A Mapei 2013. évi eredményei

mapeiA Mapei Kft. az építőipari segédanyag gyártás- és forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon. 1991-ben alakult, és azóta működik a világhírű olasz anyavállalat, a Mapei S.p.A. leányvállalataként. 2002-ben egymilliárd forintos beruházás keretében létesítette gyártóüzemét Sóskúton, ahol építőipari segédanyagok gyártása folyik a hazai piac mellett exportra is. A Mapei 140 főt foglalkoztat, valamint felelős vállalatként kiemelt szerepet vállal a szakemberképzésben, melyet 2010-ben Gazdasági Miniszteri Kitüntetéssel ismertek el.

2013-ban az előző esztendőhöz képest tizennégy százalékkal nőtt a Mapei Kft. bevétele, ezzel 5,33 milliárd forintról csaknem 6,1 milliárd forintra emelkedett a forgalom. A 14 százalékos eredmény ráadásul meghaladja az építőipari ágazat növekedését, ami azért is számottevő, mert az előző évben először szenvedett el csökkenést a cég. 2012-ben a cég éves árbevétele még 3,47 százalékkal maradt el a 2011. évitől.

A Mapei Kft. három fő okot lát a siker mögött: a feszes gazdálkodást, az építőipar általános növekedését és az új termékek bevezetését, amelyet erős marketingstratégiával támogattak meg.

 

A MAPEI Csoport mutatói

  2012 2013
Nettó árbevétel 2,1 milliárd Euro 2,3 milliárd Euro
Kiszállított mennyiség (tonna/nap) 20000 20000
Gyártóegységek száma 62 62
Munkatársak száma 7500 fő 7500 fő
Gyártott termékek száma 1400 1500
Szerződött partnerek száma 55000 60000

 

A MAPEI Kft. mutatói

  2012 2013
Nettó belföldi árbevétel 5,33 mrd Ft 6,13 mrd Ft
Gyártott mennyiség/év 28 000 tonna
több, mint 50 féle hazai
gyártású termék
30 000 tonna
több, mint 50 féle hazai
gyártású termék
Munkatársak száma 140 140
Szerződött partnerek száma 1200 1200

 

MÉBKER 2013. évi eredményei

Az Első Magyar Építőanyag-és Burkolatkereskedők Hálózata (MÉBKER) 2011-ben alakult a a tagok forgalmának növelése, a sikeresebb és eredményesebb piaci működés érdekében. A hálózat tagjai használhatják a szervezet védjegyét, és élvezhetik az ezzel járó beszerzési kedvezményeket, marketingtámogatást és képzéseket. A kezdeményezés elindítója Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A hálózathoz a Mapei Kft-vel szerződésben álló építőanyag- és burkolatkereskedő cégek csatlakozhatnak, a tagság ingyenes. A hálózat honlapja: www.mebkerhalozat.hu.

Az értékesítés hatékonyságának a javítása állt az Első Magyar Építőanyag-és Burkolatkereskedők Hálózat 2013. évi programjának fókuszában. A cél teljesülését jól példázza a tagok Mapei forgalmának 7 százalékpontos növekedése.

A Mapei Kft. 2012. novemberében, majd 2013-ban próbavásárlásokat végzett a MÉBKER tagoknál. Míg 2012-ben az üzletek 70 százaléka kapott gyenge minősítést a vevőkiszolgálás és értékesítés terén, egy évvel később ez az arány 43 százalék lett.

Az eredmények tudatában a MÉBKER 2014-ben is folytatja képzési programjait a hálózati tagoknak.

 

A MÉBKER mutatói

  2012 2013
MÉBKER tagok MAPEI forgalmának növekedése -23% 7%
Tagok száma 87 95

 

2013. évi CSR tevékenység

A MAPEI Kft. számára kiemelten fontos azon művészeti ágak támogatása, pártfogása, amelyek szorosan kapcsolódnak az iparághoz, termékeik kreatív felhasználásához, mert a kettő találkozásából mindig kivételes, egyedi, értékes alkotás születik. Ennek volt szép példája a MAPEI Kft. által meghirdetett „Színesebben szerethetőbb” pályázat nyertesének, a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Gyermekotthonában Ráthonyi Kinga és Neil Wolstenholme vizuális művészek tervezésével kialakított, és a helyi közösség bevonásával létrehozott közösségi tér, ami így sokkal barátságosabb, kedvesebb, színesebb arculatot kapott.

A munkatársak számára évente megrendezésre kerülő csapatépítő tréning tavalyi különlegessége és fénypontja a fogyatékkal élő gyerekek sportolását segítő, Suhanj! Alapítvánnyal közösen szervezett gyereknapi sárkányhajózás volt. A társadalmi felelősségvállalás jegyében megrendezett céges rendezvényeknek hagyománya van a MAPEI Kft. életében, ennek keretében 2012-ben egy árvízkárosult miskolci óvodát újítottak fel a cég munkatársai.

A második alkalommal megrendezett MAPEI Betonkenu Versenyt óriási érdeklődés övezte 2013-ban is, egyetemi és építőipari cégek csapatai mérték össze tudásukat a ráckevei Duna-ágon. A különleges és nagyon jó hangulatú, inspiráló versenyen sajátkészítésű betonkenuval lehetett részt venni.
„A verseny továbbra is teljesíti a küldetését, hogy összekösse a fiatal építészeket és az építőanyag-gyártó szakmát, és inspirálja az innovációt. A második alkalommal megrendezett esemény bebizonyította, hogy a betonkenuzás egy olyan alkotó, csapatépítő, kreatív és innovatív tevékenység, amit tovább kell folytatni. Így lesz is folytatás 2014-ben.” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A MAPEI Kft. stratégiai fontosságúnak tartja a hazai szakképzés támogatását, melynek keretében évente több, mint 6000 szakembernek és diáknak tartanak szakmai képzést. Elkötelezettségét bizonyítja az is, hogy az ÉVOSZ-szal közösen évek óta támogatja a WorldSkills verseny hazai versenyzőjének szakmai felkészülését.
mapei.hu

 

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop