A 10 legjobb lakásdekorációs növény

Nem véletlen, hogy a növények szobai körülmények közötti tartása nagyon divatos, hiszen nemcsak otthonunk levegőjét tisztítják, de kellemes megjelenést, szép környezetet is varázsolnak számunkra. Behozzák a természetet a házba, gyönyörű színfoltokat adnak, így minden enteriőrbe kiválóan beilleszthetők.

A szobanövények nemcsak jól néznek ki, de kellemes hangulatot árasztanak, emiatt nyugtató hatásúak is. Számos szobanövény létezik, amely közül több tulajdonság alapján választhatunk. Kezdjük a sort öt olyan dísznövénnyel, amelyek különleges levelükkel ékesítenek, majd folytassuk öt olyan növénnyel, amely színes virágokkal is megörvendeztet bennünket.

Levéldísznövények
A mindenki által ismert és közkedvelt könnyezőpálma (Monstera deliciosa) méltán szeretett dísznövényfaj. Nem is csoda, hisz nagyon erős és gyors növekedésű kúszónövény, amely szobai körülmények között kiváltképp mutatós. Levelei fiatalon szív alakúak és világoszöld színűek, majd idősebb korban már sötétebbek, rajtuk fokozatosan növekvő nyílások alakulnak ki, így válva szárnyasan karéjos megjelenésűvé. Erős levélnyeleivel és léggyökereivel együtt támaszték mellett nevelve kapaszkodásra képes. A tápanyagban és humuszban gazdag tőzeges közeget kedveli a legjobban. A világos, de nem közvetlen napfénynek kitett elhelyezés a legmegfelelőbb számára. Ellenálló növényfaj, károsodás nélkül képes elviselni a huzatot és a hőingadozást egyaránt. Vízigénye nagy, így rendszeres öntözéséről, valamint magasabb páratartalom biztosításáról is szükséges gondoskodnunk.

Az agglegénypálma (Zamioculcas zamiifolia) szintén nagyon népszerű növényfaj, akár otthon, de irodákban, plázákban, bevásárlóközpontokban is gyakorta előfordul. Lágyszárú növény, amely kb. egy méter magasságra nő meg. Szárazságtűrő képessége viszonylag jó, hiszen burgonyaszerűen megvastagodott gyöktörzsében vizet halmoz fel. Húsos levélnyélen ülő levelei párosan szárnyasan összetettek, fényes sötétzöld színűek. Amellett hogy mutatós, gondozása is meglehetősen egyszerű: az egyetlen, amire ügyelni szükséges, a túlöntözés elkerülése, mert az nagyon megviseli. A levegő páratartalma szempontjából nem túl igényes, a megfelelő hőmérséklet számára pedig 20°C felett van. Napos, de nem közvetlen napfénynek kitett helyre tegyük, ott érzik magukat a legjobban.

A sárkányfák (Dracaena spp.) vonzó lombozattal rendelkeznek, hosszú és lándzsa alakú leveleik ún. levélüstökben állnak törzsük tetején. Törzseik szobában nevelve általában nem nőnek magasabbra két méternél. Talaj szempontjából a jó vízelvezetésű, közepes tápanyagtartalmú, humuszban gazdag talaj az optimális. Vízigényes növényfajok, így talaját egész évben nedvesen kell tartanunk, ám a túlöntözést kerülni kell, hiszen hamar gyökereinek rothadásához vezethet.

A kenciapálma (Howea forsteriana) kecses megjelenését szárnyasan szeldelt fényes-zöld színű leveleinek légiessége adja. Növekedése meglehetősen lassúnak mondható, de otthoni körülmények között nevelve akár a három métert is elérheti. Idővel törzse is megjelenik, mely idősebb példányai esetében sem vastagodik meg túlzottan. Optimális számára a világos elhelyezés, de a tűző napot nem kedveli. Hőmérséklet szempontjából a 18-20°C felel meg számára leginkább. Talajból olyat válasszunk, amelynek magas a homoktartalma és kissé savanyú. A kenciapálmák mérsékelt vízigényű dísznövények, ezért a túlöntözésüket kerülni szükséges, időnként párásításáról is gondoskodhatunk, melyet meghálál.

Az anyósnyelv (Sansevieria trifasciata) rendkívül mutatós és robusztus szobanövény. Levelei vaskosak, felfelé állók, lapított megjelenésűek. Színük világoszöld, melyen sötétzöld keresztcsíkok vannak. Kimondottan fényigényes növények, de a tűző nap levelein perzselést okozhat. Az átmeneti fényszegény időszakot is jól tűri egyébként, de ebben az esetben mérsékeltebben kell öntözni is. Általános körülmények között tartva sem kimondottan vízigényes szukkulens jellegéből adódóan. A gyakran előforduló hőingadozás és a szélsőséges lehűlést rosszul tolerálja, de a levegő páratartalmával szemben nem mondható igényesnek.

Virágzó szobanövények

A flamingóvirág (Anthurium scherzerianum) népszerűsége különleges alakú, egzotikus virágaiknak köszönhető, amelyek mind cserepes, mind vágott virágként egyaránt tartós díszt biztosítanak. Nagy, megnyúlt, kihegyesedő levelei fényesek, bőrszerűek, élénkzöld színűek. Egy jól fejlett tövön 10–15 ép levél található, amelyeket mintegy 10 cm hosszú levélnyelek emelnek a talajfelszín fölé, így, ha éppen nem virágoznak, levéldísznövényként akkor is dekoratívak. Virágzatuk torzsavirágzat, mely kissé csavarodott, narancspiros, azt viaszos színű, élénkpiros vagy fajtától függően rózsaszín, esetleg narancssárga fellevél vesz körül. Meleg- és páraigényes növény, optimális nevelési hőmérséklete 20–22°C. Nyári időszakban megfelelő párásítás mellett a magasabb hőmérsékletet is jól viseli. Laza szerkezetű, 5,5–6,5 pH-jú talajt kedvel, közepes tápanyagigényű, kezdetben nitrogéntúlsúlyos, virágzáskor foszfortúlsúlyos tápoldatozást igényel.

A vitorlavirág (Spathiphyllum wallisii) az utóbbi évek egyre kedveltebb virágzó cserepes dísznövénye. Népszerűségéhez hozzájárul, hogy szobában nevelve is hálás növénynek bizonyul. Levelei fényes sötétzöldek, puhák, kissé bőrneműek, virágai pedig a levelek fölé emelkednek, fehér színűek, szétnyílva vitorlára emlékeztetően egyik oldalról takarja a halvány krémsárga színű, 3–4 cm hosszú torzsavirágzatot. Sem a tűző napot, sem a túl kevés fényt nem viseli el. Melegkedvelő növényfaj, amely közepes vízigényű, de azt egyenletes eloszlatva igényli. Páraigénye magas, ezért világos fürdőszoba egyaránt nevelhető. A talaj összetételére nem nagyon érzékeny, de kedveli a laza szerkezetű, tápanyagban gazdag, savanyú kémhatású közeget.

A lepkeorchideák (Phalaenopsis spp.) virágaiban hosszú ideig gyönyörködhetünk, így méltán elterjedt és szépségéről híres növényfajoknak számítanak. Levelei kerekdedek, sötétzöldek, kemények, amelyek közül erős virágszáruk tör elő. A virágok megjelenését rendkívüli változatosság jellemzi, a hibridek típusának függvényében lehetnek egyszínűek és mintásak, fehér, sárga, rózsaszín, lila, és vörös színűek egyaránt. Virágzási idejük a tartás körülményeitől és fajtától függően évente többször is lehetséges. Fényigényes növényfaj, így legjobban a napfényes ablakban való elhelyezést kedveli. Talaja feltétlenül az orchideák számára készített fenyőkéreg keveréke legyen (kereskedelemben is megvásárolható). Öntözni mérsékelten szükséges, pangóvíz ne álljon edényei alatt, azt ugyanis nehezen viseli.

A dúsvirágú koszorúfutókát (Stephanotis floribunda) kúszó szobanövény lévén rácsra vagy tartóra tekerve nevelik. Bőrnemű fényes sötétzöld leveleinek hónaljában nyílnak, nagyon mutatósan fehér színű, nagyméretű és illatos bogernyőben álló virágai. Virágzása egészen májustól szeptemberig eltarthat. Az igényesebb szobanövények közé tartozik, ezért nevelése némi odafigyelést kíván: kedveli a világos fekvést, nyáron a meleg 20°C feletti hőmérsékletet, míg télen hűvösebb, 14°C-os körülmények között érzi magát a legjobban. Rendszeres öntözésére tavasztól őszig ügyeljünk, ne hagyjuk talaját kiszáradni, télen, alacsonyabb hőmérsékleten tartva mérsékeljük öntözését. Érzékeny a huzatra, valamint helyének megváltoztatására egyaránt.

A nagyvirágú kála (Zantedeschia aethiopica) rendkívül kecses megjelenésű dísznövény, nemcsak virágcsokrokban, de cserépben nevelve egyaránt jól mutat. Rizómás növényfaj, mely kb. 80 cm magasra nő meg. Levelei szélesek vagy nyíl alakúak, zöldek vagy sötétzöldek, mely levéllemezek fajtától függően foltosak is lehetnek. A virágok fellevele az alapfajta esetében fehérszínű, de vannak színes, krém, sárga, narancssárga, rózsaszín, lila és piros változatai egyaránt. A virágzás kora tavasszal kezdődik, és akár 3-8 hétig is eltarthat. Hőmérséklet szempontjából a 20°C körüli felel meg számára, valamint a napos, de kissé árnyékos helyet is elviseli. A kála eredetileg mocsári növény, ami azt jelenti, hogy meglehetősen vízigényes, vagyis főként növekedési időszakában kell többlet vízpótlásáról gondoskodnunk.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop