A panelfelújítás, fűtéskorszerűsítés folytatódik

Egy kecskeméti cégről öt esztendővel ezelőtt terjedt el a hír, hogy olyan módszert honosított meg a panellakások komplett felújítására, amely a lakóknak nem került egy fillérjükbe sem, és mentes az állami szerepvállalástól is.

 

 

 

Csak komplett házak, illetve ezek elkülöníthető egységeinek (például lépcsőházak) rendbetételét vállalja a cég. Kicserélik az ablakokat, hőszigetelik a homlokzatot, lecserélik a teljes fűtést (csövestől, radiátorostól), és a hőközpontot is modernizálják. A végén a lakásokban szabályozható és mérhető a fűtés, a meleg víz, az energiamegtakarítás pedig legkevesebb ötven százalék.
A cég ebből a megtakarításból végzi el a munkákat, úgy, hogy egy bank hitelt ad hozzá. A lakók továbbra is annyi fűtésdíjat fizetnek, mind eddig, illetve ha a szolgáltató emeli az árat, nő az övéké is. Ez a pénz azonban a vállalkozóhoz folyik be, ő kifizeti belőle a szolgáltatót, a banki törlesztést, és valamennyi marad neki is. Ez tizenöt évig megy így, utána a lakó annyit fizet a fűtésért és a meleg vízért, amennyit a szolgáltató kér azokért. Csepelen, Hajdúszoboszlón, Pécsett több száz lakás újult meg így, és a panelprogram tovább folytatódik.
Ilyen volt, ilyen lesz
Az épületek hőveszteségének csökkentése hőszigeteléssel (amely télen gazdaságos fűtésszabályozást, nyáron pedig természetes klímát eredményez), új nyílászárók, három-, négy-, öt-, sőt, hatkamrás rendszerek beépítése (amelyeknek a hőátbocsátási tényezője megközelíti a vastagabb faprofiloknál jellemző értékeket), az illesztési hézagok eltüntetése, a központi fűtési berendezések és rendszerek, hőleadók és a fűtésszabályozók korszerűsítése, a tetők csapadékvíz elleni szigetelése…
Eddig többnyire ezt jelentette a panelfelújítás. Ez is több volt, mint amiről valaha is álmodtak a panellakásban élők. Ám az utóbbi időben megjelent új technológiák és technikák – mintául szolgálva – 21. századivá varázsolhatják ezt a lakástípust is.
Budapesten az Etele úti „faluház”, a Hun utcai felújítás példája is igazolja: van lehetőség a továbblépésre. Most Zugló is kényelmes és megfizethető, a legmodernebb technológiákat és a kor legmagasabb környezetvédelmi normáit alkalmazó módszert választott: hamarosan itt is zöld utat kaphat az a geotermikus energiát hasznosító fűtéskorszerűsítési program, amely szakítva az elmúlt évtizedek hagyományaival, a környezetszennyező, fajlagosan magas üzemeltetési költséggel működő távfűtés helyett a korszerű, környezetbarát hőszivattyús megoldást alkalmazza. Több ezer zuglói panellakó reményei szerint havi melegvíz- és fűtésszámlája akár több tízezer forinttal is csökkenhet.
A cél a geotermikus fűtés
Zugló a program bevezetésében különösen érdekelt, hiszen itt az ipari technológiával épült panellakások száma eléri a 40 ezret. A javarészt 70-es években épült, egyszerre sok család számára elérhető megoldást jelentő lakótelepek fűtés- és melegvíz-szolgáltatását ellátó FÕTÁV számlái a többszöri árcsökkentés, az áfa-csökkentés ellenére is magasak. Ez a konstrukció a távfűtőművek fejlesztései ellenére sem takarékos, hosszú csővezetékeken keresztül jut a lakásokhoz az energia, amit a fűtőerőművek termelnek.
Zugló tehát megválni készül a FÕTÁV-tól, de ezzel nem ér véget a takarékosabb szolgáltatásra való átállás. Bár számos zuglói panelház túlvan már a külső szigetelésen és a nyílászárócserén, a geotermikus fűtésrendszerre való átállás még előttük áll. A helyben, közvetlenül az ellátandó épületbe telepített hőszivattyúk akár az ezer lakónak otthont adó óriás házat is képesek elegendő hőenergiával ellátni. Nincs szállítási veszteség, így a lakók mindenkor csak a valóban felhasznált hőmennyiség után fizetnek.
A Budapest, XIII. kerületi Hun utcában létrejött beruházás mára közismert: a hagyományos, 8 lépcsőházas, 256 lakásos panelház fűtési rendszerének korszerűsítése 2009 májusában készült el. Az idei tél tapasztalatai szerint a rendszer bevált, a lakásokban egész télen kellemes meleg volt, a fizetnivalók pedig a korábbi díjakhoz képest közel 30 százalékkal csökkentek. A lakóknak eszük ágában sincs visszakapcsolódni a FÕTÁV rendszerére.
Panelházak és közintézmények is érintettek
Tavasszal elkészül a megvalósítási terv. Az előkészítési, engedélyeztetési, tervezési és egyeztetési eljárás hosszadalmas ugyan, de szükségszerű, mert csak mindezek után lehet a munkálatokat elkezdeni.
A zuglói önkormányzat a tervezés során a közintézményekre is gondol. A hőszivattyús fűtési rendszert nem csak panelházak, hanem a kerületi közintézmények fűtéskorszerűsítésénél is szeretnék bevezetni. Jelentős költségmegtakarítással számolnak az iskolák, óvodák és egyéb közintézmények fűtése, melegvíz-szolgáltatása terén, így több jut majd az épületek felújítására, korszerűsítésére. 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop