A Bükk hegység keleti lejtőjének völgyeiben megbúvó Sajóbábonyról nem sokan gondolnák, hogy az eldugott kisváros számtalan beruházásnak, cégnek adott és ad ma is otthont, ahol még a kubai nagykövet asszony is látogatását tette.
Nagy Imre polgármester fogad bennünket, lelkesen mesél a folyamatosan fejlődő új városról.
– Most, hogy 2009. július 1-je óta város lett Sajóbábony, többirányú fejlesztésbe kezdünk. Négyhektárnyi területet vásároltunk, amelyből a hozzánk betelepülni vágyók vásárolhatnak. Új városháza építésére is szükség van, miután a mostani községházát korábban egy volt munkásszállóból alakították ki.
– Hogyan ünneplik a várossá válást?
– Szeptember 26-án, összekapcsolva az évente rendszeresen megtartott programjainkkal – pálinka-, pogácsasütő-, és borverseny -, megünnepeljük, hogy Sajóbábony városi rangra emelkedett. Egyúttal szüreti mulatságot is tartunk, amelyből szeretnénk majd hagyományt teremteni.
– Minek köszönheti Sajóbábony, hogy vá-rossá vált?
– Még a második világháború előtt mérnökök érkeztek a faluba, akik felépítették a hadiipari üzemet. Míg a hidegháború idején TNT-t, nitroglicerint, gyalogsági és tüzérségi lőport gyártottak, a hatvanas években már elindult a dekorit előállítása az Ikarusznak és a bútoriparnak. Az angolok egy polimetán habosító üzemet szereltek itt fel, ez a mai napig működő Eurofoam nevű cég, ahol autókba gyártanak rezgéscsillapító habot. E gyáraknak köszönhette a fejlődését az egykori község. Bábonyban már 1952-ben volt ruházati bolt, fodrászat, fűszer-csemege- és húsbolt, de varroda és kozmetikai üzlet is nyílt. Az 1970-es években intermedierek és növényvédő szerek gyártásával kezdtünk foglalkozni, ezeket a termékeket Észak- és Dél-Amerikába szállítottuk. Régi kapcsolatainkra tekintettel tavaly a kubai nagykövet asszony meglátogatott bennünket.
Legnagyobb vásárlónk a Szovjetunió volt, ám a rendszerváltás után megszűnt a köztünk lévő üzleti kapcsolat. Bezárt a gyár, kétezerötszáz ember került az utcára. Átvészelve ezt az időt, új technológiák meghonosításával jöttek az újabb befektetők, így ismét a fejlődés útjára léptünk.
Ma rendelkezünk gyógyszergyártó üzemmel, vegyipari parkkal, működik a gépészeti és élelmiszerüzemünk, de gyártunk a környezetvédelem számá-
ra szennyvíz tisztítására, hulladékok ártalmatlanítására alkalmas berendezéseket is, az Eurofoam pedig ellátja
a járműipart rezgéscsillapító habbal bel- és külföldön egyaránt.
– Milyen tervei vannak a városnak?
– Földet szeretnénk igényelni, ahol biodí-zel alapanyagául szolgáló repcét, napraforgót, vagy más olajos növényt nevelnénk. Ez beindíthatná az ipart és a mezőgazdaságot. Működhetne a méhészet, sőt, a méhpempőből elindulhatna például egy kozmetikai üzem. Olyan kisváros szeretnénk lenni, amelynek ipara és szolgáltatásai biztosak,
kiszámíthatóak. Ábrándokból, tervekből tehát nincs hiány.
Tudta-e, hogy…
– az 1940-es évek végén építették meg Sajóbábonyban az Észak-Magyarországi Vegyiművek (ÉMV) elődjét, az „1040”-es vállalatot, amely eredetileg hadiüzem volt?
– Moldova György 1993-ban íródott „Magyarország szennybemenetele” című riportkönyvében Sajóbábony is szerepel?
– a rendszerváltás után egyetlen utcanevet sem változtattak meg
a településen?
Hozzászólások