Érdi Tamás zongoraművész még csak huszonhatodik életévében jár, de neve hallatán már világszerte felkapják a fejüket az emberek. Ez idáig huszonhárom országban koncertezett, négy CD-je, valamint egy DVD-je jelent meg. Finom lelkületű, különleges egyéniség, aki zongorajátékával táncba viszi a lelket.
– Egy japán professzor egyszer azt mondta édesanyámnak: „Ha maga sír, akkor ez a gyerek is sírni fog. Ha maga nevet, akkor ez a gyerek is nevetni fog. Bontsák ki a benne rejlő tehetséget, hogy tizenhét éves korára tudjon valamit, amitől több lesz, és akkor nem érzi, hogy mi az, ami hiányzik."
Igaza volt. Amikor zongorázom, szár-nyal a lelkem, és végtelen boldogság tölt el, hogy a játékommal másoknak örömet szerezhetek. Megadatik az a „lubickolás", hogy zenekarral játsszam, bár olyankor nagy felelősség nyomja a vállamat, hisz én diktálom a tempót, és az egész zenekar engem követ. Egyszer egy Daytona Beach-i Mozart-koncert után egy kritikus azt írta, hogy a harmadik tétel alatt olyan tempót diktáltam, hogy lábujj-hegyre állítottam a zenekart. Azt hiszem, a Jóisten vezérelte utamat, amikor kis-gyermek koromban rátaláltam egy öreg zongorára a vidéki házunkban. A hang-szer egykoron a kántortanító dédapámé volt. Három-négy éves lehettem, és el-kezdtem rajta pötyögni.
A rengeteg koncert és gyakorlás miatt mindig időhiánnyal küzdök. Igazság sze-rint az idő oszt be engem. Egy-egy fárasz-tó nap után viszont mindig várom az es-tet, amikor édesapám regényeket olvas fel nekem. Ezek bensőséges, meghitt pillana-tok. A szüleim, ha tehetik, minden kon-certemre elkísérnek. Õk jelentik nekem az otthont, a biztonságot. Ha ők velem van-nak, otthon érzem magam, legyek bárhol is a világon. A közelmúltban volt egy nagy koncertturném Amerikában: Boston, Miami, Washington, New York.
A turné végén meghívtak egy connecticuti leánygimnáziumba. Ott találkoztam elő-szor azzal a furcsa érzéssel, hogy amikor felkonferáltak, olyan ovació tört ki, mint-ha egy beatkoncerten lennenk. Ezekből a visszajelzésekből érzem, hogy érdemes dolgozni, merthogy az öt-hat órai gyakorlás sohasem kedv kérdése, azt kitartóan csinálni kell.
A hosszú külföldi koncertturnék után mindig vágyom az itthoni ízekre, töltött káposztára, zuzapörköltre, papa zseniális ízeire. Nagyon szeretem a nyarat, a vele járó virágillatot és balzsamos levegőt. Vörösberényben van a nyaralónk, ahol ilyenkor eltöltünk néhány hetet. Estén-ként tábortüzet rakunk, és sütünk a kertben. Varázslatosak azok a pillanatok. Pattog a tűz, és ínycsiklandó illatok úsz-kálnak a levegőben.
A természet hangjai, a madárcsicsergés, az avar susogása, a talpunk alatt ropogó hó mindig csodálattal tölt el. Gyerekko-romban minden évben elutaztunk Svájcba síelni. Megadatott az az élmény, hogy háromezer méter magas hegyoldalon lesiklottam. Csodás érzés volt. Az egyik oldalamon jött az oktatóm, a másikon pedig a fiatalabbik bátyám, Balázs, aki sajnos már nem lehet velunk. Tizenhá-rom évvel ezelőtt elveszítettük, huszonöt évesen szenvedett motorbalesetet. Kisko-romban ő tanított járni, és rengeteget játszottunk együtt. Amikor a korházban feküdt, úgy ültem le a zongorához, hogy érte és neki játszom, hogy meg-gyógyuljon. Égi telefonnak neveztem el ezt a kapcsolatot. Mind a mai napig mérhetetlen fájdalom a hiánya. Úgy érzem, hogy a testvérem és a nagyma-máim, ha testben nem is, de lélekben, itt vannak velem, és figyelnek. Ez jó érzéssel tölt el. Még most is leülök a zongorához, hogy nekik játsszak. Hiszem, hogy hall-ják az én égi telefonomat!
A Balatont is szeretem, de az Adria a ked-vencem, mert annyira selymes és nyugodt. Gyerekkoromban szinte nem lehetett kihoz-ni a vízből, úgy élveztem a lubickolást. Fel-vettük kazettára a tenger zúgását, a hullá-mok csattanását, ahogyan a partot mosták, mert nem akartam hazajönni enélkiil.
Gyakorta járok színházba és operába. Olyankor édesanyám vagy a kísérőm el-mondja a színpadi látványt, a többit pedig a beszéd és a fantáziam alapján hozzá-építem. Hetente egyszer az estéimet egy irodalmi körben töltöm, ahol nagyon jól érzem magam. Ezek amolyan felolvasó-estek, amelyek remek beszélgetésekbe tor-kolnak. Mndig úgy jövök haza, mintha kicseréltek volna. Feltöltődöm a sok gyakorlás és koncert utan.
Négy évet tanultam Torontoban, ahol sok élményt szereztem. Mindig máshol laktam, hol szállodában, hol családoknál vendégeskedtem. A barátaimmal rengeteget kirándultunk és bowlingoztunk, amit igencsak élveztem. Ráéreztem a játék ízére. Nagyon szeretek utazni. Amerre járok a világban, azokat a nagyvárosokat, Rómát, Londont gondolatban mindig összekap-csolom egy-egy regénnyel, filmmel, verssel. A zene mellett az irodalom és a történelem a szívem csücske. Sógornőmmel, Korhecz Imolával rendszeresen irodalmi esteken zongorázom, ő Jozsef Attilát mond, én pedig Bartókot játszom.
Szeretem ezeket a rendhagyó estéket, és a minap még különlegesebb élményben volt részem. Megjelent a bátyám, Podhorányi Zsolt könyve Mesélő Kastélyok címmel, és a sajtótájékoztatón én zongo-rázhattam. Alig várom, hogy Zsolt felolvassa 70 kastélyának különös történeteit, de ehhez nyár kell, szabadidő és pihenés.
Egyszer megkérdezték tőlem, hogy milyen hiányát érzem annak, hogy nem látok – Erre én csak annyit tudtam vissza-kérdezni, hogy mi az, hogy hiány
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások