A felvonó: velünk vagy ellenünk –

Még a sportosabb fiataloknak is felvonó-hiányérzetük támad akár egy három-négyemeletes házban, ha nehezebb csomagokkal kell elérniük a felsőbb szinti célt. A mai korszerű, önműködő akna-, és fülkeajtós liftek megkönnyítik az életünket, de veszélyeztetik is, ha nincsenek megfelelően karbantartva és vizsgáltatva.

 

 

A felvonó értékét és fontosságát akkor érezhetjük leginkább, amikor megszokott hasznos segédeszközünk rövidebb vagy hosszabb ideig nem működik. A lift sok ember számára hasonlóan fontos egy épületben, mint az áram- vagy a vízellátás.

 

Bonyolult rendszer
Kevesen ismerik, hogy milyen bonyolult villamos és gépészeti egységek pontos együttműködését, és általában többtonnás tömegek mozgatását igényli kényelmes utazásuk. A berendezések összetett védelmi rendszert tartalmaznak a biztonságos használhatóság érdekében, amelyek karbantartása és vizsgálata megfelelő szakértelmet igényel. Az üzembiztonság, a biztonságos használat jelentős költségekkel és kötelezettségekkel terheli a berendezés üzemeltetőit is. Az üzemeltető felelőssége a rendeltetésszerű használat biztosítása, illetve a vonatkozó jogszabályban – a 113/1998. (VI. 10.) Kormányrendeletben – előírt mentési ügyelet, napi
ellenőrzés, a karbantartás és a vizsgálatok írásos szerződés szerinti elvégeztetése.
Az előírásszerűen működtetett és használt berendezés nem jelent komoly veszélyt környezetére és használóira.

Segítőtársból gyilkos
A felvonó, az egyébként hasznos segítőtárs azonban gyorsan veszélyes károkozóvá, akár „gyilkos” berendezéssé válhat, ha az üzemeltetés vagy használat körülményei nem megfelelőek.
Az ezredforduló óta négy halálos baleset hozható közvetlenül összefüggésbe a felvonókkal. Ezek egyike felvonófelszerelésénél, a másik szakszerűtlen bontásánál történt – ezek a „munkabaleset” fogalomkörébe tartoznak. A két másik baleset már üzemelő berendezésnél következett be, és a tulajdonosok közeli (kiskorú, illetve idős) hozzátartozói váltak áldozattá. Mindkét felvonót szabálytalanul és a szükséges ellenőrző vizsgálatok nélkül üzemeltették. A családtagok elveszítése mellett a tulajdonosoknak még a „gondatlan veszélyeztetés” büntetőjogi felelőssége is felmerülhet. Bármely utas súlyos vagy halálos balesete esetében, ha kimutatható, hogy az üzemeltető számára a költségek megtakarítása fontosabb szempont, mint a biztonságos működtetés, úgy a kártérítés és a felelősségre vonás nemigen kerülhető el.

Idős lift – sűrű vizsgálat
Az új liftek általában több, korszerűbb biztonsági berendezéssel rendelkeznek, mint a régebben felszerelt felvonók, de az előbbiek is hamar veszélyessé válhatnak, ha a napi, a havi (karbantartás), és az éves kötelező ellenőrzések nem történnek meg, továbbá a feltárt hibák elhárítása elmarad. A felvonók várható élettartamát korábbi előírások alapján 20 évre tervezték, de ez is csak a gyártó által ütemezett felújítások esetén mértékadó. A jelenleg érvényes szabványok nem korlátozzák a minimumot, mivel a nyugat-európai országok általában kedvezőbb körülményeit vették alapul, ahol hamarabb cserélhetik a berendezéseket. Természetesen az élettartam a használat és karbantartás függvénye is.
Sajnálatos tény, hogy hazánkban a ma működő kb. 33 000 felvonó közel 60 százaléka idősebb a tervezett életttartamnál, és mintegy negyede 30 évnél is idősebb. A korosabb berende-zések meghibásodási aránya általában lényegesen megnő, üzemeltetési költsége ezzel arányosan, de egy-egy főbb építőelem cseréjének szükségessége miatt ugrásszerűen megnőhet. Ilyen helyzetben csak a sűrű vizsgálatok elvégeztetése és az ellenőrök által megállapított hiányok elhárítása teszi lehetővé a berendezések biztonságosabb üzemeltetését. Az Unióban a régebben üzemelő berendezések biztonsági szintjét a jelenleg hatályos előírásokéhoz kívánják alakítani egy kockázatfelmérés alapján, ezt hazánkban is célszerű megvalósítani. A megvalósítást az MSZ EN 81-80: 2004 jelű (ún. SNEL) szabvány megjelentetése, ill. egy későbbi hazai jogszabály módosítása is segítheti.
Nagyobb felújítás esetén célszerű több cégtől is ajánlatot kérni, valamint a berendezés ellenőrzését végző cégtől szakvéleményt beszerezni – a SNEL előírásokat is figyelembe véve. A különböző pályázati lehetőségek – bár az illetékes önkormányzatok lehetőségeitől függően eltérő mértékben – a felvonófelújításokat jelenleg is segítik, és remélhetőleg ezek bővülnek. Jó hír, hogy egyes bankok e vonatkozásban célzott hiteleket készítenek elő.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop