A felkelő nap faháza

Művészi igénnyel, energiatakarékosanE ház lakóinak egy tapodtat sem kell kimozdulniuk ahhoz, hogy kávéjukat a napfelkeltében költsék el. Nem véletlen, hogy a Balaton festőjeként híressé vált Egry József is ezt a vidéket választotta egykor alkotásai színterének. A balatoni panoráma ma is páratlan. E tájvédelmi környezet ad otthont a készház-technológiával épült, díjnyertes háznak.

 

08

 

A Balaton-felvidék változatos domborzata, a víz közelsége, és nem utolsósorban a kilátás nyűgözte le azt a házaspárt, akik nyaralójuk számára a tó fölé magasodó hegyoldalt szemelték ki. A tájvédelmi körzetben fekvő, örökpanorámát biztosító helyszínről annak ellenére sem mondtak le, hogy tudták: az egyébként sem egyszerű építkezést a környezetvédelmi előírások tovább nehezítik majd.

A domboldal kínálta csodatelek megvásárlása után találniuk kellett egy olyan tervezőt és kivitelezőt, aki álmaiknak formát ad. A házaspár hölgy tagja az interneten keresgélve bukkant rá egy házra, amelyről úgy gondolta, valami hasonló nekik is jó lenne. A szakemberek kiválasztását nem bízta a véletlenre: kis utánajárással eljutottak annak a bizonyos balatonfüredi épületnek a tervezőjéhez, egyben kivitelezőjéhez. A készháztechnológiát alkalmazó BEDŐ FA-HÁZ Kft. Marcaliban lévő telephelyén a mintaházakat látva döntötték el vendéglátóink, hogy ezt a céget bízzák meg a tervezéssel és az építkezés levezénylésével.

A megrendelő és a kivitelező elképzelése gyorsan összecsiszolódott. A házaspár kívánsága, miszerint egy letisztult, modern, energiatudatos, környezetbarát házat szeretnének, találkozott a kivitelező cég vezető-tulajdonosának elképzeléseivel, valamint több évtizedes, a gyakorlatban már bizonyított építészeti filozófiájával. Így született meg ez az elegáns, nem hivalkodó, követ és fát kombináló, közel kétszáz négyzetméteres ház. A tervezést és a kivitelezés valamennyi feladatát magára vállaló építőipari cég ezzel az épülettel tavaly elnyerte a Pannon Régió Faépítészeti-díjat a kivitelezés kategóriában, ahol a kiválasztás fő szempontja az egyedi művészi építészeti megjelenés, valamint a minőségi kivitelezés volt.

Az egy évig tartó előkészítő munka után alig öt hónap alatt elkészült a favázas szerkezetű lakóház, amely „ékköve” a tájnak. A több háló- és fürdőszobával, nagy konyhával, elegáns nappali-étkezővel tervezett épületben a kényelem teljességét a tetőtéri pihenőhelyiség, biliárdszoba, valamint a ház alatt egy kis borospince szolgálja.

Szeretjük, hogy a nappali a toló nyílászáróval teljes szélességében egybenyitható a kertkapcsolatos terasszal, így már onnan élvezhetjük azt a panorámát, amiért az építkezésbe egyáltalán belekezdtünk.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop