A séf, ha szabadnapos

A séf, ha szabadnapos, akkor is főz. Vagy szaklapokat olvas, gasztronómiával foglalkozó könyveket böngész, és jár az agya, hogyan lehetne még jobban, még izgalmasabban létrehozni egy menüt. Bíró Lajos, nemzetközileg is elismert séf sosem szűnik meg szakács lenni.

Lajosnál nem úgy történt, hogy már kisgyerek kora óta csakis szakács akart lenni. Annak ellenére, hogy szülei vendéglátósok és kereskedők voltak, a srácnak eszébe sem jutott, hogy kövesse őket.

– Rossz gyerek voltam – mondja Bíró Lajos, – és szó sem volt arról, hogy a nagymama vagy édesanyám mellett sertepertéltem volna a konyhában, ellesve a főzés titkait, sokkal inkább csibészségeken törtem a fejem, míg a szüleim éjt nappallá téve dolgoztak. Tizennégy évesen döntöttem el, hogy magam is vendéglátós leszek: Jó, mondta az apám, de kereskedéssel soha ne foglalkozz! Be is iratkoztam a Huba utcai vendéglátóipari technikumba, leérettségiztem. Pincérnek álltam, sok pénzt kerestem, de mind elvertem, a télikabátom is örökké a zálogházban volt. Tomboltam, ahogyan azt a fiatal „majdnem férfiak” teszik. Közben letettem a szakácsvizsgát is, annak ellenére, hogy akkoriban a szakácsok majd’ éhen haltak. Utam a Volga Szállóba vitt, ami ma már nem létezik.

Lajos szeretett volna bekerülni egy elit körbe, nevezetesen a diplomáciába, jelentkezett, és megbízták – az amerikai nagykövetség szakácsa lett. – Ott kezdtem el igazán megtanulni a szakmát, autodidakta módon – és a mai napig ezt teszem. Az első titkár (aki a nagyköveti tisztséget is ellátta) és családja szakácsa voltam, de sokszor fogadásokra, vendégeknek is főztem. Főként amerikai stílusban, a nagykövet asszony pedig a francia konyhát erősítette. Nagyon izgatott a kínai stílus is, minden trükkjét tanulmányoztam – ebből lett kicsit később a Vörös Sárkány Étterem az Andrássy úton… De addig még megjártam a finn nagykövetséget is. A Vörös Sárkány nagy kihívás volt, én tanítottam be a szakácsokat, reggeltől estig dolgoztam, és nagyon élveztem. Sőt, amikor szétesve-fáradtam hazaértem, akkor nekiálltam magamnak is kínait főzni, új ízeket kitalálni. Lényegében olyat, amelyben az én ízvilágom dominált, de a kínai vendégek azt mondták, autentikus!

Lajos öntörvényű ember, aki a saját elképzelése szerint él. Ez persze azt is jelenti, hogy nem éppen simulékony típus. – A főnököm a Sárkányban tűrt egy darabig, és ezért tiszteltem is, hiszen ha én a magam séfje lettem volna, már réges-régen kirúgtam volna magam. Ő azért várt egy kicsit. Aztán mégis elunta a csatározásokat, és megkezdődött számomra egy újabb feladat. A Múzeum Étteremben 18 évig dolgoztam, szenvedélyesen, a legjobb emlékeim közé tartozik. Aztán 2004-ben bekövetkezet egy radikális váltás, megint egy óriási feladat, a Bock Bistro, amelynek egyik tulajdonosa Bock József borász. Itt aztán már semmi sem volt lehetetlen, megtanultam a XXI. század trükkjeit. Mi a sons-vide technológiát alkalmazzuk az ételek elkészítésénél: vákuumban, nagyon lassan, alacsony hőmérsékleten készítjük az ételeket, amelyek így omlósak lesznek, és nem esnek szét. Sokat kísérleteztem, míg sikerült megtalálnom a legmegfelelőbb hőfokot, időt, hogy meddig is főzzem az ételt. Ezt a technológiát nem sok étterem használja, de ez a jövő.

A séf munkássága egy idő után egyre-másra hozta az elismeréseket. – Minden ilyesminek örülök, még ha nem is látszik. De valójában igazán annak, ha a vendég megdicsér. Érdekes, Michelin csillagra sosem vágytam.

Lajos fia, Dániel, 17 éves, és szakács akar lenni. – Sokszor főzünk együtt, és látom, hogy komolyan gondolja. Eltökélten készül a pályára, és nem csak a csillogást látja. Heteken át dolgozott például egy nagykereskedőnél, halat pucolt, hogy ezt is megismerje. A séf ma már nem szervez nagy otthoni vendégségeket, az utolsót az 59. születésnapján tette meg. De olykor azért nekilát, hogy elkápráztassa a családot és néhány barátot. – Én azokat kedvelem, akik imádnak enni. Azokat is, amelyek az én kedvenceim: a paprikás krumpli uborkasalátával, vagy a halászlé, a paprikás csirke, mellé jó kovászos kenyér, minőségi olívaolajjal meglocsolva. Egyszerű ember vagyok, egyszerű ételeket kedvelek.

„Létrehoztunk egy kedves zugot, amelyet kicsit nagyzolóan télikertnek nevezünk. Itt áll az ódon füles fotel, amelyben szívesen üldögélek, olvasgatok”

szép, nemes és figyelemreméltó

Többen tanácsolták, hogy forduljak avatott szakemberhez, aki a lakberendezésben segít, de én konok ember vagyok, és egyáltalán nem bánom, ha nem a trend szerint van „előállítva” a lakásom. A ház alsó szintje tulajdonképpen egy tér, megtörve falrészekkel, de átjárható. Itt aztán összeillesztettem minden tárgyat, amely szép, nemes és figyelemreméltó. A nappaliban ott a kandalló, amely nem véletlenül néz ki úgy, mint egy kemence. Szeretem az tűz melegét és látványát, amikor a spanyol diófából készült fotel egyikén üldögélek, körülöttem a családom, jó bort iszom, és elgondolkodom azon, milyen jó is nekem. És elgondolkodom azon is, ha újra kezdhetném az életet, akkor is szakács lennék, hiszen mindent megkaptam ettől a szakmától!

Az étkezőt a lehető legegyszerűbben alakítottuk ki, méretes asztallal, kényelmes székekkel és nagy tálalókkal. Az ott tárolt tárgyak jobbára szépségesek és emlékek, sokkal egyszerűbb étkészletből eszünk. A képek a falon régi polgári otthonok hangulatát idézik, a sarokba állított vitrin pedig a saját emlékeimet őrzik.

„Ha külföldön főzök, a bőröndömben mindig ott van fél kiló fűszerpaprika és a késem”

fehér és ezüst

Az itthoni konyhám nagyobb, mint a Bock Bistróé. Magam terveztem. Lényegében ipari konyha, ipari gépekkel, és civil tárolóhelyekkel. Én már nem tudok háztartási tűzhelyen főzni! Végül is a konyhánk két részből áll. Egy L alakú fehér konyhabútor könnyen tisztán tartható munkapulttal. Két nagy ablakon is kap fényt, hiszen az ételek előkészítéséhez szükség van a „tisztán látásra”. Olyan kiegészítőket vásároltam, amelyek célszerűek, könnyen kezelhetők. Igyekszem minél kevesebb holmit szem előtt tartani, a tárolóhelyeket pedig úgy alakítottam ki, hogy a szekrényajtó kinyitásával azonnal hozzáférhetők legyenek, mert a „bujkáló” eszközöket nem használja az ember. Fontos, hogy a konyhám (is) makulátlan legyen, mert jó ételt csakis tiszta környezetben lehet létrehozni. S nagyon figyeltem arra, hogy az ergonómia a legmesszebbmenőkig érvényesüljön, hiszen a főzés kemény fizikai munka, és ha hamar elfáradsz, akkor összecsapod az ételt.

A konyha másik fele egy űrlabor, ahol faltól falig csempe biztosítja a tökéletes tisztaságot. A berendezések a lehető legkorszerűbbek és olcsóbbak , mint a megszokott háztartási eszközök – az okos kihasználásukról nem is beszélve. Van melegen tartó berendezésem, indukciós robotgépem, amely főz is, remekül lehet hollandi mártást, rizottót készíteni benne. Külön berendezés szolgál a halsütésre, van toastsütőm, a hűtőszekrény pedig épp akkora, amelyben rendszerezetten tárolhatom az alapanyagokat.

„A nagypapa alakított engem olyanná, amilyen lettem, s minden, ami hozzá tartozott, számomra nagy kincs. Or zöm a kopott villáját és a bicskáját, amelyről több másolatot is készíttettem, hogy magam is használhassam. Megvan a fröccsös pohara is, amelyben munka után este szertartásosan elkészítette az italát, és leült pihenni.”

épített tűzhely

A sparheltet Ausztriából, egy szeméttelepről mentettem át, s ezt építtettem be korabeli stílusban. Éppen olyan lett, mint egykor nagyapám nyári konyhájában! Ez végül is nosztalgia, de nem csak az, mert működik, olykor főzök is rajta.