a szellőző keresztmetszettel integrálva gyártják. Az így korszerűsített szellőzőcserép anyagszükségletének kiszámításában segít a Terrán szellőzőcserép kalkulátora.


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop