A különféle stílusokhoz való vonzódás erősen függ személyiségünktől. Az antikvitás szeretete vagy tagadása azonban nem egyszerűen személyiségfüggő. Nem elválaszthatatlan tőle, mégis mélyebb, mert érzelmeket mozgat meg, és sokkal erőteljesebben provokál, mint bármely más stílus.
Az antikvitás megidézheti gyermekkorunk bújócskázásainak poros, levendulaillatú rejtekhelyeit, nyikorgó ágyak paplanóriásait, íróasztalok rejtett fiókjait, de felidézheti a gyermekkorunknál sokkal régebbi múltat. Családunk, őseink örömeit, tragédiáit, olyanokat is, amelyekről talán emlékeink sincsenek, de kollektív tudattalanunkban őrizzük. Kevesen tudják azonban, hogy nem minden antik, ami régi.
Egy-egy antik bútornak atmoszférája van, ezért ha mellette döntünk, nem csak egy asztalt vagy szekrényt helyezünk el
a többi bútorunk közé, hanem annak történetét is. Hány kéz érintette, hány panaszt vagy nevetést hallott, mit őriz szótlanul, némán örök mementóként lakásunkban – Kinek a gondos keze készítette, kik örültek neki új korában, és kik ápolták
tovább – Megannyi kérdés, ami a stílus szerelmeseinek óhatatlanul eszébe jut.
Ahhoz, hogy egy bútort az antik jelzővel láthassunk el, százévesnél idősebbnek kell lennie. Ekkor viszont még mindig nem biztos, hogy értékes darabról van szó.
Értéke nem csak a korától függ, hanem
a ritkaságától, állapotától is. Egy garnitúránál például meghatározó, hogy valamennyi darabja megvan-e. Egy-egy örökölt szép darab restaurálási költségét nézve is elgondolkodhatunk, érdemes-e helyrehozatni, ha mára már csak málló fadarab. Mindez természetesen függ az értékétől, vagy a számunkra fontos eszmei értékétől. (Bizonytalanság esetén hívjunk értékbecslőt!)
Ha mostantól számolunk vissza száz évet, az derül ki, hogy a szecesszió korszakával zárult az az időszak, amelynek bútorai az antik kategóriába még besorolhatók. Pár évvel ezelőtt nagy újravirágzását élte e korszak minden téren. Megnőtt a szeceszsziós bútorok iránti kereslet, újra divatba jött a kacskaringós indamintázat. Ezt persze inkább a florális szecesszióra mondhatjuk el, hiszen volt ennek egy geometrikus változata is, amelynél a mértani vonalak játékáé a főszerep. Gondoljunk csak vissza: sok helyütt a kovácsoltvas bútorok, kiegészítők tömkelegét lehetett látni, beültetve egyfajta mediterrán környezetbe, melyben az amúgy rideg fém otthonos melegséget sugárzott. A szecessziós bútorok – mivel nem nagy darabokról van szó – , könnyen beilleszthetők a mai enteriőrbe, modern bútorok és színes falak közé, de saját szépségükben pompázva a hagyományosan fehérre meszelt falak között is gyönyörűen mutatnak.
Az úgynevezett neostílusú bútorok a XIX. század második felében indultak – hódító” útjukra, amikor a polgárságnak még nem volt önálló stílusformája. Így jött létre a neorokokó, neobarokk, neoreneszánsz, vagy a neogótikus stílus is. Közéjük tartozik a legtöbbünk által ismert – ónémet” bútor is.
Magyarországon az antik bútorok közül legtöbbször talán még a biedermeier bútorokkal találkozhatunk. A biedermeier az első igazi hangulatos, kényelmes polgári berendező stílus. A fő hangsúly a minél kényelmesebb és kedélyesebb formán,
s a kifogástalan asztalosmunkán van.
Vonalvezetésére jellemző az egyszerűség, szobái az üde, derűs lakóhelyiség mintaképei. A szép arányú, mély ablakfülkés, rendszerint boltozatos szobák vagy hófehérek, vagy virágos, csíkos papírtapétásak.
A falakon sok kis miniatűr arckép, akvarell, rézmetszet, vagy saját készítésű kis silhouette-k (árnyképek), az ablakokon mullfüggöny, a textíliák virágosak. A kor találmánya a reprezentációt szolgáló tiszta szoba.
A biedermeier előtti korszakokból igen kevés bútor maradt fenn, talán az empire stílus képviselteti magát néhány darabbal, de manapság inkább csak irodákba vásárolják reprezentációs célzattal.
Teljesen mindegy tehát, mely korszakból származó antik darabunk van, az vagy a saját korából származó bútorok között érzi jól magát egyszerű környezetben, vagy színekkel, ötletekkel megbolondított terekben, modern környezetben, ahol szintén kitűnik szépségével.
Hozzászólások