A világban is elismert műgyűjtő, galéria és aukciós ház tulajdonosa számos vargabetűt volt kénytelen leírni élete során, hogy elérkezhessen álmai megvalósulásához. Volt siker és kudarc, bánat és öröm. Polgár Árpád azonban végig megőrizte őszinteségét és ironikus szemlélődését a világról.
– Zalaszentgróton születtem, nem várt gyerekként – kezdi az emlékezést. – Az apám száz évre visszamenőleg kereskedő családból származott, maga is ezzel foglalkozott, édesanyám elszegényedett kisnemesi család sarja volt, szelíd és művészi vénával megáldott, amelyet sohasem teljesíthetett ki. A Ratkó korszak eredménye vagyok, a faluban csak „kotradéknak” hívtak. Hősiesen viseltem a nevet, nem lázadoztam, legalábbis látványosan nem. A szüleim már ötvenévesek is elmúltak, amikor én még csak az általános iskolát gyűrtem magam alá, apám pedig meglehetősen rossz szemmel nézte, hogy nem a kereskedelem iránt érdeklődöm, sokkal inkább anyám vonalát követve, a zenéhez vonzódtam. Játszottam a falusi zenekarban, később pedig beat zenész is voltam, s titkon arra vágytam, hogy színész lehessek. Árpád remekül érezte magát a színpadon, úgy érezte, minden tökéletes körülötte. – Hamar elszaladt velem a ló, és úgy rúgtak ki a társulattól, hogy a lábam sem érte a földet. Azonban már színész koromban is üzletelgettem, volt pénzem, amit be akartam fektetni. Rossz megoldást választottam, a pénz elúszott, s én, mentve a menthetőt, megvettem egy árverésen egy üzlethelyiséget – jó lesz majd valamire gondolattal. Hát jó lett. 1982 júniusában, amikor megkezdődött kereskedői életem, az apám meghalt. Ő már nem tudta meg, hogy folytatom a hagyományokat, és én nem tudtam meg, hogy valaha is igazán büszke volt-e rám. Árpád pedig „gatyázni” kezdett. Nadrágokat, ingeket és dzsekiket varratott, és nagyon hirtelen sikeres lett. De valami mégis hiányzott. – Anyám génjei lehetnek a nagyon erősek bennem, mert hiányzott a művészet. Galériákba jártam, képeket vásároltam, aztán az üzlethelyiség egyik felében nekiálltam műkincsekkel foglalkozni. Megkezdődött életem egy újabb fejezete, és én elkezdtem új hivatásom lépcsőfokait végigjárni. Elvégeztem a becsüs tanfolyamot, jártam a vidéket, kutatva a műtárgyakat, és haladtam egyre feljebb. Lett egy galériám, aztán még egy, és úgy éreztem, magamra találtam. 1995-ben már aukciót rendeztem; idén decemberben a 93. árverésnél járunk.
Árpád a fiatalság hevületében nagyon hamar nősült, alig volt húszéves, de hamar el is váltak. Született egy gyermeke, Ádám. – Voltak még hosszabb-rövidebb ideig tartó kapcsolataim, és van még egy lányom is. A magánéletemben a fordulópontot az 1999-es esztendő jelentette, amikor megismertem Schmidt Tündét.
Tünde szerkesztő-riporter volt, és nagyon önálló, nem kápráztatta el a csillogás. – Céltudatos, önmagamat építő ember vagyok, és Árpád az elején túl soknak tűnt a számomra, de lassan rájöttem, hogy a sikeres üzletember mögött egy érzékeny, intelligens, bölcs férfi rejtőzik. Egymásra találtunk. 2002-ben megszületett a fiúnk, Dániel, és én közben foglalkozást váltottam. Először a galéria sajtóügyeit vállaltam, majd lassan átalakult ez is, társ lettem az üzletben is. Most végzem a becsüs tanfolyamot.
Árpád építtetett egy családi házat, amelyben idővel rengeteg műtárgy halmozódott fel, kis túlzással a padlótól a plafonig. – A sok-sok kép, tárgy, bútor, a zsúfoltság egyfajta „foglalkozási ártalom”. De milyen is lehetne egy gyűjtő fészke?! – vallja vendéglátónk. – Olyan otthont akartunk létrehozni, amelyet nem a lakberendező szemével kell értékelni, sokkal inkább a műgyűjtő aspektusából. Vannak még javítani való dolgok, egy azonban biztos: megteremtettük és élvezzük otthonunk intimitását.
„A nap 24 órájában együtt vagyunk, erősítjük és támogatjuk egymást”
„A ház folyton alakul. Árpád időnként megjelenik egy újabb asztalkával vagy festménnyel, amelyről nem akar lemondani… A műgyűjtés életstílus.”
műgyűjtői paradicsom
Árpád tudja, hogy ez is egy túlzsúfolt tér, amit csak kevéssé old fel a sok zöld növény. Mégis létre kellett hoznia, a műgyűjtő érzéseivel. Itt kaptak helyet az idő urai, az órák – legalábbis a nagyobb részük –, és el kellett helyezni a velencei empire mór figurákat is, amelyek elég erőteljesek és magasak a térhez. A szintén empire komód és ülőgarnitúra egységet alkot, a síráz szőnyeg pedig kiegészíti ezt. A tárgyak zöme az 1800-as évekből származik. Az enteriőr nem más, mint műgyűjtői paradicsom.
csak nők
A nők dicsérete valósul meg ebben az enteriőrben, amely zöld növények társaságában tiszteleg. Az emberméretű Pátzay Pál gipszszobor alighanem a művész feleségéről készült, és alapja volt később a Herendi gyárnak készített mintának. A festmény a francia Jules Lefebvre munkája, a Tavasz allegóriája. A kecses bronz táncosnő mellett tökéletes kiegészítők a Zsolnay porcelánok, a kalitka, amelyben időről időre éneklő madárka kel életre.
„Szenvedélyesen szeretem az órákat. A nappaliban kiemelt helyre került a gyűjtemény egy része”
régi hagyományok tisztelete
Ez a tér a teraszra nyílik, az egész falat elfoglaló üveges ajtók összenyitják a látványt. Az edényszekrény Mária Terézia korabeli, az 1730-as évből, az ünnepi meisseni porcelán étkészletet rejti. Az evőeszközöket tároló kecses szekrényke fölött nagyméretű Ferenczy Károly festmény lóg, mellette Csók István virágcsendélete. A díszhelyen Nicholas Rau osztrák órásmester mesterdarabja áll: egyetlen felhúzással több mint egy hónapig mutatja az időt, és sok más dolgot is. Az asztal és a székek az 1800-as évek biedermeier stílusú remekművei, az ezüst asztalközép és a két kecses gyertyatartó empire. S ami igazán élő, az a teraszon pihenő német juhászkutya, Sean, aki a család (egyik) őrzője.
a munka dicsérete
A különleges télikert a körben íves üvegezéssel tökéletes a velencei barokk íróasztal elhelyezéséhez. A szőnyeg afgán sírván, az állványon, a szoborhölgy maga Ariadne bronzból készült megvalósítása, Johann Heinrich Dannecker tolmácsolásában, száz kilogramm. A tojás alakú lámpa empire, aranyozott bronz, nagyon illik ide.
csodás részlet a hálószobából
A bordóra hangolt lakberendezési részlet szintén a hálószoba része, és talán a leginkább megejtő részlet. Az 1500-as évek elején készült ládaszekrény az apró fiókokkal a XXI. század kívánalmai szerint a stílushoz illő lábakat kapott, fölötte a cartel óra egykor a Kiscelli Múzeum báltermét díszítette. A biedermeier kanapé maga a csoda, kecses és hívogató. Előtte a kerek kis asztal csak kísérője lehet e csodának.
„Zsiráfzongora. Igazi különlegesség ez a hangszer, a hárfa alakú felső részben függőlegesen helyezkednek el a húrok. Megszólaltatni is lehet, de mivel fatőkés, és ez korhadt kicsit, a végeredmény nem igazán élvezhető.”
hófehér cserépkályhával
Megkapó enteriőröket teremtettek vendéglátóink a cserépkályha köré. Az olasz ribalta (írószekrény) 1720-ból származik, a ház urának fontos érték, nem akart nélküle élni. Fölötte a biedermeier képóra óránként szép zenét játszik. A men?- nyezeti stukkóval és fénnyel is kiemelt csodás cserépkályha többe került Árpádnak, mint ahogyan tervezte. A műtárgyra vidéken talált rá, és annyira beleszeretett, hogy azonnal szállítani akarta. Meg is rendelte a teherautót, a hórukk emberek felpakolták, a kályha meg eldőlt, s darabokra hullott. Restaurálása nem volt egyszerű, de most teljes pompájában ragyog. A hálószobába vezető folyosón jobbunkon olasz barokk asztalka, fölötte Kovács Mihály festménye. Balunkon copf stílusú komód – amelynek párja az Iparművészeti Múzeum kincseit erősíti –, mellette lábas óra és súlyos egyházi kandeláber. Az egyensúlyt a kecses réz asztronómiai óra billenti helyre.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások