TornácFalusi házaknak, kúriáknak rendszerint a bejáratnál lévő, folyosóhoz hasonló, fedett külső része; az udvar vagy a kert felé eső oldala oszlopos vagy nyitott.A népi építészettel foglalkozó szakemberek a tornácok gazdag sorát tudják összehasonlítani, de szakismeret nélkül is egyértelmű, hogy a tornác számos formája a magyar lakóház szépségének meghatározó eleme. A tornácok szépségének talán legfontosabb titka a fény-árnyék hatás, a homlokzat plasztikájának növelése, ami az építészet eszköztárának fontos részévé teszi. A mai családi házak esetében is élhetünk e rendkívül praktikus megoldással.
Évekkel ezelőtt egy ismert japán építész járt hazánkban, és a magyar népi építészettel ismerkedve csodálkozással és örömmel vélt felfedezni valamiféle rokon gondolatot a két nép építészetében. A magyar népi építészet egyik jellegzetes eleme, a tornác egyfajta közbenső tér a lakás és az udvar, a környezet, a külső tér között. Lényegében átmenetet képez, és nézőpont kérdése, hogy szorosabban a belső térhez, a lakáshoz kapcsolódik-e, vagy az udvarhoz, a kerthez. A jellegzetes japán háznak is van egy ilyen átmeneti zónája, egyfajta veranda a belső tér és a természet határán. Ez a széles tető alá kerülő, az épületet körülölelő, a környezettől kiemelt padlójú, faoszlopokkal tagolt tér eltolható falelemekkel lezárható a belső, de a külső oldalán is, tehát valóban ide is, oda is kapcsolható. Erre a harmadik, közbenső térformára külön szavuk is van, az „engava”. A magyar tornác, ha térkapcsolatában nem is ennyire rugalmasan változtatható, de használati szempontból és a külső és belső teret összekapcsoló szerepében kétségtelenül párhuzamba állítható a japán „engava”-val. A mi éghajlatunkon a tornác szilárdan megépített, de a paraszti életformát segíti, a kert, a gazdaság felé való nyitottságot, de a belső helyiségek közötti közlekedést, időjárás elleni védelmet is biztosítja. Nyáron a tűző nap, a meleg ellen, de a viharok, esők ellen is védelmet nyújt, télen pedig a hóval, a széllel szemben óvja a belső helyiségeket.
A tornácok formavilága az ország különböző régióiban jellegzetesen eltérő. A Balatonfelvidéken, a Közép-Dunántúlon az íves, falazott tornácok, az Alföldön inkább a favázas, oszlopos tornácok a jellemzőek, de egyes tájegységekben is eltérő a formálás módja. A legtöbbször a ház udvar felőli hossz oldalán van a tornác, de a Nógrád megyei Hollókőn például ház utca felőli rövid oldalán van a szép arányú, favázas szerkezetű tornác. Aki magának épít családi házat és vonzódik az építészeti hagyományokhoz, egyre gyakrabban fogalmazza meg a maga igényét egyfajta tornáccal rokon fedett terasz, veranda, vagy fedett, tornác jellegű bejárat építésére. Valóban, a mai családi házak esetében ez a kétfajta lehetőség adódik: a nappalihoz, étkezőhöz kapcsolódó fedett terasz, illetve a bejárat előtti fedett szakasz tornác jellegű kialakítása. A hagyományos tornác a legtöbb esetben külső, fedett folyosóként szolgálta a funkciót, míg a mai családi házak közlekedő rendszere általában belső helyiség. De megjelenhet a homlokzat előtt, árnyékoló, adott esetben a japán házzal is rokon térbővítő, mai szerepben is. Újabban üvegezett formában az energiamegtakarítás, a napenergia-hasznosítás terén is szerepet kap, mint veranda, esetleg télikert, mely közeli rokona a korábbi hagyományos tornácnak.
Hozzászólások