Rákóczi Ferenc olyan rádiós, aki sosem akart képernyőre kerülni. Ehhez képest nem egy televíziós műsorban is megnyerte közönségét mackós megjelenésével és sajátos humorával. Ő mégis azt vallja, a rádiózás az igazi szenvedélye. No, és emellett a zenélés és a főzés. És persze két gyermeke, Panna és Soma, akik mellé boldogan vállalna még másik kettőt.
Újkígyóson nőtt fel a rádiós, és nagyon jó gyerek volt, nem nagyon emlékszik komoly stiklikre. – Ennek azonban nem elsősorban a szigorú neveltetésem volt az oka – meséli –, sokkal inkább az, hogy komoly hendikepekkel indultam az életben. A nevem miatt állandó céltáblája voltam a csúfolódásoknak, és én voltam a pufi, szemüveges kisfiú, aki ráadásul már hatéves korában XXL-es magassággal rendelkezett. Így aztán magamnak való gyerek lettem, aki sokat volt egyedül, rengeteget olvastam, jártam az erdőt gyalog vagy biciklivel, gombát szedtem, vagy csak órákig csodáltam a természetet. Később oldódott ez a helyzet, főként akkor, amikor az általános iskolában zenélni kezdtem. Méghozzá különös hangszeren, tolóharsonán, azaz pozánon. Mivel egyedül én bírtam az osztályban cipelni a hangszer tokját, így esett a választás rám. Játszottam az úttörő zenekarban, óriási lelkesedéssel, imádtam a zenekari próbákat, főként, mivel Békéscsabára kellett átjárnunk, és anyutól mindig kaptam egy kis zsebpénzt, hogy az állomáson vehessek hot dogot.
Sosem voltak kialakult elképzelései, mi lesz belőle, ha nagy lesz, így amikor középiskolát kellett választani azzal az ötlettel állt elő, hogy hangszerész lenne. – A szüleim azonban azt mondták, ez nem szakma, valami jobbat kell választanom, s szerintük a mechanikai műszerész hivatás éppen nekem való. Battonyán jártam középiskolába, minden különösebb lelkesedés nélkül, majd kitalálták, hogy remek lenne továbbtanulnom a pedagógusi pályán. A pályaalkalmassági vizsgálaton alkalmasnak is ítéltek, főként akkor, amikor dalra fakadtam. Egyenesnek tűnt a jövő felé vezető út. Apám vitt be felvételizni a főiskolára, kitett a kapu előtt, sok sikert kívánt, s ahogy őt szem elől vesztettem jobbra, azzal a lendülettel eltűntem balra. Ebből aztán kisebb családi viszály lett, amit azzal enyhítettem, hogy egy évig képesítés nélküli tanító lettem, éneket és történelmet oktattam. Végül az iskolaigazgatóval együtt döntve közös megegyezéssel felbontottuk az együttműködést.
Sodródó ember vagyok, valójában még ma sem tudom pontosan, mi szeretnék lenni. Voltam én minden: vagont raktam ki, saját készítésű ékszerekkel üzleteltem, hangszerbolti eladóként is működtem, végül a békéscsabai kábeltévénél kötöttem ki, mint technikus. Aztán egy reggel nem jött be a műsorvezető, és engem ültettek a helyére. Ettől kezdve felgyorsultak a dolgok, megkezdődött a rádiózás, s immár harmadik éve a Class FM Morning Show-ját vezetem a társaimmal. Jól érzem magam, hajnalban kelek minden nap, de még soha nem történt meg, hogy ezért rosszkedvű lettem volna. Nem tudom, hogy a helyemen vagyok-e végre, de bármit is teszek, annak mindig igyekszem a jó oldalát észrevenni, s ha nem sikerül, továbbállok.
Feri öt éve él együtt Judittal, akivel az első pillanattól tudták, hogy egymásnak teremtette őket az Isten. – Nagyon hamar ös?- szekötöttük az életünket, amely praktikusan azt jelentette, hogy Judit beköltözött az albérletembe. Aztán elutaztunk Kambodzsába együtt, jártunk a khmer templomok ősi városában, Angkorban, vagy ültünk a tengerparton, és néztük a végtelent. Ott fogant meg Panna lányom, így időszerűvé vált az otthonteremtés gondolata. Kettőnk közül inkább Juditnak voltak sziklaszilárdabb elképzelései erről, mint nekem, én csak azt kötöttem ki, hogy a konyha az én felségterületem lesz, és azt én szeretném berendezni. Ugyanis a családban én vagyok a főszakács, imádok főzni, és az ezzel járó minden mást is, a vásárlástól kezdve a mosogatásig. Alkotásnak fogom fel ezt a tevékenységet, új recepteket ötletelek, és nagy gondot fordítok a tálalásra is. A kész művet pedig nem mulasztom el lefényképezni.
„A mackó neve Karácsony, én vettem Juditnak, és kezdetben vittük magunkkal mindenhová. Mára Panna és Soma az első.”
{gallery}images/stories/hiressegek/a_csaladot{/gallery}
folyamatos együttlét
A nappali, az étkező és a konyha egy légtérben van, nem szeretjük magunkra csukni az ajtókat. A berendezés kialakításánál egyetlen tárgy köré összpontosítottunk: Judit találta meg a fekete-fehér hatalmas kanapét, és ez lett a kiindulópont. Meghatározta a színek alkalmazását, s engedtük, hogy hangsúlyos legyen. Esténként ide kucorgok fel a gyerekekkel mesét olvasni. A helyiség nagyon világos, két oldalról is óriási üvegfelületek vannak, a fényt a fehér falak is felerősítik. Hogy mégis legyen egy ellenpont, az egyik falat mély lilára festettük. Sok éve már, hogy a Best of zenekart megalapítottam, én vagyok a gitáros – van is ebből a hangszerből legalább hat, mindegyikhez mély érzelmek kötnek.
„A híres magyar találmányt, a Gömböcöt ajándékba kaptam az alkotóktól, és nagy becsben tartom.”
kitágított tér
A nappalit és a konyhát összekötő teret eredetileg fal zárta el, amelyet mellvéd magasságúra redukáltunk. Ehhez alkalmazkodik a bútorzat is, két oldalt magasabb, üveges szekrényekkel, középen az alacsonyabb polcrendszerrel, amelyen a könyveim egy része és utazásaink emlékei kaptak helyet. Ezzel átellenben a gardrób fogalja el a falat, amely jótékonyan rejti el azokat a holmikat, amelyeket amúgy ormótlanul nagy szekrényekben kellene tárolnunk. A padló az egész térben egységes, még a konyhában is, könnyen tisztán tartható, ami nem utolsó szempont, ha az embernek két nagyon eleven gyermeke van. Mikor hazaérek, szeretek itt egy pillanatra megállni, és végigtekinteni a lakáson – mindannyiszor nyugalom tölt el.
férfias felségterület
A konyhát magam terveztem meg aprólékos gondossággal, beépítve az U alakú tér minden szegletét. Fontos volt, hogy ne legyen nyomasztó, mégis meglegyen a kellő tárolóhely. Műszaki végzettségem segített abban, hogy létrehozhassam a sínen futó világítást, amely mindig azt a területet világítja meg, amelyet épp használok. A színhatás alkalmazkodik a nappali fő attrakciójához, a kanapéhoz, azaz fekete-fehér. Mi úgy gondoljuk, hogy a családot az asztal tartja össze, ezért nagyon hangsúlyos az ebédlőnk, vaskos és időtálló asztallal, kényelmes székekkel. Ezek borítása régebben ugyanolyan volt, mint a kanapéé, de túlságosan soknak találtunk ezt az átkötést, és bézs színű huzatra cseréltük. A nagy asztal körül helyet kaptak a gyerekszékek is, nálunk naponta legalább egyszer együtt eszik a család.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások