Az operabálok tévés házigazdájaként és sok más szerepkörében Kautzky Armand számomra a magyar polgárt idézi, az eleganciát és méltóságot. Lényének jellemző vonása a jó modor, a jó ízlés. Kautzky Armandról mostanában elterjedt a hír, hogy föladta híres függetlenségét, megnősült, s ma már hároméves a kisfia. Vajon mit változtatott ez a körülményein – Hogyan rendezkedett be a családalapítás után?
Mindössze negyedórát autóztunk Pestről, ahol is begördülünk az oszlopos, nagy terasszal és fedett folyosóval körbevett ház kertjébe. A 230 négyzetméteres alapterületű ház épphogy befejezett volt, amikor megvették, a csupasz betonfalakat így kedvük szerint öltöztethették föl. Rövid időre parkettások, festők, mázolók szállták meg a szobákat: minden helyiséget egyszínűre festettek, a nappalit például krémfehérre, így az antik tárgyak jól érvényesülnek. A belső helyiségek falait gazdagon borítják a képek: grafikák, akvarellek, festmények, és a kedvenc elérhetetlenek – például Rippl-Rónai – reprodukciói.
Amint az előszobából a nappaliba lépünk, lélegzetelállító a szokatlanul nagy tér: amerre csak a szem ellát, jobbra is, balra is nappali. Három lépcsőszinttel följebb, de még ugyanabban a térben egy kisebb nappaliban találjuk magunkat, szemben a konyha és az étkező. Lent a vendégeket fogadják, ott zajlik a társasági élet, a fönti rész a családi együttlét intim szférája: itt főznek, étkeznek, és a tévét is itt bújtatták el a videóval együtt a bécsi szekrénybe. A kicsi Armand éppen saját birodalmát építi, szép színes kockákból.
A nagy nappaliban telepszünk le, a kandalló előtti eklektikus ülőgarnitúra foteljeiben. Olyannyira eklektikus – magyarázza vendéglátónk – , hogy a kanapé nem is a garnitúra része, azt külön vásárolta, és a kisebb eltéréseket azonos kárpittal hozta összhangba.
Beszélgetés közben hamarosan a gyerekkorra terelődik a szó, hisz minden út a múltba vezet. Természetesen a szépérzék, a készség, s az otthonteremtő hajlam is.
– A szüleim színészek – kezdi vallomását Kautzky Armand – , sokat utaztak, városról-városra, színészházról színészházra, s mindenhová cipeltek magukkal. Emlékeimben bőrönd bőrönd hátán, a szocreál szellemében épült sivár szálláshelyek. Feledhetetlen, ahogy azokra a rémes helyszínekre megérkeztünk. Ilyenkor édesanyám eltűnt, és két perc múlva három pipaccsal, két szál kutyatejjel érkezett meg: virágcsokor állt a sivárság közepén, a fogmosó pohárban. Anyám nagy varázsló, s ez bizonyára hatott rám. Főképpen az, hogy a semmiből, nem jelentős értékből teremtett valami szépet.
– Bizonyára ez az állandó vándorlásban, változásban élő kisgyerek építette felnőtt korában megnyugtató otthonait, állandó, szép környezetét.
– Az bizony meglehet. Amikor felnőttem, eszembe sem jutott szekrénysort venni, pedig a korosztályom általában modern lakásokban élt. De én a régit szeretem, a maradandót. Elárulom, hogy igazából e mögött – nem kis túlzással szólva – az én egyéni filozófiám húzódik meg.
– Éspedig?
– Imádom a mai kort, ha a gyökerekből táplálkozik. A régmúlt időket nem szabadna soha elfeledni, mert csak abból tud építkezni a jelen. Én a művészi ambíciókért is visszanyúlok a múltba. Az agyonhajszolt napok után kimerülten nagyon jó nekem megérkezni ide. Látja, az öltözködésem modern, imádom az autómat, a modern technikát, mobiltelefon nélkül el sem tudnám képzelni az életem. De nagyon fontos számomra, hogy a lakásban ezekkel a tárgyakkal – bútorokkal, képekkel – vegyem magam körül. Nehogy azt higgye, hogy nálunk nagy a gazdagság! – mutat körbe széles gesztussal. – Inkább esztétikai és szellemi gazdagság mindez, mint anyagi. Mert én olcsón vásárolok a híres Ecserin, és az eldugott bizományi üzletekben.
– Ne vicceljen, az Ecserin ezelőtt harminc évvel lehetett olcsón vásárolni!
– Ez tévhit. Még mindig ki lehet fogni jó öreg bútorokat, és körülbelül olyan áron, mint amennyibe az újak kerülnek. Az eredeti antik tárgyak másolatát is meg lehet találni, és néha ezzel is megelégszik az ember. Belátom, hogy nekem könnyebb, mert én különösen jó érzékkel tudok keresgélni. Példát is mondok: a fölöttünk lévő értékes gobelin faliképet egy halom jelentéktelen textil közepéből emeltem ki, és húszezer forintért kaptam meg. Valamiféle belső iránytűm lehet. Ezt a két fotelt például, amiben most ülünk, Kepes Andrástól vettem egy ötvenesért. Fülembe jutott, hogy éppen örökölte valakitől, és nem tud velük mit kezdeni. Lecsaptam rá.
– Gondolom, a környezete már igen jól tudja, hogy miféle híreket kell a fülébe eljuttatni.
– Ez is igaz – neveti el magát, már ki tudja hányadszor a beszélgetésünk alatt. Milyen jó ilyen boldog emberrel találkozni, fut át az agyamon. – A dolgok mindig összefüggenek, a körök mindig összeérnek. Valóban, eléggé elterjedt már az én nagy szenvedélyem.
– Én meg azt vettem észre – szólok közbe – hogy nem csak a tárgyakat, de a helyüket is jól megtalálja a lakásban. Mert igaz, hogy itt az eklektika dominál, de igen nagy összhangban a többi stílussal.
– Mert ez külön élvezet, megtalálni a helyüket. Néha sokáig tart, ilyenkor félreteszek egy-egy darabot, hogy csak várja ki türelemmel, amíg meglelem a helyét.
A ház sokáig függöny nélkül, csak egy kis tüllanyaggal nézett a világra. Az idén karácsonyra a férj meglepte ifjú feleségét, Adriennt. Jó szakemberek segítségével értékes drapériával öltöztette föl az ablakokat, a hálószobába pedig gyönyörű baldachint csináltatott. Vendéglátónk elárulja még, hogy nagyon szereti a textilt a lakásban, mert finom, lágy és meleg hatású. De úgy látszik, minőségre vágyik, különben nem várt volna majd két évig, míg a kedvére való és méregdrága anyagokat meg nem vehette.
– Ez az igényesség személyiségváltozás eredménye – fűzi hozzá. – Először a – minél többet minél olcsóbban” híve voltam. Ifjúként jó ideig mindent halmoztam. Hetekig tudtam úgy öltözködni, hogy naponta váltottam a ruhadarabjaimat. Bizonyára ez is a korábbi szegénységem következménye. Hamarosan rájöttem azonban, hogy a minőség fontosabb. Talán a legfontosabb. De erre meg kell érnie az embernek. Harminc év után benő a fejünk lágya, és rájövünk, hogy csak úgy igazi, ha minőségi a textil, az evőeszköz, és a baráti kör is.
Megérkezik Adrienn a munkából, az üzletasszony eleganciájával robban be közénk, élénken, sugárzóan. Fölkapja kisfiát, dédelgeti, ajnározza egy kicsit, majd közénk telepszik. Irigylésre méltónak érzem a helyzetét, hisz nem sok nő mondhatja el párjáról, hogy ilyen világot tud teremteni.
– Armandban azért találtam nagyon jó partnerre ebben az értelemben is, mert nála a kifinomult ízlés hihetetlen szakértelemmel párosul – mondja a feleség. – Hozzáteszem, hogy amióta együtt élünk, együtt vásárolunk. Õ – rárepül” az iránytűjével a kiszemelt darabra, de mindig megkérdez engem is. Van azonban, amiben én jobb vagyok: nálam akármilyen régi is az a darab, nem lehet csupán dísz. Igenis legyen funkciója! Nem én vagyok érte, hanem a bútor, a tárgy értem. Ne múzeumot építsünk, hanem lakást, használható, szép polgári otthont. A tévét ugyebár a bécsi stílusú szekrényben tartjuk, és az eklektikus tálalóban a zenegépet, a CD-ket és kazettákat. Azt a zsúrkocsit is használjuk természetesen, amit a nagynénjétől örökölt. A háromfiókos szekreter, aminek a tetején az a gyönyörű lámpa világít, – egyébként a kedvenc darabom – , mindenféle használatban lévő papírokat rejt. Az már nyilvánvaló, hogy az ónémet étkezőgarnitúrát használjuk az ebédlőben, és a hozzá tartozó azonos stílusú tálalót.
Gyönyörű, harmonikus világ! A konyhában nézek körül: jól elrejtették a háztartási gépeket. A fürdőszobába csak bekukkantunk, olyan nagy, hogy akár táncra is lehet perdülni benne. A gardrób pedig – az aztán a nagyszerű! Olyan szekrénysorokkal szerelték föl, hogy minden ruha elfér benne. A házigazda korábban inkább lemondott egy kisebb szobáról, csakhogy gardróbja legyen.
– Végül megkérdezem: mit jelent önnek a polgári otthon, a polgári életmód –
– A polgársággal együtt jár a szépség, a jó ízlés – én szeretek polgárként élni, ha némelyek számára ez nem is divatos.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások