Zöldellő Ferencváros

Minden túlzás nélkül Ferencváros a főváros egyik legpatinásabb kerülete. A név nem csak Budapesten, de országszerte is fogalom. A munkáskerület hajdan nem csupán futballcsapatáról, hanem szegénységéről, egészségtelen, zsúfolt lakásairól is ismert volt. A legendás focicsapat sajnos, az elmaradottság szerencsére már a múlté. A rendszerváltás óta óriási fejlődésnek indult a kerület, és ebben a megújulásban jelentős szerepet vállalt dr. Gegesy Ferenc polgármester, aki idestova húsz éve tölti be e tisztséget.

Ferencvárosi sétánkra leginkább az ösztönzött bennünket, hogy megtudjuk: a főváros egyik legelhanyagoltabb lakásállományának terhével megvert önkormányzat vezetése az elmúlt két évtizedben miként birkózott meg az embert próbáló feladattal, s tette a kerület egyik részét budapesti viszonylatban a legzöldebbé. A ferencvárosi városrehabilitáció példaértékű. Az önkormányzati , a fővárosi- és a magánberuházások nyomán a hajdani vizes, dohos, sötét, komfort nélküli lakások helyén ma egészséges, tetszetős külsejű házak sorakoznak. Megújult közterek, fásított utcák, játszótérnek, lugasoknak teret adó füves-bokros, belső kerteket körbefogó városi épületek várják haza az itt élőket.

{gallery}images/stories/verysimple/ferencvaros/f{/gallery}

„Amikor 20 évvel ezelőtt, már mint polgármester jártam végig a kerület utcáit, rám zúdult a felismerés – mesélt a kezdetekről Gegesy Ferenc. – Korábban bár hallottam a ferencvárosi nincstelenségről, a lepusztult lakásállományról, az alacsony jövedelmű és elöregedett lakosságról, a valóság mégis megdöbbentett. A Dzsumbujról is tudtam, mint ahogyan másról is, de hivatali időm legelején rá kellett döbbennem, nem csak ez az egyetlen felszámolandó területe van a kerületnek, létezik itt több hasonló szégyenfolt. Amikor pedig pénzügyi lehetőségeinket összevetettem a lehetséges költségekkel, arra jutottam: tán száz év is kell a rendbetételhez.”
Azért, hogy a meglévő pénzt ne egy feneketlen kútba töltsék, először az oktatási intézmények, majd a szociális és egészségügyi ellátórendszer átalakításához, megújításához fogott a városrész vezetése. Alig telt el néhány év, és nem volt beázó tető, csöpögő csap, elviselhetetlen illemhely az iskolákban, a pedagógusok fizetését emelték, az orvosi rendelőket felújították, új műszereket szereztek be, majd a háziorvosok vállalkozókként dolgoztak tovább. A fővárostól átvett szakrendelő a 90-es évek végére a legjobb állapotban, legjobb felszereltséggel működő budapesti szakrendelők egyike lett. Amikor pedig úgy tűnt, az előbb említett területek miatt már senkinek nem kell szégyenkezni, jöhetett a városrehabilitáció.

{gallery}images/stories/verysimple/ferencvaros/a{/gallery}

Építészeti díjözön

A kilátástalannak ítélt, és elképzelt száz helyett húsz év elegendő volt ahhoz, hogy az elért eredményekre a nemzetközi és a hazai építésszakma is felfigyeljen. A kivételes teljesítményt díjak egész sora bizonyítja, így elismerések tapétázzák ki a polgármester irodáját.
A Ferencvárosi Önkormányzat 1995-ben a fővárostól elnyerte az Év lakóháza címet, 1996-ban pedig a Magyar Urbanisztikai Társaságtól a Hild-díjat. 1997-ben az országos ingatlanfejlesztési nívódíj pályázatról az első díjat, valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszter különdíját hozták el, 1998-ban a FIABCI nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton – magyar beruházások közül először – a közcélú beruházások kategóriájának első díját szerezték meg. Ezt tartják az ingatlanfejlesztési szakma „Oscar-díjának”. Legutóbb pedig a Magyar Urbanisztikai Társaság által 2010-ben először kiosztott Köztérmegújítási Nívódíj Pályázaton a Ferenc-tér felújítása kapott dicséretet.

Városrehabilitáció 79 hektáron

„A rendszerváltáskor kerületünk 25 ezer, zömében leromlott állapotú lakást örökölt. Miután a felújításhoz anyagi forrást nem várhattunk sehonnan, nekünk kellett előremenni, és feltérképezni a lehetőségeket. Miután az iskolai, az egészségügyi és szociális intézményhálózatot elfogadható, néhol kiváló szintre hoztuk, hozzáláthattunk a rendkívül sürgető és időszerű városrehabilitációnak. Két utat gondoltunk ki, és ehhez tartjuk magunkat ma is. Azokat a lakóházakat, amelyek nem akarnak összedőlni, és valamiféle építészeti értéket képviselnek, az önkormányzat nem adja el, azok felújítására kivitelezőket keresünk. Lebontjuk viszont a menthetetlen épületeket, és az üresen álló telkeket eladjuk, amelyeken aztán magánberuházók húznak fel lakó- vagy irodaházakat.”
Bár a Ferencvárosban a fővárosi kerületekhez képest a népsűrűség még mindig magas, és még mindig van körülbelül háromezer olyan lakás, amelyre lebontás vagy felújítás vár, az elért produktum magáért beszél. Budapest legnagyobb rehabilitációja Ferencvároshoz köthető: húsz év alatt 79 hektáron összesen 210 milliárd forintot építettek be, amely összegből 47 milliárd az önkormányzat ráfordítása, a többin a főváros és magánberuházók osztoznak. A polgármester két évtizedes munkája legnagyobb érdemének azt tartja, hogy az 1990-es állapotokhoz képest negyedére csökkent a komfort nélküli lakások aránya, miközben a zöldterület négyszeresére nőtt. A József Attila lakótelep is itt található, amely – 33 százalékos aránnyal – jelenleg a legzöldebb a fővárosi lakótelepek között.
Kultuccában múlatni az időt
Míg a lakóházak többsége rendbetételéhez, rehabilitációjához húsz év kellett, a Ráday utca kultikussá válásához elég volt fele ennyi idő is. A Liszt-Ferenc tér mellett ma Budapesten ez a másik olyan helyszín, ahová szívesen járnak a fiatalok, ahol csábítóak az elegáns vagy éppen extravagáns, hangulatos kávézók, vendéglők, ahol a nap bármely szakában szívesen elmereng a megfáradt városlakó néhány falat étel vagy egy pohár ital mellett. Ám a Kálvin tér és a Bakáts tér között húzódó utcaszakaszon nem csak a kulináris élvezetek hódolói találják meg a számításukat: több kisszínház, könyvesbolt és galéria is idetelepült, s nyaranta utcafesztiválok, egyéb szabadtéri események csalogatják a Ráday utcába az érdeklődőket – múlatni az időt.

Nyáresti zsibongás – benzingőz helyett

„Polgármesterségem elején egy forgalmas, benzingőztől fuldokló, rossz állapotú házak, üzleti portálok által szegélyezett utcán sétálhattam be a hivatalba. Akkor a Ráday utca nem különbözött a többi, elhanyagolt budapesti belvárosi utcától, mára a főváros egyik kulturális központja lett. A Ráday utca átépítését egyik képviselőtársam javasolta, ám én a kerület megoldandó feladatai közül a terület átépítését hátra soroltam. Sokkal fontosabbnak és égetőbbnek ítéltem más gondokat. De szerencsére az ötletadó kellő elszántsággal és kitartással képviselte az utca átalakításának elképzelését, mígnem egy rövid szakaszt próbaképpen átépítettünk. A változásra nem is kellett sokat várni. Sorra nyíltak éttermek, szépültek az üzleti portálok, jöttek a galériák, s velük együtt a kultúrára éhező, a baráti beszélgetéseknek helyet kereső, vagy éppen jót enni vágyó emberek. Beláttam, a Ráday utca átalakítása jó ötlet, sőt, mi több, fejlesztendő. Tudomásom szerint a kerületek között az egyetlenek vagyunk, akik ilyen koncentrált helyet nyújtunk a kultúrának. Mára fogalommá vált a Ráday, az itteni éttermek és kiállítótermek, az alternatív üzletek.
Bevallom, kezdetben voltak nehézségeink. Az utca lakóinak és az idetelepült éttermek érdekeit együttesen kellett rendezni úgy, hogy az itt élők belássák: a benzingőz és az autók zaja helyett mégiscsak kellemesebb nyárestéken az utcára kitelepült vendégek zsibongását hallgatni, miközben a vendéglátóegységek nyitva tartását úgy kellett szabályozni, hogy az az üzemeltetőnek is megérje. Az önkormányzat igyekszik elejét venni a túlkapásoknak, ha kell, büntetünk, vagy éppen nem hosszabbítjuk meg a kitelepülési engedélyt, a lakók meggyőzésének pedig az is hatékony eszköze, hogy az adott házban működő kávézó, étterem önkormányzatnak fizetett kitelepülési díjának 30 százalékát átadjuk a lakóközösségnek.”
Az egykori ferencvárosi szegénység már a múlté. Az önkormányzat önállóságát és gazdasági erejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy négy választott testvérvárosával intenzív és kölcsönös kapcsolatot ápol, köztük Sepsiszentgyörgyöt az idén már harmadszor nevezte be a Nemzeti Vágtára, és állta az ezzel járó költségeket. Habár a főváros IX. kerületében nincs helye a lótartásnak, de még a lósportnak sem, azért nem árt emlékezni arra, hogy Pesten éppen itt volt az első lóversenypálya, még Széchenyi gróf idejében. A lóversenypálya átadta ugyan a helyét a mai rendező-pályaudvarnak, az egykori lovassport hagyományait felelevenítve ezúttal is Sepsiszentgyörgy lovasa képviselte Ferencváros jó hírét.