Benkő László zeneszerző a magyar könnyűzenei élet meghatározó tagja, minden billentyűs hangszer virtuóza. Liszt Ferenc-, Huszka- és Pulitzer-díjas. Nevéhez fűződik az Omega együttes alapítása, amely egykoron elnyerte a Yamaha fesztivál fődíját. Élete fontos része a család és az otthon, amely immár négy évtizede szolgál biztos háttérként.
Ebben a lakásban nőttem fel, ez volt egykor a szülői otthon. Örömteli szívvel idézem fel a szép gyermekkori emlékeimet. A házban főleg értelmiségiek laktak, kivéve a házmestert, Vasvári bácsit, aki kazánkovács volt. Szigorú, ám nagyon kedves, tisztességes ember hírében állt. Minden reggel fütyörészve söpörte végig a gangot, pontban este tízkor pedig zárta a kaput. Ez a Krisztina körúti ház maga volt a béke szigete. Májusban, amikor kitavaszodott, a házbéli gyerekekkel, köztük lementünk az udvarra, és komoly „grundéletet” éltünk. Madzagból és cipőpasztás dobozból készítettünk magunknak telefont, amely remekül működött. A házi telefon lényege az volt, hogy madzaggal összekötöttük a dobozokat, és ha belebeszéltünk, a zsinór továbbította a hangunkat. Az volt a mi walki-talkink.
Emlékszem, az ötvenes évek elején az egyik fölöttünk lévő családot kitelepítették. Szívfacsaró volt, mert alig néhány órát hagytak nekik, hogy összecsomagoljanak. Évekkel később a kisebbik fiú néha-néha visszajött a házba, és sírt. Legnagyobb meglepetésünkre az üres lakásnak rangos lakója lett, Czibor Zoltán labdarúgó személyében. A Czibor családban három gyerek volt, úgyhogy a családfő a saját fiaival együtt bennünket, házbéli srácokat is bepakolt a Tátroplán autójába, és vele mehettünk az edzésekre. Hihetetlen nagy kaland volt. Gyakorta megesett, hogy amikor a válogatott győzelmet aratott, az egész csapat Cziboréknál vigadt. Mivel Vasvári bácsi bezárta a kaput, felhúzták egymást az emeleti teraszra, és ott daloltak. Előfordult, hogy a rendőr felszólította őket, ne hangoskodjanak, és a szóváltás úgy végződött, hogy a főtörzset is felhúzták maguk közé. Ezeket az eseményeket rettentő módon élveztem.
Ahogyan Krisztinaváros, úgy Zamárdi is fontos színtere volt az életemnek, sőt, mind a mai napig az. Emlékezetes nyarakat töltöttem ott kamaszkoromban, és ott ismertem meg a feleségemet is. Ennek idén negyvenöt éve. Miután összeházasodtunk, a Múzeum körútra, majd a Rákóczi útra költöztünk. Közben megszületett a fiúnk, Balázs, és a lányunk, Dóri. Vannak pillanatok, amelyek örökre bevésődnek az ember emlékezetébe. A gyermekeim születése ezek közé a jelentős percek közé tartoznak. Fel-alá járkáltam a szülőszoba előtt, egyik cigarettáról a másikra gyújtottam. Még most is feszült izgalom tölt el, ha rágondolok. De hát igencsak elszaladt az idő, és büszkén mondhatom, hogy már a fiam is átélte az apaság felemelő pillanatait. Amikor megszületett az unokám, Balázs felhívott a kórházból. Nem szólt egyetlen szót sem, csak odatartotta a síró csecsemőhöz a telefont, majd bemondta: Anna vagyok! Anna az idén volt három éves, és nyáron a Balatonon együtt jár az édesapjával horgászni.
Három évtizeden át Pesten laktunk, de a szívem mindig visszahúzott Budára. Sokszor hívtak, hogy költözzünk ki a városból Nagykovácsiba vagy a környékére, ahogyan sok barátom tette, de én nagyon szeretem az első kerületet. Itt megteremtem a visszavonulás nyugalmát, mégis perceken belül eljutok bárhová. Sok ismerősöm, aki kiköltözött a városból, nehézkessé vált, és komoly kalandtúrának éli meg, ha be kell jönnie Pestre. Hat éve nekünk sikerült visszaköltöztünk ebbe a lakásba, ahol felcseperedtem, és a fiamék is itt laknak, egy emelettel alattunk.
A család nagyon fontos az életemben. Az egyetlen támasz. A feleségem csodálatos nő, anya, teljesen más lelki alkat, mint én. Amellett, hogy gyógypedagógus, céltudatos anya, aki mindig szem előtt tartotta a gyerekeink egyéniségét. A családomnak tolerálnia kellett és feldolgozni az én deviáns életmódomat, hogy mindezt ne negatívumként éljék meg.
Érdekes módon, ahogyan a szülői otthon, úgy Zamárdi is végigkíséri az életemet. Volt ott egy kis nyaralónk, amit a család bővülésével évről-évre fejlesztettünk. Végül idén f'ájó szívvel bár, de le kellett bontanunk, újjáépítjük az egészet. A balatoni ház a mi kis nyári rezidenciánk, ahol tavasztól őszig csodás napokat töltünk. A zamárdi telken nem csak a feleségem és én éltünk át felejthetetlen nyarakat, de a gyermekeink is. Most, hál'Istennek, megadatik, hogy az unokánk életének is részévé váljanak ezek a családdal együtt töltött csodálatos nyarak.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások