Az ókori Rómában fürdőket és házakat díszítettek mozaikképekkel, aztán Több száz évig egyáltalán nem volt divatos ez a technika. Ma kezdi visszanyerni becsületét. Mihalovics Éva képzőművész tíz évvel ezelőtt szeretett bele ebbe a fajta alkotómunkába, azóta is minden elkészült négyzetmilliméter boldogság számára.
– Olaszországban, egy kis családi műhelyben sajátítottam el az üvegmozaik-készítés fortélyait. A sokféle technika közül én színes üvegtáblákat darabolok fel, és az így nyert töredékeket ragasztom fel a kézzel készült vázlatra. Igen sziszifuszi munka. Többnyire két hét alatt készítek el egy négyzetméternyi anyagot, naponta több mint nyolc óra munkával. Fóliára rakom fel a kép negatívját. Ha nem vagyok megelégedve a végeredménnyel, akár többször is újrakezdem. Természetesen a mozaiknak is megvannak a maga tulajdonságai. Darabokból rakunk ki egy képet, ami nem lehet olyan, mint egy festmény, habár már fénykép után is készülnek mozaikok. Egyszer szívesen kipróbálnám.
– Saját otthonát tudatosan díszíti?
– Kizárólag a saját ízlésemnek megfelelően próbálom berendezni, így nem a legutolsó trendnek felel meg. Ügyelek a színek és formák összhangjára, de nem lepik el képzőművészeti alkotások a falakat. Két festményem van, egyiket a nagypapám festette hobbiból. Saját képeim közül csak néhányat őrzök, pusztán azért, hogy felkeltsem a látogatók érdeklődését irántuk.
– Fájdalommal válik meg a munkáitól?
– Hetekig-hónapokig dolgozom egy darabon, ez idő alatt kialakul egyfajta érzelmi kötődés. Sokkal erősebb azonban az öröm, hiszen valakinek a lakását talán az én képem teszi majd otthonosabbá. Szóval inkább jó érzéssel adom el a munkáimat.
– Lehet ezt a foglalatosságot rutinból űzni?
– Az emberek nem vásárolnak nap mint nap mozaikot. A képek négyzetmétere kétszázezer forint, hiszen magas az alapanyagár, és igen sok munka van vele. Annyi megrendelésem sajnos nincs, hogy becsukott szemmel, monoton robotmunkát végezzek, de egyébként is szeretek minden munkafolyamatot kiélvezni. Ez maga az alkotás, vagy nem?
Hozzászólások