EZÚTTAL NEM MODERN CSODÁT LÁTUNK, SEM VAGYONT ÉRÕ RÉGISÉGEK GYÛJTEMÉNYÉT. OLYAN OTTHONBA PILLANTOTUNK BELE, AHOL – A HÁZIAK ÁLLÍTJÁK – JÓ ÉLNI. FÁBRI PÉTER ÍRÓT ÉS FELESÉGÉT, KOVÁTS KRISZTA SZÍNÉSZNÕT LÁTOGATTUK MEG. KÖZBEN HAZAÉRKEZETT TIZENÖT ÉVES FLÓRA LÁNYUK, AZAZ TITI IS.
– Első pillantásra nyilvánvaló, hogy az évek során belakták e tágas lakás minden zegét-zugát, érzékelhető, hogy ide nemcsak aludni járnak haza.
– Jól látja – mondja a házigazda – , nagyon belakjuk mi ezt a teret. Mondhatnám, talán túl sokat is tartózkodunk benne. Hiszen nemcsak a lakásunk, de mindkettőnknek az irodája is e falak közt kapott helyet. Képzelje el az egyáltalán nem ritka jelenetet: Kriszta a fején fülhallgatóval énekel, Titi zongorán gyakorol, jómagam pedig adott dallamra, szintén fülhallgatóval, dalszöveget írok.
Ez a száz négyzetméteres, régi polgári lakás eredetileg két szobából, hallból és személyzeti szobából állt. Nagy terek, négyméteres belmagassággal. Amikor ideköltöztünk, nem fogtunk bele az átépítésbe.
Korábbi otthonunk, ahol én születtem, kettőnknek a maga 67 négyzetméterével, boltívekkel, tálalóablakkal, fantáziadúsan kialakítva, tökéletes volt. Azt cseréltük fel erre a tágasabb lakásra, ahol a kislányunknak is meglett a maga kuckója. Jó helyen van ez a ház, közel a körúthoz, ugyanakkor egy ugrásnyira a Városligettől, ahol futni lehet, s ahová Titi korcsolyázni jár.
Két galériát hoztunk létre végül, ami nagyon jól bevált. A lányunk szobája kisebb, mint egy félszoba, de minden van benne: beszélgető- és olvasókuckó, nagy íróasztal, jókora szekrény, amelybe elférnek a holmijai, fent kényelmes, nagy ágy.
– Alkalmasint az ő emeletén próbálok szeparálódni a lakás többi pontján zajló élettől – mondja nevetve Kriszta. – Remek kis hely ez, s a sárga falaknak, meg a világos bútoroknak köszönhetően nagyobbnak látszik, mint amekkora.
– A nappaliból, ahol most ülünk, az egyik irányban az ebédlőt látja, ez az ajtó pedig a belső szobába vezet, ahol a másik galéria található – folytatja az idegenvezetést az író. – Annak a helyiségnek több funkciója van: az a dolgozószobám a számítógéppel és annak összes tartozékával, el kellett férnie benne a négyezer kötetes könyvtárnak, és a galériáján van a mi hálószobánk.
– Tudjuk, ez azért nem ideális – veti közbe Kriszta. – Néha előfordul, hogy Péter éjszaka dolgozik, én meg ugyanott, a magasban alszom.
– Ettől eltekintve, teljes egyetértésben, nagyon szeretjük az otthonunkat – mondja Péter.
Kriszta azt is rendkívüli módon kedveli, hogy délnyugati fekvésének köszönhetően körbesüti a nap a lakást.
– Van, hogy a konyhában telepedek le olvasni. Tavasztól őszig gyakran kiülök a párkányra napozni. Szemben velünk iskola van, a nyári szünetben sehol egy lélek.
– A berendezés jellegét a Péter dédnagymamájától örökölt bútorok határozzák meg. Ezek száz évvel ezelőtt standard bútorok voltak, de ma nagyon értékeljük, hogy finom a megmunkálásuk. A pianínó is beleillik ebbe a képbe. Nem ragaszkodtunk semmiféle stílushoz, hanem ahogyan otthonosnak éreztük, úgy fejlesztettük mindig egy kicsit. Lakásunk összes termeiben egyébként Fábri Flóra állandó kiállítása tekinthető meg – mutat körbe büszke mosollyal Kriszta. – Bekereteztettük és a falra tettük a lányunk közel ötven képét, amelyek nem akármilyen társaságban vannak. Látható itt Karátson Gábor műve, a költő, Tandori Dezső rajza, valamint néhány különleges fotó.
A papa tárgyilagosan magyarázza, hogy egész elképesztően fantáziadús a gyerek. Négy- és tizenkét éves kora között születtek ezek az alkotások, amelyek között akad egy-két táblakép is.
– Eddig leginkább rajzban fejezte ki magát, most a zene került életében a legfontosabb helyre. Megmaradt viszont a képzőművészeti korszakából, hogy hihetetlenül jól lát. Megdöbbentő, hogy a vizuális jelek milyen tömegére figyel. Klimt, Kandinszkij, Magritte a kedvencei.
– Az a hosszú sor videokazetta mind-mind Titi operái – mondja Kriszta. – Egyik kedvence a Varázsfuvola. Fülén a fülhallgatóval nézte a képernyőt és maga előtt a papírt, amire rajzolt közben. Számára ez jelentette a tévézést. Tökéletesen tud angolul. Operarendezőnek készül, s erre minden alapja meg is van. Reggel hétre bemegy a konzervatóriumba gyakorolni. Két iskolába jár, a gimnáziumba német-japán szakra, a szomszédos konzervatóriumba pedig zongorára és szolfézsra.
– Előfordul, hogy este tizenegykor mi könyörgünk neki térden állva: ne tanuld meg a földrajzot – veti közbe az apa – , mire ő megkérdi: nem fogtok haragudni, ha hozok egy rossz jegyet – De esküszöm, hogy nem stréber, hanem egészségesen vadóc, korcsolyázni jár, mostanában pedig minden este koncertre a Zeneakadémiára, mert nagyon élvezi, hogy beengedik a karzatra. Tehát túl sokat nem látjuk. Szerintünk mi méltán elfogult szülők vagyunk.
Kriszta hétfő esténként a Kovátsműhelyben a könnyű műfaj kiemelkedő egyéniségeivel: zeneszerzőkkel, szövegírókkal beszélget, s persze énekel is a Komédium kávézójában.
– Ezekre az alkalmakra nagyrészt itthon, az interneten készülök fel. Péter szerint kicsit túl sok időt töltök a számítógépnél. Aztán amikor elmegyek a próbára, megkönnyebbül, ismét övé a terep. Rövidesen többször leszek távol, mert rendezek egy preklasszikus musicalt, amelyet tavasszal mutatunk be.
– Valószínűleg én is túl sok időt töltök a számítógépnél – morfondíroz egy kicsit a férj – , azt hiszem, kissé túlvállaltam magam. De fontos ügyekről van szó, ezért nem mondtam nemet. A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnöke vagyok, valamint az Artisjus vezetőségi tagja. Azért nem panaszkodom, mert az utóbbi időben írtam egy regényt, Titkos könyv a címe, a nyáron jelent meg – a nyolcvanas évek Budapestjéről és egy nagy szerelemről szól – , és fordítottam különböző Calderon darabokat. Néha mégis elgondolkozom, milyen jó lenne kicsit bámészkodósan, ráérősebben élni. Többször elmerülni hatalmas könyvtárunk köteteiben, mert egyszer kiszámoltam: ha száz évig élnék, akkor se tudnám mindet elolvasni.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások