Mint a lelkünk: kicsit rumlis, de otthonos

Gundel Takács Gábor idén három megmérettetésen is elnyerte az év legjobb médiaszemélyiségének kijáró díjat. Azt mondja, minden férfi mögött áll egy okos nő, aki szeretettel egyengeti az útját, ennek is köszönheti az elismerést. És annak, hogy otthona erős bázis…

Gundel Károly, a híres vendéglős Gábornak anyai ágon a dédapja. – Édesapám állatorvos, és én sokáig csak az ő nevét viseltem – meséli a műsorvezető. – Aztán, amikor a televízióhoz kerültem, ott már dolgozott egy Takács Gábor, és mivel én voltam a fiatalabb, nekem kellett valamilyen megkülönböztetést tennem a nevemhez. Akkor vettem fel a Gundel előnevet. A családi legendák őrzik a Gundel család több mint százéves tradícióit, édesanyám pedig egy rövid ideig még a városligeti étterem család számára kialakított lakrészében élt. Aztán a történelem megtizedelte a Gundel famíliát is, egy részük elmenekült, másokat kitelepítettek, szétesett körülöttük a világ, és szétesett a tradíció is – ezt már soha többet nem lehet jóvátenni.

Gábor szívesen emlékszik vissza a gyerekkorra. – Négyéves koromig Imre majorban laktunk, édesapámat oda kötötte a munkája. Erre az időszakra csak a családi legendákból „emlékszem”, állítólag erős tájszólással tanultam meg beszélni. Később Budapestre költöztünk, a VII. kerületben egy régi, három szobás lakásban élt három generáció. Apám szenvedélyesen gyűjtötte a régi tárgyakat, soha nem fogadott el borravalót, inkább azt kérte, engedjék fel őt a padlásra kicsit körülnézni. Így tett szert régi kávédarálóra, rokkára és egyéb kacatokra, a tulajdonosok pedig még örültek is, hogy megszabadultak ezektől, vigye csak nyugodtan, doktor úr, mondták. Később magam is elkezdtem bolhapiacokra járni, és a feleségem, Ágota is szívesen válogat a régiségek között. Sokat jártam külföldön, ahol mindig felkerestem a régi holmikat árusító vásárokat, és boldogan alkudoztam a tárgyakért.
Fiatal koromban talán ezért is ábrándoztam arról, hogy egyszer majd régész leszek, később azonban már inkább színész szerettem volna lenni. A főiskolára ugyan nem vettek fel, de hat évig játszottam különböző alternatív színházakban, mígnem a magam számára is kiderült, hogy nem vagyok elég tehetséges. Ekkor döntenem kellett, merre tovább? Még színházi életemben a Magyar Televízió sportosztályán dolgoztam, hogy fenn tudjam tartani magam, így kézenfekvőnek tűnt, hogy ezt a vonalat erősítem. Gyakornok lettem, olyan nagy nevek mellett, mint Vitray Tamás, Knézy Jenő, Gyulai István. Amikor eljöttem az MTV-től, kipróbálhattam magam műsorvezetőként is, remek munka volt a Dalnokok ligája, vagy az Áll az alku. 2007-ben pedig visszamentem a „királyi” televízióhoz, ahol sokféle műsort vezethetek. Most a Maradj talpon! vetélkedő látható, és vezethettem az Eurovíziós Dalfesztivál válogatóját.

Gábor és felesége egy kis panellakásban kezdte meg közös életét. – Mindig nagyon figyeltünk arra, hogy igazi otthont alakítsunk ki magunk számára. Ahogy érkeztek a gyerekek sorban, mindig kinőttük a lakást, végül egy kedves családi házba költöztünk, amely az igényeink szerint mediterrán hangulatú. Ilyen a mi lelkünk is: kicsit rumlis, de nagyon otthonos. És én is, mint ahogyan édesapám, körülveszem magam régi tárgyakkal. Számomra egy tárgy szépségét az eleganciája, a stílusa jelenti, és nem bánom, ha ezek keverednek.

nappali pianínóval

A házat készen vettük, s természetesen szükség volt némi átalakításra, de a nappali kőpadlóját meghagytuk. A rozsdabarna burkolat és a középen kialakított minta elegánsabb a legszebb szőnyegnél is. Ezért aztán a régi perzsa inkább a falra került. Nem szerettük volna túlzsúfolni tárgyakkal a teret, s figyeltünk arra is, hogy az ablakokon szabadon áradhasson be a fény, ezért függöny helyett jelzésértékű régi kelimet alkalmaztunk. Sokáig kerestük a nappali méreteinek megfelelő, kényelmes ülőgarnitúrát, amelyet remekül egészítenek ki a könyvespolcok. Vigyáztunk arra, hogy ne drasztikus méretű bútorok kerüljenek be az otthonunkba, a cél az volt, hogy a tárgyak ne uralkodjanak rajtunk. Nagyon kedvelem az üveglapos asztalt, amelyben kedvenc régiségeim férnek el, akár egy vitrinben. És helyet kapott egy elektromos pianínó is az ablak előtt, egy igazi, régi zongoraszékkel. Régen tanultam zongorázni, de sajnos a szüleim engedték, hogy abbahagyjam – ma már sajnálom. Néha azért leülök a hangszerhez, és játszom, de nem túl gyakran.

gyerekkori szék és a rokka

A családunkban a bútorok generációról generációra vándoroltak, szeretettel őrzök két kis faragott széket, amelyen egykoron én és a húgom üldögéltünk. Aztán ezek a kedves bútorok átestek némi metamorfózison, családi ereklye lett belőlük, és az én gyerekeim is szívesen üldögéltek bennük. S ki tudja, egyszer talán még az unokáim is használni fogják. Úgy érzem, nem a pénzben kifejezhető érték a fontos egy tárgyban, sokkal inkább az érzelmi kötődés. Ha ezekre a kis székekre nézek, mindig átmelegszik a szívem, mert az életem tartozékai. Egyszerűségében is tökéletes a formájuk, a fa nyers megmunkálása ma is csodálatos. És ahogyan az idő érleli, mintha egyre nagyobb jelentőséget is kapna. A gyerekkoromra emlékezve magam is szert tettem egy öreg rokkára. Nem használjuk ugyan, de a lakásunk egyik megbecsült dísze.

szenvedélymentes gyűjtő

A pipaszoborra egy dél-afrikai bolhapiacon akadtam rá, igazi régiséget keresve. Ez a tárgy nagyon autentikus, jellemző az ottani kultúrára. Burmában tettem szert egy ópiumpipára, amelynek a funkciója lényegtelen számomra, viszont a formája, a kidolgozása tökéletes. Jó kézbe venni, forgatni, s gyönyörködni a szépségében. A Ronson öngyújtó, amely 1896-ban készült, bőrrel bevont teste is nagyon kézre áll, még akkor is, ha magam sohasem dohányoztam.

olvasósarok a nappaliban

Az ülőgarnitúrához tartozó fotel kedves, otthonos enteriőrt képez a nappaliban. Fölötte a régi perzsaszőnyeg is ezt erősíti. Jó ide leülni esténként, és olvasgatni. A régi vaskályhát egy régiségboltban vásároltuk, és természetesen nincs bekötve a kéménybe, mégis olyan hangulatot teremt, mintha vörösen izzana az oldala. Néha elgondolkodom, vajon hol „teljesített szolgálatot” ez a kis kályha, milyen családnak adott meleget. Hiszem ugyanis, hogy a tárgyaknak lelkük van.

kellem és kovácsolt vas

Az étkező a nappaliból nyílik, és úgy helyeztük el az asztalt, hogy a konyha átadópultja elérhető legyen. Ez nem klasszikus amerikai konyha, de mégis kapcsolatban van egymással a két helyiség. Olyan bútort választottunk a családi étkezőbe, amely megfelelően levegős, és nem nyomasztja a teret. A kovácsoltvas székek és az asztal lábainak íve kecses formát mutat, a fonott háttámlák pedig oldják a vas szigorúságát. Az étkezőből egy széles folyosó vezet a szobákhoz, falát rozsdaszínűre festettük, amely kiemeli az ajtók világos színét. A radiátoron pedig megjelenik az étkező stílusa: a védőrács megegyezik a garnitúra formájával, s ezzel mintegy összekötöttük a két teret. A tér mediterrán hangulatú, és nagyon otthonos. Szívesen üljük körül az asztalt a vendégeinkkel is.