Dörner György színművészt jó tíz éve már, hogy befogadta az erdő. Merthogy tíz évvel ezelőtt csak ők voltak itt állandó lakosok. Azóta másokat is befogadott: rohamosan körbeépítették őket, mert nagyszerű ez a hely. Régebben csak nyaralók, hétvégi háztulajdonosok fordultak meg errefelé szép időben, de azok is távolabb tőlük. Most már folyamatosan merészkednek föl ide az emberek, és bizony, nincs több talpalatnyi hely, ahová még lehetne építkezni.
Meredek út vezet a házhoz. Az az út pedig, amin Dörner György idáig jutott, nagyon kanyargós. Csak jelzésszerűen említjük főbb állomáshelyeit: szoba-konyhás lakás Kőbányán; Zugló; nyaranta a nagyszülőknél a Hajdú-Bihar megyei Kaba; a Fő utca és a Csalogány utca sarkán, már
feleségével; a Szent Erzsébet nővérek
egykori zárdája.
– 1990 után a kormányzat visszaadta nekik az épületet, és költöznünk kellett. Gyönyörű ház csodaszép szép lakásában éltünk. Templomkert volt az udvarunk, a lakásajtóból a templomtoronyra láttunk. Sajnos az önkormányzat – nekünk speciel” nem tudott hasonló minőségű lakást felajánlani. Ez igen elszomorított, ellenben később nagyon örültem, hogy ennek köszönhetően lett
osztályrészem a vidéki élet.
Arra gondoltam, hogy Budapest környékén építek egy házat. Elkezdtem keresni, hol és milyen házunk legyen. Leányfalut nagyon barátságos helynek találtam és a legmegfelelőbbnek mindenféle szempontból. A legelérhetőbb árúnak is még tíz évvel ezelőtt, ugyanis nem volt sok pénzem, valami olcsót kellett keresnem. Hát, megtaláltam, hál Istennek! Voltaképpen erdőt vásároltam. És akkor jött a Gondviselés: gyakran jártam Kisorosziba Illés Lajos zenész barátomhoz, aki ott kántor. Tőle hallottam, hogy a domboldalon református missziót építenek a székelyek, és felhúznak egy székely parasztházat is. Ott láttam, hogyan dolgoznak ezek a székely ácsok és azt mondtam: ez kell nekem! Megkerestem a székelyeket, és megállapodtunk. Alapítottam egy céget, amely az építkezést bonyolította. Én vámoltam, én szállítottam, én külkereskedtem, szóval mindent én csináltam.
A fából készült gyönyörű székely házat, amelyet most itt lát, embereim először otthon, Erdélyben felállították, majd szétszedték. A fákat egyenként beszámozták, ideszállították, és itt a hegyen egy hónap alatt újra fölépítették. Tizenegy hónap alatt aztán minden elkészült. Azt hiszem, jól döntöttem, mert ez egy varázslatos hely. Olyan a ház, mint amilyet egy gyerek rajzol. A diafilmes Jancsi és Juliska mesében ilyen a gonosz boszorka mézeskalács háza. El nem tudom mondani, milyen boldogság ez nekem!
Fölérve az erdőszélre, egyszerű léckerítés fogadja a látogatót. A bejárati kapu tetején kis galambdúc.
– A korábbi kocsibejáró fakapu helyett most újat csináltattunk, mert az előzőt túl nehéz volt nyitni-csukni a feleségemnek. Ezt a könnyebb kaput esetleg még automatizálni is fogjuk. Tudom, szentségtörés, de talán bocsánatos bűn.
– Mi van a kertben –
– Fű, bokrok, gyümölcsfák. A kis diófát nemrég kitörte a vihar. Először azt hittem, vége, de a kertészek szerint, ha néhány nap alatt nem kezd el száradni a levele, még kap táplálékot, vissza kell kötözni, mert még él. Most hát gyógyítgatjuk, s reménykedünk, hogy meg lehet menteni. Egy diófa csak magához tér! Aztán van itt futórózsa, sok szép muskátli, egy nyírfa a kert közepén, van meggyfánk, és tuják a kerítés mentén.
– A jó Isten még körbefogja magukat egyebekkel is: ez az őstermészet ugyan nem ebben a kertben van, de úgy érzem itt magam, mintha egy erdő közepén lennénk.
– Hát hiszen ez erdő! Én pofátlankodtam ide elsőként, bár a ház helyén csak kis bágyadt akácfák voltak, amelyekért nem kár. De itt van a három csodálatosan szép juhar, amelyekhez természetesen nem nyúltam. Egyikük be is hajol ide a terasz fölé. Úgyhogy én úgy vagyok itt ezzel a faházzal, mint fa a fában.
– Befogadta magukat az erdő. Felvételeink, gondolom, magukért beszélnek. Belépve a házba, bevallom, engem a kályhák azonnal megigéztek.
– Cserépkályha is van, no meg búbos kemence. Ez utóbbi lenn a pincében, mellette csikótűzhely. Ott szoktam főzni, főleg télen. A sötétzöld szemes kályha a nappaliban van. Kis padkával, s az ajtaján át látni lehet, ahogy lobog a tűz. Számomra élvezet a tüzet nézni. Nagy varázslat, és még a melegérzetünket is fokozza. Rásegítésképpen gáz központi fűtés is van persze, de főleg fával tüzelünk. Jó meleget ad.
– Oszlassunk el egy félreértést a pincét illetően. Hiszen az csak részben van a földben. A maguk pincéjéből ki lehet lépni a kertbe, berendezését tekintve pedig szinte második nappalinak, de legalábbis étkezőnek tekinthető.
– Enyhén lejtős a telek, adja magát ez az elrendezés. A pince szintje végülis a földszint. Ott is be lehet menni a házba, akkor a belső lépcső vezet föl a nappali szintjére. Vagy lehet fordítva: lépcsőkön megyünk föl a ház bejárati ajtajához, s a terasz és a nappali szintjéről jutunk le az alsó részbe. Én nagyon akartam, hogy legyen egy igazi pincém is. Ezért csináltattam boltíves borospincét ide, ami mégsem olyan, mint az igazi, mert télen túl hideg, nyáron túl meleg, nincs ideális állandó
hőmérséklete. Mivel nincs szőlőm, üvegben veszem a bort, nekem ez megfelel.
– A búbos kemence melletti padkán egy vendég is elalhat akár, ha ittfelejti magát.
– Ilyesmi rendszeresen előfordul. Az a legkedveltebb hely, magam is szívesen tartózkodom ott, ha lustálkodni van kedvem.
– Van még egy szint: a hálószoba-fürdőszoba traktus. A természetes faburkolat igen hangulatossá teszi, a kilátás pedig még káprázatosabb, mint lentről, bár onnan is messze ellátni. Ha az ember magára néz, s háza tájára, az a benyomásom, hogy egy harmonikus, kiegyensúlyozott ember él ebben a szépséges környezetben.
– Nem téved. Jól érzem magam.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások