Kun Éva keramikus ajánlólevele számomra kertügyben (is) garancia. Néhány éve bemutattuk az ő paradicsomi kertjét, kék madaraival, saját építésű gyönyörű kerti tavával. Ezúttal egy kedves „tanítványát” ajánlotta figyelmünkbe, tóügyileg. A mester cserébe annyit remél, hogy az új tóban számolatlanul hemzsegő varangyosbéka-porontyokból neki jut egy-kettő. Merthogy ez a fajta sajnos nála nincsen, pedig milyen gyönyörűen énekelnek esténként.
emberrel manapság ritkán találkozni, de nekem sikerült. Vendéglátónk, János tudja is, hogy irigylésre méltó módon él, persze ez sem véletlen. Életében sok mindennel foglalkozott, hajtotta a mókuskereket, aztán egy súlyos betegségből felépülve világossá vált számára: az élet véges, és miért ne tehetné azt, ami örömet okoz számára. Fiatal nyugdíjasként így házi galériájában kortárs művészek alkotásaival veszi körül magát, régi könyveket, hanglemezeket, kottákat gyűjt, ha módja van rá, eggyel-eggyel bővíti is a kört. Aztán itt van a kert, amely egész évben alkotómunkára készteti. Ha az erdőben talál egy rönköt, azonnal meglátja benne a formát, csakúgy, mint a kövekben, amelyekért elmegy akár Gyöngyössolymosig vagy Vácig. A farönkök és görgetegkövek aztán mint egy művészi alkotás, belesimulnak a kertbe, különös hangulatot teremtve egy-egy zugnak.
Korábbi galériás múltjának köszönhetően sok művész-barátja is hoz egy-egy alkotást, hátha valakinek megtetszik, és megveszi. Kun Éva kerámiaművésszel különösen jó a kapcsolata, a lakásban, kertben is sok helyütt fellelni munkáit. Az avatatlan szem észre sem veszi rajtuk az apró szépséghibát. A szigorú művészszem azonban kirostálta őket, mert nem úgy sikerült az égetés, vagy nem találta el a megálmodott színt, egyik-másik falikép sarka letörött, vagy akár az egész alkotás darabokra pattant. De János értő szeretettel megreparálja őket, aztán megkeresi számukra a legjobb helyet a lakásban vagy a kertben, és a megtalált környezetben a tárgyak csodálatos harmóniát sugároznak.
Így született tavaly nyáron a kerti tó is. Évától kapott ugyanis egy szép kerámiát, amit a család egyszerűen csak kőkenyérnek nevezett el, merthogy leginkább arra hasonlít. Ide tette, oda tette, sehol nem találta a helyét, nem illett sehová. Végül megszületett benne a fölismerés: ehhez egy kerti tó szükségeltetik, annak a partján érvényesülhetne a legszebben. Szerinte persze még ma sincs igazán a legjobb helyén, de az élet majd meghozza a megoldást. Olvasóink eldönthetik a képek alapján, érdemes-e tovább keresgélnie, mindenesetre én megnyugtattam Jánost: szerintem tökéletes az összhang.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások